A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 36. szám - A határidők miként számitásáról

A JOG. mielőbbi keresztülvitele. Ez jogosan enged következtetni egyfelől a büntető eljárás mielőbbi törvénynyé emelésére, másfelől a polgári törvénykönyvnek, habár egyelőre csak részbeni megvalósítására. Tényleg ugy vagyunk értesülve, hogy a büntető eljárás tervezete még a legközelebbi országgyűlési sessio alatt törvényerőre lesz emelve. Csemegitől függ, vájjon hajlandó-e tervezetét a miniszter nézeteihez accomodálni, mely esetben őt illetné a dicsőség a magyar büntető eljárással epochalis büntetőtörvénykönyvét alaki szempontból is kiegészíteni és betetőzni. Ellenkező esetben kénytelenülne a miniszter ezen nagybecsű közreműködésről lemondani és a törvényhozás elé terjesztendő anyagot más oldalról beszerezni. Es ép ugy várja a polgári codexnek az enquéte tanácskozásokon keresztül ment és elfogadott része a képviselőház elé való terjesztést és a gyakorlati életbe való átültetését. Mindenütt mozgás, mindenütt pezsgő élet. És mi, kik tudjuk, hogy ily vezérek mellett a mozgás haladást is jelent, kik tudjuk, hogy legjobb, legnemesebb szövetségesünk a corruptio elleni küzdelemben és Magyarország jogszolgáltatásának európai niveaura való emelésében: maga az igazságügyér! — mi feltétlen bizalmunkat nyilvánítjuk neki és eddigi reservált, várakozó állásunkról lemondva, igazsági kormányzatunkat feltétlen támogatásunkról és a hol kell, közreműködésünkről biztosítjuk. Egyesült erővel kell a haza egész jogászvilágának közreműködnie, hogy egy jóakaratú, szakavatott és tettre vágyó miniszter minél többet valósithasson abból, a mit eddig elérhetlen eszményképnek szoktunk tekinteni. Dr- Révai Lajos. — Lukács Ignác, a curiai II. polg. tanács érdemes tanácselnöke beadta már lemondását és többé vissza sem tér díszes állására. »Akkor akarok állásomtól megválni, mikor ezen lépésemet még sajnálják«, ezen szavai leginkább jellemzik a kiérdemelt bajnokot, kinek visszalépését nemcsak birótársai, de az egész jogászvilág is fájlalja. Helyébe már legközelebb Babos Kálmán, cur. biró ur lesz a II. tanács tanácselnökének kinevezve, ürülünk e kinevezésnek, mert Babos ur egyike a legképzettebb és legnagyobb tekintélynek örvendő bíráknak. És ugyanezen szempontból üdvözöljük azon második küszöbön álló curiai tanácselnöki kinevezést is, melyre Szabó Sámuel, a III. curiai polg. tanács tanácselnökének már régebben jelentett nyugdíjba lépése folytán M a n o j 1 ovich Emil ur van candidálva. Manojlovich magas műveltségű jogász és éleseszü biró, kinek a magyar büntetőtörvények meggyökerezése a judicaturában nem kis mértékben köszönhető. Nemcsak a nevezetteknek, de az igazságügyérnek is gratulálhatunk ily sikerült két kinevezéshez. A határidők miként számításáról. Irta : dr. IMLING KONRÁD, kir. táblai biró Budapesten. A »Jog« f. é. 34. számában S i m a y S. aljárásbiró ur ily cím alatt »A döntvények jogi értékéről« a tárgy értékéhez mérten hosszú cikkben az 1881 : LIX. t.-c. 51. §-ának oly értelmet igyekszik tulajdonítani, melyet abban ő kivüle, ugy hiszem, még alig talált valaki. Hivatkozik ugyan elsőbirósági határozatra, mely az emiitett §. értelmére nézve az ő nézetével megegyez, de nagyon hajlandó vagyok hinni azt, hogy ama határozat és a cikkben kifejtett vélemény összesen csak egy szavazatot képvisel. Lehet egyébiránt, hogy ebben csalatkozom. De végre is a jogászközönség általános véleményével és főleg a bíróságoknak, ugy az elsőfolyamodásúaknak, mint a felebbvitelieknek éveken át a legkövetkezetesebben követett gyakorlatával szemben, két szavazat sem nyomhat sokat. És a dolog ily állásában nem is Simay urnák az 1881 : LIX. t.-c. 51. §-ára nézve kifejtett értei mezése az, mely engem felszólalásra indit. Ez értelmezést nélkülem is mindenki tévesnek fogná tellSií erm Nem ez, hanem a cikkből kiderülő más két körülmény idézte elő elszólalásomat. Az egyik az : hogy a kir. C u r i a teljes ü 1 é s i döntvényeinek célját nagyon félre kezdjük é r t e n i. Ez a cél elvi jelentőségű, vitás kérdéseknek eldöntése akként, hogy ez az eldöntés azonos természetíí kérdések elbírálására irányadó legyen. Tehát elvi jelentőségű kell hogy legyen a kérdés ; és ezért ne kívánjuk, hogy a teljes ülés nehézkes apparátusa mozgásba tétessék oly esetekben, hol speciális jellegű körülmények és viszonyok összetalálkozásánál fogva elvi kérdésnek nyoma sincs. Ily esetekben teljes ülési döntvényt hozni annyit tenne, mint külön természetű concret kérdésekre is ugyanazt az általános szabályt rákényszeríteni, s ez által nemcsak útját vágni annak, hogy jövő esetekben a biró a fenforgó kérdés egyes körülményeire kellő tekintettel lehessen, hanem a döntvények értékét és tekintélyét meg is semmisíteni s azok által nem az igazságszolgáltatás egyöntetűségére, hanem ennek cége alatt épen az ellenkezőre, egymástól különböző eseteknek egyenlő eldöntésére, tehát a judicatura egyenlőtlenségére törekedni. És vitás, valóban vitás legyen a kérdés, mely teljes ülés tartására okot és alkalmat szolgáltat, tehát olyan, melyre nézve a felebbviteli bíróságok körében is különböző a felfogás; nem pedig olyan, melyben e bíróságok következetesen egyenlően határoznak, és melyben egyik vagy másik elsőfolyamodású bíróságnak akár csak szórványosan, akár következetesen az általános gyakorlat álcal kijelölt iránytól eltérő utat tetszik követni. 11 y esetekben nem curiai teljes ülési döntvénynek, hanem annak szüksége forog fenn, hogy az illető bíróságok arra, hogy az általános felfogásnak saját egyéni nézeteiket alárendelni igyekezzenek és a felebbviteli bíróságok álláspontjának respectálására figyelmesekké tétessenek. Korántsem akarom ezzel azt mondani, hogy az alsóbb bíróság a felsőbbnek határozatait vakon kövesse, vagy hogy ezek által eljárásában föltétlenül befolyásoltatni engedje magát; de igenis azt, hogy ne hozzon makacsul oly határozatokat és ne kövessen oly eljárást, melyről tapasztalatból és biztosan tudja, hogy felebbvitel folytán a felsőbb bíróság megváltoztatja vagy megsemmisíti. Csak egy példát akarok e tekintetben felhozni. Az 1881: LX. t.-c. 194. §-a határozottan azt rendeli, hogy a sorrendi tárgyalást a »kiküldött biró«, tehát nem »birói kiküldött« vezeti. Ks több telekkönyvi hatóság még most is mindig a kir. közjegyzőt bizza meg a sorrendi tárgyalás vezetésével — valószínűleg munkakímélés okáért, de az ügyfelek tetemes megterhelésével — dacára annak, hogy a végrehajtási eljárásban a kir. közjegyzők igénybevétele taxatíve az 1881: LX. t.-c 19., 154. és 201. §-ainak eseteire van szorítva és dacára annak, hogy a másodbiróság a kir. közjegyző által vezetett sorrendi tárgyalást következetesen hivatalból is megsemmisíti. Plenáris határozatra e kérdésben hiában vár valaki, mert a kérdés legkevésbé sem vitás. Tessék tehát az illető bíróságoknak a törvényt döntvény nélkül is helyesen alkalmazni. A másik körülmény pedig, a mely felszólalásra indított, az: hogy az ujabb időben nem egy, főleg fiatalabb biró tetszeleg abban, az általánosan elfogadott gyakorlattal ellentétbehelyezni magát, a törvény értelmét kétesnek találni ott, hol alaposabb vizsgálódás után kétségnek nyoma sincs; és a törvénynek új, eddig abban még senki által fel nem fedezett értelmet adni. Ilyen — sít venia verbo — kákán is csomót keresésnek kell jellemeznem azt a birói kijelentést, melyet S. ur emlit és mely szerint: miután az 1881 : LIX. t.-c. 51. §-a csak azt mondja, hogy a felfolyamodás a végzés kézbesítésétől számított 8 nap alatt adandó be és itt ugy mint az 1868: LIX. t.-c. 277. §-ában ki nincs jelentve az, hogy e határidőbe a kézbesítés napja be nem számíttatik — a felfolyamodási határidő már a végzés kézbesítésének napjától venné kezdetét; s e szerint, ha például a végzés valamely hó 1-én kézbesittetik, az az elleni felfolyamodás nem e hó 9-én, hanem már 8-án volna beadandó. Általánosan elfogadott és eddig senki által kétségbe nem vont szabály az, hogy ott, hol a törvény valamely határidőt a napok száma szerint megállapít, az a nap, melyen a határidő kezdődik, számba nem jön. Oly általánosan elfogadott ez a szabály, hogy az 1868: LIV. t.-c. 277. §-ának idézett mondata nem egyéb, mint felesleges magyarázat, melynek törvényben helye nincs és melyet ezért az 1881 : LIX. t.-c. egész I helyesen fel nem vett, a nélkül, hogy ebből azt lehetne követ-