A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 37. szám - Meghatározandó-e az itéletben a javitóintézetben való elhelyezés időtartama. 1. r.

296 A JOG. VI. rész 1. §-a értelműben jelenleg is érvényben van, de másrészről az ily telkek iránt kötött zálog- vagy időleges adásvevési szerződések az idézett t.-c. ll. és az 1852. évi november 29-én kelt ősiségi legfelsőbb nyiltparancs 19. §-áboz képest szintén érvénytelenek, hasonló visszaélések megelőzése céljából ezennel nyilvánittatik, hogy a fentemiitett módon létrejött szerződések az 1885. évi december 15-én kelt telekkönyvi rendelet 69. §-a értelmében telekkönyvi bekeblezés tárgyát nem képezhetik és ennélfogva az ilyen bekeblezési kérvények feltétlenül elutasitandók. Miről a megyei közönség tudomás és az illető bíróságok értesítése végett ezennel tudósittatik. Kelt, stb.« Kérdés, hogy az ezen udvari rendelvényben emiitett visszaélések folytán, vagy az ezen rendelvényben emiitett célból nem 90, hanem kevesebb, p. o. 25-30 évre kötött földhasználati jog, avagy az ősiségi pátens 19. §-ának ellenére az általános polgári törvénykönyv hatályba lépte után kötött szerződések alapján a telekjegyzőkönyvekbe bejegyzett nyilvánkönyvi jogok az ú j betétek tervezetének készítésénél miként birálandók, méltatandók lennének. Véleményem szerint, mint törvényerejű rendelettel tiltott okiraton alapulóknak, jövőre is kiható jogérvényességük figyelembe nem vehető, sőt rendeleti uton a tervezetet készítő telekkönyvvezetőknek kötelességükké lenne teendő, miszerint az ily nyilvánkönyvi jogokra vonatkozólag külön jegyzéket készítenének, mely 1 a telekkönyvi hatósághoz lenne beterjesztendő s ez által, a 37. §. ; b) pontja szerint kiküldendő bizottságnak kiadandó. És ha a í bizottságnak az e tárgyban felvett jegyzőkönyvi adataiból és a nyilvánkönyvi jog bejegyzése alapjául szolgált okiratokból a telekkönyvi hatóság meggyőződött a nyilvánkönyvi jognak tiltott okirat alapján lett bejegyzéséről, az ily bejegyzés kitörlése, tekintet | nélkül arra, hogv vájjon a telekjegyzőkönyvi tulajdonos, vagy i annak örökösei kérték-e a kitörlést, feltétlenül és hivatalból I elrendelendő lenne. Hogy az általános oszt. polg. törvénykönyv életbelépte I (1853. május 1-én) után számos zálogba adási szerződések köttettek s ily szerződések alapján nyilvánkönyvi jogok szereztettek, köztudomású tény. Szerintem az ily nyilvánkönyvi jogok is hivatalból | törlendők lennének, mint eredetileg érvénytelenek. Véleményem támogatására hivatkozom a m. kir. legfőbb itélőszéknek azon határozatára, mely kimondja, hogy az ősiségi nyiltparancsnak hivatalból alkalmazandó szabványait egyesek által kötött szerződések hatályon kívül nem helyezhetik. (Dárday-féle Dtár IV. 25.) A telekkönyvi betéteknek az összes hatóságoknál leendő megszerkesztése és a nyilvánosságnak való átadása előreláthatólag j több évi munkát fog igényleni s azon telekkönyvi tulajdonosok, a j kiknek betétei az első évben megszerkesztetnek, jelentékeny i előnyben fognak részesülni. Azonban e törvénykönyvnek vannak I oly §-ai, a melyekben foglalt intézkedések a már most, kivétel nélkül minden telekkönyvi hatóság által foganatosíttathatnának és a melyeknek foganatosítása a betéti tervezetek majdani készítését lényegesen megkönnyítené és a telekjegyzőkönyvekben felvett ingatlanok reálhitelét tetemesen emelné. Ilyenek a 27., 28., 29. §-ok. Ezeknek általában minden telekkönyvi hatóságnál I leendő "foganatosítására meg vannak a szakértői közegek, aránylag csak itt-ott kívánna — és pedig csak korlátolt időre irodai személyzet szaporítást. Sőt személyszaporitás alig szükségeltetnék, mert e törvény megalkotása után szerintem teljesen felesleges az 1869. évi április 8-JU igazságügyi miniszteri rendelet szerinti átalakítása a telekjegyzőkönyveknek és az átalakító díjnokok hasznavehető része (mert az igazat megvallva, különböző okokból i egy része most sem érdemli meg a napidíjának egy harmadát j sem), e jelentések és illetőleg jegyzékek készítésére, sőt a 27. és l 28. §-ok eseteiben a kitörlési végzéseknek az előadó bíró felügyelete melletti készítésére sikerrel alkalmaztathatnék. Meghatározandó-e az Ítéletben a javítóintézetben való elhelyezés időtartama. Irta : VARGHA FERENC, kassai kir. tszéki aljegyző. V (Első közlemény.) B'i T. K.-ünk 27. §-ában egy új intézményt honosított meg, t. i. a javítóintézetet; — melynek szükségességét és célját a B. T. K. indokolása következőleg állapítja meg: »Nem kisebb fontosságúak az ifjú foglyok számára berendezendő javitó-intéze- j tek. _ Az ifjúság azon kor, melyben kellő elbánással az erkölcsi ténvezők célszerű alkalmazása mellett, a bűnös hajlamok leg- j könnyebben kiirthatok, a társadalomra elveszetteknek hitt egyéniségek annak hasznos tagjaivá képezhetők. A 42. ij-ban foglalt intézkedés, mely szerint életük 20-ik évét túl nem haladott egyének javitó-intézetekbe szállíthatók, sőt az átszállítást a felügyelőbizottság is elrendelheti, ily intézetek felállítását teszi szükségessé.* Kétségtelen dolog, hogy a javitó-intézet főcélja, — a mint az elnevezés is mutatja, az, hogy az ott elhelyezett s a bün ösvé nyére tévedt fiatal egyének ismét a jog és erkölcs útjára visszatér éltessenek, s a társadalom hasznos polgáraivá legyenek. A mennyire e sorok Írójának alkalma volt B. T. Künknek a javító-intézetekben való elhelyezés mikéntjére vonatkozó judicaturát figyelemmel kisérni, - - azon észleletet szerezte, hogy e tekintetben a joggyakorlat nem állandó; nem főkép azon kérdésben, a minek fejtegetése e sorok feladatát képezi, — hogy t. i. meghatározandó-e a javító-intézetben való elhelyezés időtartama? — így, hogy több példát ne hozzak fel —• a budapesti kir. tszk. 1884. évi nov. 18-án kijelentette, hogy Hauer Vincze beszámítási képességgel nem bír, de azért a 333. §-ba ütköző lopás vétségében (338. 85. §) vétkesnek mondotta ki s ezért a 84. § értelmében javító-intézetben eltöltendő egy és fél évi fogházra ítélte.* A kassai kir. tszk. pedig, 1885. évi szept. 24-én 7,259. sz. a. a 16-ik évét még be nem töltött vádlottat a rablás bűntettében bűnösnek mondotta ki ; s miután kijelentette, hogy vádlott a cselekmény bűnösségének felismerésére szükséges belátással nem birt, — a 84. §. 2. p. alapján javító-intézetbe való elhelyezésre Ítélte; -•- de nem határozta meg azt, hogy vádlott a javító-intézetben meddig tartassék. Már csupán ezen két ítéletből kitűnik az, hogy bíróságaink nál ezen kérdés interpretatiója egyöntetű megoldást nem nyert; — s épen ez okból nem lesz érdektelen ezen tételt fejtegetni s pedig annál kevésbé; mert e^zen kérdés, ha jól tudom, egyik legutóbbi ülésén a Curia plenumának szintén fölvettetett, de a Curia azt a napirendről levette s döntvényt nem hozott. Ezen kérdés mikénti megoldásának ugy a jogpolitika, mint a büntetőjog szempontjából való kiváló nagy fontosságát érezték és érzik tudományunk aristarchusai is s ennek bizonyságául szolgál azon körülmény, hogy az 1885. év folyamán Rómában meg tartott harmadik nemzetközi börtönügyi congressus ezen kérdés megvitatását szintén napirendre tűzte. — A tanácskozás tárgyát képező tétel következőleg szövegeztetett: »Welche Befugnisse sind dem Richter einzuráumen bezüglich der Einsperrung jugendlicher Verbrecher in öffentliche Erziehungs- und Besserungshauser, sei es beiStraffreiheit auf Grund mangelnder Reife, sei es bei Verurtheilung z u e i n e r Freiheitsstrafe?« Látjuk tehát, hogy a kongressus az ifjú korú bűnösök mindkét osztályára tekintettel volt; ugy azokra, a kik értelmi fejletlenségüknél fogva beszámítási képességgel nem birnak; mint azon fiatal bűnösökre, kik beszámítási képességgel birnak, tehát büntetéssel sújtatnak. — A föltett kérdésre javaslatot terjesztett be : de Moldenhawer, Föhring (Hamburg) és R a n d a 11 (Észak-Amerikából). A tanácskozásban résztvettek véleményük nyilvánításával: Pessina, Campese, Moldenhawer, Correvon, Voisin, Jaquin, László Zsigmond (min. tanácsos) és Lastres. Ausztria és külföld. A francia jog-irodalom az 1880-1885. években. II. Római jog. A római jog tanulmányozásának legjobb bevezetését képezi O c c a r i a s-nak Précis de droit romáin (A római jog története. 2 köt.), melynek harmadik kiadása 1882-ben jelent meg; L a b b é tanár Ortolan művének Explication historique des instituts de Justinian (Justinian institutióinak történelmi magyarázata 3 köt.) 12-ik kiadását rendezte sajtó alá. Kiadó minden egyes kötethez függelékképen a római jog legfontosabb elméleteit magyarázó jegyzetekkel kiséri. Mondhatni, hogy e neves jurista magyarázata tán a legjobb jelenségei közé tartozik az ez időszakbeli (1880—1885.) római jogi franczia irodalomnak. A római magánjog fölött más mi sem jelent meg, legfÖlebb csak egynehány idevágó monographia érdemel említést: * B.J. T. X. k. 399. lap.