A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 34. szám - Az 1885-iki orsz. ügyvédértekezlet felirata a képviselőházhoz. 3. r.

274 A JOG. jelentőségű esetek eldöntését — épen a hivatkozott törvénynél fogva, quasi a törvény erejével felruházni, annak megokolásába nem bocsátkozunk. Elfogadva azonban a jelenlegi jogi állapotot, önkénytelenül azon kérdés támad fel bennünk: vájjon mi lehet mégis oka annak, hogy a tulajdonképeni »Döntvények« száma — ámbár már 5-ik éve, hogy a »Döntvény«-ek alkotásának korszakában élünk — bizony nem nagy, és hogy azok közül is a nagyobb rész épen az anyagi büntetőjog terén keletkezett, tehát ép azon a téren, a hol európai szaktekintélyek által előnyösen elismert codificált törvényekkel rendelkezünk; ellenben az anyagi — de különösen az alaki magánjog terén hozottak száma — elmondhatjuk, nagyon is csekély. Némelyek az utóbb jelzett körülmény helyes okát abban vélik föltalálni, hogy az alaki magánjog tekintetében oly codificált törvényekkel birunk, melyek a legélesebb eriticát is kiállani képesek és igy azok az úgynevezett körmönfont casuisticus felfogásnak nem igen nyújthatnak tért. Mi ugyan hálásan elismerjük a bölcs törvényhozásnak ugy az anyagi, mint alaki büntető- és magánjog terén alkotott számos kitűnő törvényeit, ép ezért méltán remélhetjük is, hogy bennünket senki sem fog talán vádolni azzal, hogy a passimismus szemüvegén szeretünk áttekinteni, ha azt mondjuk: mi oly optimisták nem lehetünk. Valószínűbb, hogy a döntvények gyakori alkotásában az arra hívatott törvényes közegnek nem igen állanak rendelkezésére jogi elvijelentőségü esetek és talán ez lehet az egyik valódi f ő o k a annak, hogy oly csekély száma van az 5 év óta hozott döntvényeknek. Áttérünk ezután a practisus jogi élet terére. Az ez, mint mondani szokták, szólunk : ad rem. Egy concret esetet szándékozunk felhozni. Az eset az alaki magánjog terére vonatkozik, s a mii ven egyszerű, ép oly érdekesnek látszik. X. biztosítási kérést ad be az elsőfokú bírósághoz. E bíróság a kérésnek helyt ad. Y. a biztosítást szenvedő az ellene elrendelt biztosítási végzés ellen felfolyamodással él. Az ügyben eljáró biró azon meggyőződésben lévén, hogy a végzés kézbesitésinapjabeszámitandó* — általa a felfolyamodás, mint a 9-ik napon beadott, tehát elkésés indokából visszautasittatik. Ezen visszautasító végzés ellen Y. ujabbi felfolyamodást ad be. Ennek folytán az ügy a Il-od fokú bírósághoz feljut, a hol is a biztosítási végzés ellen beadott, azonban elsőfokúlag elkésés indokából visszautasított felfolyamodás, végzésileg rendes időben beadottnak tekintetvén: elfogadandónak mondatott ki. Látjuk, a felemiitett eset nagyon egyszerű. Különös mégis, hogy azon esetre vonatkozólag két különböző birói felfogás nyilvánult. Már most azon kérdés merül fel, hogy e két felfogás közül tulajdonképen melyik helyesebb, vagyis jobban mondva: melyik felel meg inkább ez esetre vonatkozó §. intentiójának ? Lássuk, mit mond a törvény? Az 1881. évi LIX. t.-cikk 51. §-ának végbekezdésében szórói-szóra ez áll: »a felfolyamodás a végzés kézbesítésétől számított 8 nap alatt adandó be. E §-nak grammaticai értelmezése szerint tehát a felfolyamodás beadhatására a határidő a sérelmesnek tartott végzés kézbesítése napjától számítandó, logikailag ebből tehát az következik, hogy a felfolyamod ási határidő már a végzés kézbesítése napjától veszi kezdetét. A hivatkozott törvény seholsem intézkedik arról, hogy a kézbesítés napja nem számíttatik. Az 1868. évi LIV. t.-cikk 277. §-a e tekintetben már határozott rendelkezést tartalmazott.** Azonban ezen most hivatkozott törvénynek egyes részei és igy többek között a jogorvoslatokra vonatkozó része is az 1881. évi LIX. t.-cikk által hatályon kivül helyeztetett. (»Lex posterior derogat a priori.«) Kétséget sem szenved, hogy a Il-od fokú bíróságnak nézete méltányosabb felfogáson alapszik, mint az elsőfokú bíróságé. De itt nem az a kérdés, hogy melyik felfogás méltányosabb, és mi a felmerült concret esetet nem is azért hoztuk fel, hogy e szempontból vitassuk meg a kérdést, hanem felemiitettük a * Helytelen nézete volt az eljáró bírónak. A szerk. ** A felebbvitel határideje rendszerint 15 nap. E határidőbe a kézbesítés napja be nem számíttatik. A szerk. judicatura érdekében azért, hogy lássuk a két birói felfogás közül, melyik felel meg inkább a törvény szavainak? Pro et contra vitatkozni lehet e thema felett Kétségkívül a practicus ügyvédek — a méltányosság szempontjából fogván f(;l az adott esetet — a 11-od fokú bíróság felfogásának barátjai; de ha nem e szempontból bíráljuk az esetet, hanem kizárólag jogj szempontból: ugy határozottan állithatjuk, hogy az elsöbirói felfogás inkább megfelel a törvény szavainak. Ugy látszik, hogy az elsőfokú bíróság a felmerült eset elbírálásánál az angol bírák mintájára — nézetünk szerint nagyon helyesen — azon szigorú elvből indult ki, hogy ott, a hol határozott törvényes rendelkezés áll fenn: a törvény szavainak szigorú grammaticai magyarázat adandó. Nézetünk szerint az ettől való eltérés csak is azon esetben lenne indokolt, ha kétségnek engedne helyet. De ezen esetben is nem a méltányossági szempont az irányadó, hanem a logiqai magyarázat. Tudjuk, hogy minden törvény doctrinalis uton kétféle módon magyarázható : 1. grammaticailag, midőn a törvény értelme szavainak rendes és sajátságos jelentéseiből, a szavak összefüggéséből; 2. és logicailag, midőn a törvény értelme a törvényhozónak világos és határozott szándékából határoztatik meg. Megdönthetlen szabály, hogy előbb a grammaticai magyarázat használandó, mert fel kell tenni a törvényhozásról, hogy helyes szavakkal akart és tudott is élni. Ha azonban a grammaticai magyarázat kételyeknek enged helyet, akkor a logicai alkalmazandó. Miután nézetünk szerint az 1881. évi LIX. t.-cikk 51. §-ában foglalt rendelkezés határozott és világos, tehát e §. értelmezésénél kizárólag csakis a grammaticai magyarázat alkalmazandó. Grammaticailag értelmezve pedig e §. szavait, azokból azt következtetnünk nem lehet, hogy a végzés kézbesítés napja nem számíttatik. Mint tudjuk, a felhozott concret eset Ill-ad fokéi elbírálás alá nem jutott. Pedig kár. Szerettük volna látni, hogy a magas kir. Curia minő jogi nézetben van! ? Óhajtandó volna ép a judicatura egyöntetűsége érdekében, ha a felhozott esethez analóg eset felkerülne a Curiáig. A Curia jogi nézete, magas tekintélyénél fogva, nem csekély jelentőséggel és jogi értékkel birna, ugy a jogkereső- és a jogászközönség, mint a nagy birói karra nézve. Bizonyos egyébként, hogy vajmi csekély azon birák száma, a kik az 1881. évi LX. t-cikk 51. §-ának az általunk kifejtett szorosabb értelmezése mellett vannak. A legnagyobb rész e §-t akként fogja fel, hogy a végzés kézbesítés napja, nem számíttatik. Hogy azután e tekintetben a jogi felfogás terén egy kis köd van; az bizonyos. E téren azonban a köd könnyen eloszlatható és a jogi horizont oly tiszta lesz, mint a milyennek lenni kell. Egyébb ehez nem szükséges, mint egy hasonló esetet rendes jogorvoslati uton a magas kir. Curiához feljuttatni. z 1885-iki orsz. ügyvédértekezlet felirata a képviselőházhoz. V^/(Folytatás.) Ugyancsak az előző pontban felhozott ok követeli, hogy biztosíték nyujtassék a tagdíjak pontos és gyors befizetése iránt is. Szükségesnek véljük ennélfogva azon intézkedést, hogy : a kamarai tagdíjak per nélkül, végrehajtás utján szedetniük be, melyet a választmány rendel el s a megkeresett járásbíróság foganatosítani köteles. Ki szegénység miatt fel nem mentetett s az év végéig nem Jtzct, a lajstromhói törlendő'. 4. Már ott, hol a bajok forrására átalánosságban rámutattunk, azt hiszszük, kimutattuk azt is, hogy mily káros az igazságügyi állapotokra, mennyire megbénítja az ügyvédi intézmény üdvös hatását, mennyire megtéveszti a közönséget az ügyvédi hivatás helyes fölismerésére nézve és átalában mily sok bajnak kútforrása: ha az ügyvédi önkormányzat legnagyobb részben csak papíron van. Ma pedig sajnos, igy áll a dolog. Mert p. o. helyesen van ugyan megjelölve a jelenlegi ügyvédi rendtartásban is a kamarák hatásköre, de van aztán számos intézkedés, mely lehetetlenné teszi, hogy e hatáskörben mozogjon s a törvényben helyesen megszabott feladatnak teljesen megfeleljen. Íme ! már a vizsgák és fölvételnél láttuk, hogy míg feladatául van tűzve — és pedig a jelen törvényben is — hogy az ügyvédek jogai és kötelességet s a kar erkölcsi tekintélye felett őrködjék, másrészről meg van fosztva az ehez lényegesen szükséges eszközöktől. Arra, hogy e feladatát teljesíthesse, lényegcsen szükséges volna az