A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 36. szám - Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza?

A JOG. >7 keztetni, mintha ez a törvény a felebbviteli határidő számítására nézve az eddigitől különböző szabályt akart volna felállítani. Hiszen 1 + 8 = 1), nem pedig 8. Ha tehát 1-én kapta valaki a végzést és onnan számítva 8 napja van még a felebbvitel használására, ez a határidő a törvénymagyarázat bármely szabálya szerint nem az illető hó 8-áu, hanem 9-én jár le. Ha ez a mathematikai demonstratio talán ki nem elégíti Simay urat, ugy egy kérdést intézek hozzá, a mely és a melyre adandó felelet tán képes lesz meggyőzni őt nézetének téves voltáról. Tegyük fel, hogy a törvény vagy hogy birói határozat egy napi határidőt szabna valamely jogorvoslat használatára, vagy valaminek teljesítésére és hogy az illető határozat a félnek a hó 1-ső napján kézbesittetnék. Azt kérdem, mikor járna le az esetben a határidő ? Ugy hiszem senki, S. ur sem fog habozni a felelettel, hogy a következő napon, tehát a hó 2-án jár le. Mert hiszen a határozat kézbesítése a déli vagy a délutáni órákban történhet, a határidő pedig egy egész napot, nem pedig fél vagy negyed napot tett. Sőt az sines kizárva, hogy a kézbesítés az iktatókönyv berekesztése után történt és ekkor a fél például a határozat elleni jogorvoslat használásától másként tényleg el volna ütve. Nos tehát, ha a határozatnak a hó 1-én történt kézbesítése esetében az egy napi határidő 2-án, akkor a két napi határidő a hó :>-án, s igy tovább folytatva a 8 napi határidő 9-én és nem 8-án jár le; mert ismétlem 8 + 1 = 1), nem pedig 8 és a 8 napi határidő 7, nem pedig 6 nappal hosszabb az egy napinál. Ez oly világos valami, hogy szükségesnek tartom ujabban kijelenteni, hogy korántsem a kérdésnek vitás vagy kétes volta, hanem egyedül a fennebb kiemelt két körülmény az, mely engem a jelen sorok Írására indított. Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza ? >C 1. Különös fátum, hogy nagyjában reeipialt újabbi magánjogi törvényeink épen azon intézkedései, melyek fenálló controversiák megoldását célba vévén, önálló alkotásokként jelentkeznek, gyakorlati alkalmazásukban a legtarkább magyarázatokra találnak és új meg új »kérdés«-éknek válnak kútforrásaivá. Ezen categoriába esik a k. t. 20. §-a is. Míg a kereskedői világban a cég, mint ilyen tulajdonosától, független élettel biró önálló gazdászati szervezetnek tekintetik, addig a törvényhozások csak korlátolt mérvben vonják el eme jelenség jogi consequentiáit, de a cégnek jogi személy minőségével való felruházását félve kerülik. E határozatlan elvi álláspont számos kérdést tart nyitva, melyek egyikére kívánok e helyen rámutatni. Valamely cégnek vagy üzletnek átruházás utjáni megszerzésével együtt jár-e ipso facto az eddigi tartozások átvállalása vagy sem ? — ezen kérdés a némethoni jogirodalomban máig is vitás, a mint az ottani judicatura sem tudott még e részben egyöntetűvé fejlődni. A német k. t. ide vágó határozott intézkedést nem tartalmazván, irók és törvényszékek igennel vagy nemmel felelnek, a szerint, a mint a cég oeconomicus existentiájának hatályosabb, vagy kevésbé hatályos jogi érvényre emelése felé hajolnak. A magyar k. t. tervezetének tárgyalására kiküldött szakértekezlet azonban szembeszállt controversiánkkal, meghányta, vetette az érveket pro és contra és a vita sovány eredményéül elfogadtatott a k. t. 20. §-a, mely szerint: »ha kereskedelmi üzlet átruházásánál az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit magára vállalja, a hitelezőket ezen kötelezettségek tekintetében ugy az átadó, mint az átvevő ellen kereseti jog illeti.« Egy kitérő, a tárgyalás alatt állott tulajdonképeni kérdéssel alig laza összefüggésbon levő intézkedés! Még a »cégkötelezettség« kockáztatott kifejezését is kellett legitimálni, csakhogy ezen elvi szempontból vajmi meddő törvényhozói emanatio a kereskedelmi cégekről szóló címbe beilleszthető legyen. Mi hatálya van a cég átruházásának magában véve a régi kötelezettségek tekintetében ? erről hallgat a törvény; a controversia a magyar k. t. szempontjából is napirenden maradt*, sőt a régi bizonytalanság még néhány új kételylyel lett megtoldva. * L. Neumann : A kereskedelmi törvény magyarázata I. köt., 90. 1. és viszont Nagy : A magyar kereskedelmi jog kézikönyve 64. 1. Ujabban azon kérdés került szőnyegre, quid juris akkor, ha az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit azon módozat melh.-tt vállalja magára, hogy azokat az eredeti lejárati időktől eltérd határidőkben és részletekben tartozzék teljesiteni. Egy e lapok ez idei 31-ik számában közölt esetben az elsőbiróság elmarasztalta az átvevőt a cégkötelezettségek pontos, vagyis az eredeti lejáratok szerinti teljesítésére, ellenben a kir. itélő tábla az időelőttiségi kifogásnak helyt adva, felperesi keresetével elutasította. A hivatolt másodbirósági ítélet ellen f dr. Győri ur e lapok idézett számában heves támadást intéz. Ervelésének veleje az, hogy az átvevő, h a egyszer a cégtartozásokat átvállalta, azokért törvény szerint ép ugy szavatol, mint az átadó, bármily ellenkező kikötés dacára tehát az eredeti lejáraton áll be fizetési kötelezettsége, még pedig természetszerűleg nem ex eontractu, hanem ex lege. Ellenben ugyancsak e lapok ez idei 33-ik számában dr. Wittmann ur még élesebben támadja meg a másodbirósági Ítélet megtámadóját és a királyi tábla védelmére kelvén, fejtegeti, miszerint a k. t. 20. §-a főleg azon tételt akarta statuálni, hogy az üzlet átadója és átvevője között a cégtartozások tekintetében harmadik — a hitelezők — javára kötött szerződés a kedvezményezett harmadik részére is kereseti jogot szül. Mivel pedig a harmadikat sem illetheti messzebb menő kereseti jog, mint magát az ő érdekében szerződött felet — itt az átadót — ki szintén csak az átvállalt cégtartozások oly m ó d o n i törlesztését kívánhatja az átvevőtől, minő a köztük kötött szerződésben megállapittatott, a hitelezőt jelen esetben időelőtti keresetével okvetlenül el kellett utasítani. Ezen nézeteltérés ismét mutatja, hogy a k. t. 20. §-a mily kevéssé felel meg feladatának. Annyi bizonyos, hogy a szóban forgó törvényszakasz elvi magaslatra egyáltalában nem emelkedvén, mint merőben singularis intézkedés, kiterjesztő magyarázatot nem tür. A kérdés tehát véleményein szerint csak ugy oldható meg helyesen, ha előbb megvizsgáljuk, vájjon az elbírált eset subsumálható-e a k. t. 20. §-a alá vagy sem. A cég eddigi kötelezettségeit átvállaltnak tekintendő-e a kereskedelmi üzlet átvevője akkor is, ha a közte és az átadó között kötött szerződésben későbbi lejárati határidők lettek stipulálva ? ez voltaképen a kérdés. Más szavakkal: azonosa k-e ez esetben az átvevő által magára vállalt kötelezettségek a cég kötelezettségeivel ?* Ki a lejáratban a kötelem lényét nem érintő közönyös mellékkikötményt lát és ugy véli, hogy a tartozás ugyanaz, akár ma, akár 3 hónap múlva válik esedékessé, annak kell, hogy az átvevőt a cégtartozások pontos teljesítésére kötelezettnek tartsa még akkor is, ha közte és az átadó között más fizetési határidők lettek megállapítva; mert hiszen szerinte az átvevő által magára vállalt tartozások ez esetben is identicusak a cég eddigi kötelezettségeivel, melyekért — ha egyszer átvállalta — ép ugy felelős, mint az átadó, tehát az eredeti módozatok alatt? A harmadik javára kötött szerződés természetéből levezetett argumentum annál kevésbé nyomós, mivel a hitelező nem is az átadó és átvevő között kötött szerződésből meriti kereseti jogát; ő ezen szerződéssel csak annyiban törődik, a mennyiben törvényes e 1 őfeltételt képez arra, hogy az új üzlettulajdonos ellen, mint ilyen ellen, érvényesítse követelését, még pedig az ő akarata nélkül meg nem másitható eredeti szerződési módozatok értelmében. Magam részéről azonban — noha a k. t. 20. §-ába a kereskedelmi üzlet önállóságának tett részleges eoneessiónál egyebet beleolvasni csakugyan nem birok — a jelzett nézetet kiindulási pontjában tartom eltévesztettnek. A mint ugyanis a különböző időpontokban lejáró tartozások, illetve követelések — hogy ugy mondjam — specificus gazdászati értéksúlya különböző, ugy jogilag is más-más kötelmi egyedeket képeznek azok és habár a lejárati idő nem tartozik az ügylet absolut alkatrészeihez, mégis oly lényeges mellékkikötmény az, hogy az ügyletet ép ugy individualisálja, mint akár a feltétel. Ha ez igy van — és én ugy hiszem, hogy az élet logicáját követve, ezen felfogást helyesnek kell elismerni, akár összeegyeztethető a divó doctrinával, akár nem — akkor a vitás esetben az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit magára n e m vállalta, midőn későbbi határidőkbeni fizetésre kötelezte magát; a k. t. 20. §-ának megkivántatósága tehát hiányozván, az általános * A k. t. 20. §. elömondatának tárgyát a cég eddigi kötelezettségei képezvén, az utómondatban használt »ezen« szó is csak a cég eddigi kötelezettségeire vonatkozhatik.