A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 35. szám - Törlési és kiigazitási perek

280 A JOG. arra bekebelezett szolgalmi jog majdan megszűnik. Az árverési vevő az igérct tételekor bizonyára számításba vette azt, hogy a ház s/«-e d r é s z é r c nézve csak korlátolt tulajdont szerez, mely csak a haszonélvező halálának bekövetkezte után — eshetőleg 40 év múlva fog az ö korlátlan tulajdonává válni. Ehez képest Ígérte meg a 6,000 frtot. Természetes, hogy Ígérete — az esetben, ha az árverés alkalmával a bekebelezett haszonélvezeti jog 6gyelembe nem jön s így az egész ingatlan korlátlan tulajdona képezte volna az árverés tárgyát, — sokkal mag asabb lett volna. S mindezek dacára az a tulajdonos társ, kinek jutaléka szolgalmi jogtól mentes, tartozik megelégedni a t u 1 a j d o n i aránynak megfelelő vételárral akku r, midőn e v é t e 1 á r t oly szolgalmi jog csökkentottc, mely nem az ő jutalékát terhelte s viszont ugyanaz a tulajdonostárs, k i n e k jutalékát a v é t e 1 á r t csökkent 8 haszonélvezeti jog terhelte, aránylag ép oly öszszegben részesült, mint az a tulajdonostárs, kinek jutaléka tehermentes. Mig tehát B. tehermentes illetősége fejében csupán a vételár aránylagos részét kapja, addig A. holtig tartó haszonélve zeti joggal terhelt illetősége az aránylagos vételáron k i v ü 1 — bár ('. részére — tovább is hasznot haj t. Ismételten kérdem, hol itt az igazság ? Sőt tovább megyek s kérdem, lehet-e egyátalában e kézzel fogható igazságtalanságot indokolni ? Indokolni alig, de meggátolni igen ! Kézzelfogható ugyanis, hogy az 1881. LX. t.-c. 156., 163. s 191. szakaszai alkotásánál a törvényhozó figyelmét kikerülte azon körülmény, hogy a fent idézett s ahoz hasonló gyakran előforduló esetekben a végrehajtás alatt nem álló s csupán a 156. §-ban foglalt rendelkezés folytán érdekelt tulajdonostárs érdeke a vételár-felosztásnál sérelmet szenved, ha csak a sorrend megállapításánál nem gondoskodik oly rendelkezésről, mely hivatva lenne e sérelemnek elejét venni. Tény, hogy a törvényhozás a vételár felosztásának hason esetekben követendő külön módjáról nem intézkedik. A törvénynek eme kétségtelen hiányán — addig is, mig az novelláris uton nem pótoltatik — a gyakorlat van hivatva segíteni, ama gyakorlat, mely a 191. §. betűszerinti értelméből vont következtetés dacára is a haszonélvezetet a 163. §-ban tüzetesen meg nem jelölt szolgalmak közé sorolta s pedig — véleményem szerint — helyesen. A fent adott példából kitetszőleg, a tudtom szerint is már átalában elfogadott gyakorlat csak az esetben okoz jóhiszemű harmadik személyeknek helyre nem hozható kárt, ha az, ugy mint eddig egész terjedelmében s merevségében továbbra is alkalmaztatik akkor, midőn a bekebelezett szolgalmi jog az esetben is fentartatik, ha az valamely a 156. §. alapján egészben elárverezendő ingatlannak csak részét terheli. E tényből, hosszabb fejtegetés és indokolás nélkül önkényt kínálkozik a baj orvoslása is, mely röviden a következő : Állapodjék meg a gyakorlat abban, »hogy az esetben, midőn az 1881. LX. t.-c. 156. §. rendelkezése folytán valamely ingatlan egész terjedelmében bocsáttatik árverés alá, a szolgalmi jog csak az esetben tartassák fen, ha az valamennyi tulajdonostárs összes jutalékát, vagyis az egész ingatlant terheli.« A felvetett kérdés ilykép leendő megoldásának — szerény nézetem szerint — a szolgalmi jog jóhiszemű szerzőjének érdeke ellent nem állhat, nem pedig azért, mert vele szemben a tulajdonjog jóhiszemű szerzőjének joga áll, mely kétségtelenül szintén megvédendő s mert mig a jelenlegi gyakorlat egész terjedelmébeni alkalmazása esetében a társtulajdonos a kárpótlásnak még reménye nélkül is károsodik, addig a fent ajánlott gyakorlat alkalmazása esetében a szolgalmi jog birtokosa a v ételár kamatja által bizonyára részesül valamely kárpótlásban. Hiszem, leköteleznék a jogász-közönséget a végrehajtási törvény fenttisztelt magyarázói, ha e kérdés tisztázásához a felvetett irányban hozzá szólni szíveskednének. Törlési és kiigazítási perek. Irta: CSILLÉRY KÁLMÁN, kir. tvszéki biró Kecskeméten. A telekkönyvi rendtartás 148—155. §-ai rendelkeznek a törlési keresetek eseteiről és ezekre három jogcímet állapítanak meg, t. i. az érvénytelenséget, a büntetendő cselekményt és az elévülést; ugyanezekre vonatkozó illetőségét azonban az 1881 : L1X. t.-c. 6. §-a már elvonta a telekkönyvi hatóságtól és a birtokbiróságokra ruházta ; ellenben a telekkönyvi rendtartás I. része 3. §-ában foglalt intézkedések határozzák meg a kiigazítási keresetek eseteit, ennek V. fejezete pedig az illetőségi szabályokat tartalmazza. A fentebb hivatkozott 1881. évi LIX. t.-c. G. §-a a kiigazítási keresetekre vonatkozó birói illetőséget nem vonta cl a telekkönyvi hatóságoktól, ekkép a törlési és kiigazítási keresetekre, két külön birói illetékesség áll fenn. Ennek úgyis kell lenni, mert a törlési keresetekkel, telekkönyvi bejegyzések, tehát dologi jogok fennállása vagy megszűnte tárgyában, birói mérlegelés után kell határozni, mig a kiigazítási keresetek tárgyát a telekkönyvi rendtartás I. rész, 3. §-ának 1. pontja igy határozza meg: >azok, kik a telekkönyvek hitelesítése e 1 ö 11 szerzett tulajdon, zálog vagy haszonbéri jognál fogva, a telekkönyvekben valamely igazítást, kiegészítést, le- vagy hozzájegyzést igényelnek, ebbeli igényeiket, a hirdetményi határidő alatt bejelentsék, mert elleneseiben azok, oly harmadik személyek kárára, kik a hitelesítés után szereznek nyilvánkönyvi jogokat, többé nem érvényesithetők«. A külön birói illetőség teljesen indokolt, mert a törlési perek célja, egy nyilvánkönyvíleg fennálló, tényleg azonban megszűnt dologi jognak a telekkönyvekből törlése, mely kérdés elbírálása, teljesen azonos más egyéb dologi jogok elbírálása és méltatásával és igy birói hatáskörben döntendők el, mig a kiigazítási keresetek elbírálása, csupán a telekkönyveknek a tényleges állapottal összhangba hozatalában áll és a telekkönyvek szerkesztése, ezek tovább vezetésével célja kimerittetík. Ezek után azon törvényhozási eljárás teljesen méltánylandó, mely az 1881. évi EIX. t.-c. ü. £-a rendelkezésével kivette a törlési pereket a telekkönyvi hatóság illetőségéből, miután ezen perek nem hatósági eljárást, hanem birói mérlegelést igényelnek és megfelelőbben láttatnak el a bíróság, mint a telekkönyvi hatóság által, mely utóbbiak ugyanazon időig, mig a járásbíróságok telekkönyvi ügyekben birói illetőséggel fel nem ruháztattak, különválasztva sem voltak a birtokbiróságoktól (prts 19. §.), utóbbi időben azonban megszűntek a telekkönyvi hatóságok a birtokbiróságoknak külön szakosztályait képezni. Ezen elválasztás, különösen pedig az 1881. évi LIX. t.-c. életbelépte óta a törlési és kiigazítási perek, számtalan controvers határozatok tárgyaivá lettek. Hogy rövid legyek csupán átalánosságban emlékezem meg némely esetekről; igy pl. a kiigazítási kereset beadatik a birtokbiróságnál, ez illetőségét hivatalból leszállítja, a felsőbb bíróság azonban e határozatot megváltoztatja, mert a kiigazítással egyi ejíílcg tulajdonjog megítélése kéretett és megfordítva, a kiigazítási kereset beadatik a birtokbiróságnál; I miután azonban ez össze van kötve dologi kérdéssel, az első j bíróság ez érdemben határoz, a felsőbb bíróság e határozat megváltoztatásával azt mondja ki, hogy a kiigazítási kereset elbírálására a telekkönyvi hatóság az illetékes, harmadik esetben, hol a kiigazítás a telekkönyvi hatóságnál kéretett, azonban ez itt is bonyolítva lévén dologi kérdéssel, az ügy onnan tereltetett el a birtokbirósághoz. A tájékozatlanság ezen illetőségi kérdésben oly nagygyá lett, hogy a kir. Curia 29. sz. döntvényében jónak látta rendet teremteni, kimondván, hogy az 1881. évi LIX. t.-c. 6. §-a a telekkönyvi rendelet I. rész 3. §-ának 1. pontja alá tartozó, telekkönyv kiigazítását tárgyazó keresetekre nem alkalmazható és azok ezentúl is a telekkönyvi hatóságok illetőségéhez tartoznak. Ezen döntvény világosan következik : a felhívott §-ok rendelkezéseiből és teljesen correct is. Indokolása azonban már a dolog mélyére hat és leglényegesebb | részét az képezi, hogy »habár a telekkönyv kiigazítását tárI gyazó keresetek által, a telekkönyvek eredeti szerí kesztésc idejében létezett jogviszonyok alap-