A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 37. szám - A magyarhoni kőolajkutatások bányajogi szempontból

294 A JOG. szolgálhat. Annál kevésbé, mert ezen kérdés immár egészen új stádiumba jutott. A kir. táblák decentralisatíója, mint erre nézve máiadataink vannak, irányadó helyen kérdésessé van téve. E tárgyban a közvélemény egy részénél is nagy fordulat állott be. A parlamentben a közigazgatási vita alkalmával imént erősen centralista szellem nyilatkozott, épen jogászaink részéről. A mélyebb belátásu emberek nem hajlandók legjobb intézményeinket áthelyezni a barátkozó és erőszakos vármegye árnyékába. Az aviticus családi uralkodástól, az olygarchicus befolyásoktól, a köznapi, de gyakori pajtáskodástól, a clikkuralomtól s a vidékenkint uralkodó érdekszövetségektől közéletünk függetlenebb elemeinél mind mélyebb irtózás tapasztalható. S ugy állván a dolgok, méltán vetődött föl a kérdés, vájjon célszerű-e egy bevégzetlen jogi törvényhozás és csonka codificatio korszakában a budapesti és marosvásárhelyi kir. itélő táblákat szétdarabolva, martalékul dobni oda a hatalom és befolyás után görcsösen kapkodó elemeknek, a melyek vidékenkint a járásbíróságok és törvényszékek egész sorát csaknem devastálták ? És épen most tenni azt, mikor a kir. táblák számos ügyben végső forumot képeznek s a magyar állam belső fejlődése, az állam szakadozásának közömbösítése gyanánt, erősen cent ralis irányban halad. A politikában és társadalmi életben most egyáltalán a centripetális és nem a centrifugális erő dolgozik. Röviden szólva, ezek azok az okok, a melyek a második fórum decentralisálását ma kérdésessé tették, holnap pedig beláthatatlan időkig bízvást elfogják halasztani. S elesvén a halogatás ürügye, most már elérkezettnek látjuk azt az időt, mikor a felsőbb forumok bírói létszámát, pénzáldozatok árán is, de haladéktalanul szaporítani kell, a mint azt kétségtelenül igy gondolja maga Fabiny Teofil miniszter is. Az első fórumnak, a járásbíróságok és törvényszékek hátralékainak eltüntetése, szerény nézetünk szerint sokkal olcsóbb eszközökkel s az igazságügyi politika minden nagyobb megerőltetése nélkül elérhető. E részről egy hosszasan űzött hibás kinevezési rendszer utóhatása alatt sínlik az ország legtöbb bírósága. Az alsó fokon inkább az emberekben van a hiba, hogysem a helyzetben vagy a rendszerben. Az első forumok lanyhán működnek és kevés szorgalommal. S mindinkább követik a magyar hivatal-szobákban lábrakapott azon jelszót, hogy az állam a köztisztviselőktől a szerény fizetésekkel szemben — erőteljes munkát nem igényelhet. Az igazságügyi administratiónak kell tehát actióba lépnie. A kormányzat a biró ítéleteibe bele nem avatkozhatik ugyan, de a megfelelő ellenőrzés és szerencsésebb kinevezési politika alkalmazása serényebb munkára fogja ösztönözni az álmosabb s a mulatságokra, tarokkra, quaterkára és vadászatokra hajlandóbb elemeket. E tekintetben már is történt valami s hihetőleg fog történni több is. Kell is, hogy több, sokkal több történjék. Mindent összevéve, a hátralékok kérdése nem tartozik az igazságügyi politika nagy kérdései közé. Meglehet oldani a mindennapi logikával. Ha sok ölfát hamar föl kell aprítani és nincs hozzá elég munkaerő, szaporítani kell a munkások létszámát. Azokat pedig, a kik szuszognak, biztatni kell. Töprengéssel azonban fát ápritani nem lehet s ez az, a mit az 1887. évi budget elkészítésénél a pénzügyminiszternek, későbben pedig a törvényhozásnak is be kell látnia valahára. A magyarhoni kőolajkutatások bányajogi szempontból. Irta : MIKOLAY LÁSZLÓ, iglói ügyvéd és bányász. Ha a magyar kormány a honi petroleumipart támogatni, annak nagyobb lendületet adni s egyeseknek, valamint az országnak jövedelmét nemzetgazdaságtani szempontból szaporítani hajlandó volna, ugy már régebben léptetett voina életbe olyan jogi intézkedéseket, melyek a még csak megszületendő honi kőolajipar körül már most is felmerülő nehézségeket elhárítanák s minden jogi kételyt eloszlatnának. Tizenöt éve már annak, hogy az utolsó előtti és két éve annak, hogy a legújabb bányatörvényjavaslat a kereskedelmi minisztériumnak poros irományai közt készen hever, de nem találkozik miniszter, ki a kellő bátorsággal birna ezen, az egész országra nézve oly fontos törvényjavaslatot tárgyalás végett a képviselőház elé terjeszteni. Hogy miért irtózik az illető szakminiszter s vele az egész képviselőház oly annyira egy új, a mi viszonyaink s a modern codificatiónak megfelelő bányatörvénynek alkotásától, valóban megfoghatatlan dolog s meg nem bocsátható hibául róvható fel ezen mivel sem igazolható közönyösség, különösen azon honatyáknak, kik bányavidéki választókerületeket képviselnek, de egy új bányatörvényre, mely már annyiszor lett igérve az országnak, nem gondolnak. Hogy miért van szüksége az országnak egy új bányatörvényre s miért kellene az eddigi, sok tekintetben elavult s hiányos institutiókkal szakítani, azt csak azon ember tudja felfogni, a ki mint gyakorlati bányász, vagy mint bányajogász, a bányászat terén működik. Magától értetődik, hogy laikus ember a bányatörvény jó vagy rosz voltának bírálatába nem bocsátkozhatik s ugy látszik, innen magyarázható azon körülmény is, hogy a magyar országgyűlés miért nem lát egy új magyar bányatörvénynek alkotásához. Az új magyar bányatörvényjavaslat különösen azon oknál fogva igen fontos reánk nézve, mert a kőolajról is teszen említést, melyet, mint a többi »s z a b a d« ásványokat, szintén a »b á n y a r e g a 1 e« (bányauri jog) fogalma alá tartozónak nyilvánít, mi által a bányajogban nagy hézag pótoltatnék, miután a kőolaj bányajogi természetéről sem az általános osztrák bányatörvény, sem pedig az országbírói értekezletnek a bányaügyre vonatkozó része nem intézkedik. S ez igen fontos kérdés, melynek helyes megoldását a kormánytól s illetve a képviselőháztól mielőbb elvárjuk, mert a szabadkutatónak tudnia kell, vájjon a kőolaj bányauri jog, avagy földesúri jog jellegével bir-e? A mostani bányatörvényi intézkedések szerint a petróleum sem a fenntartott, sem a szabad ásványok közé nem soroztatik, annálfogva csak a földtulajdon tartozékát képezheti s mint ilyen, a földbirtokos beleegyezése nélkül a bányahatóság által senkinek sem adományozható. S mindennek dacára mégis mit kell tapasztalnunk ? Azt t. i., hogy egy a hatvanas években, midőn egy izben szabadkutató s földbirtokos közt a kőolaj bányajogi természete iránt kérdés támadt, a kereskedelmi miniszter ur a petróleumot »s z a b a d«-nak nyilvánította s a földbirtokost jogos igényeivel elutasította. S ezen idő óta az elsőfokú bányahatóságok kőolaj kutatásokra bárkinek adnak engedélyt. De az nem lehet helyes, nem törvényes eljárás, miután ilyen fontos ügyben maga a miniszter nem határozhat, hanem a fölött csak a törvényhozó testület dönthet, a mely egyedül hivatva van törvényt alkotni, módosítani, pótolni és törölni. S azért tény, hogyha a kőolajkutatási kérdés valahol perutra kerülne, minden helyesen és elfogulatlanul gondolkodó biró azt magánjogi szempontból s nem bányajogi elvek szerint bírálná meg. S egészen helyesen, mert a kőolaj minálunk Magyarhonban a törvényhozás által mostanáig »szabad ásványinak nem nyilváníttatott, miniszteri rendelet pedig ily fontos kérdésben törvényt nem pótolhat. A legtöbb európai tartományokban a kőolaj a földtulajdonnak tartozékát képezi s a fenntartott vagy szabad ásványok közt nem foglal helyet, dacára annak, hogy mindennemű ásványszén a szabad ásványok közé soroztatik. Azért is, hogyha valahol, ugy leginkább minálunk kell, hogy