A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 34. szám - Fenyitő zárlat

A J OG. »Aufruhr« és az »Aufstand eseteiben, még most is helye volna a fenyítő zárlatnak, ha a magyar büntetőtörvénykönyvek életbeléptetése által, az 1852-ik évi osztrák büntető törvénykönyv r>«)-ik §-ának fentközölt rendelkezése, hatályát el nem vesztette volna. Igénytelen véleményem szerint, a magyar büntető törvénykönyvek hatályba lépése által, tehát 1880-ik évi szeptember 1-ső napjától kezdve, Erdélyben és Fiúméban nem csak az 1852-ik évi osztrák büntetötörvénykönyv, hanem az 1853-ik évi osztrák büntető perrendtartásnak 360-ik §-a, és a fent idézett 1851-. évi igazságügyminiszteri rendelet is hatályon kivül helyezetteknek tekintendők, habár az a magyar büntető törvénykönyveket életbe léptető 1880 : 37. törvényben határozottan ki nincs is fejezve. E szerint Erdélyben és Fiúméban 1854. évtől kezdve, 1880-ik- évi szeptember 1-ső napjáig csak kivételes esetekben volt a fenyítő zárlatnak helye, 1880-ik évi szeptember 1-ső napján pedig ez is megszűnt létezni. Magyarországon másképen állt a dolog. Itt ugyanis 1861-ik évben az osztrák jogszabályok helyét a magyar törvények foglalták el. Magyarországon tehát, 1861-ik évi július 21-étől kezdve, jogosan rendeltethetett el ugy a felségsértés eseteiben, valamint a fogva lévő vádlott ellen, más esetekben is a fenyítő zárlat. Ez, — igénytelen véleményem szerint, — kétségtelen, és csak az lehet vitás, hogy meddig tartott ezen állapot. Erre nézve a vélemények eltérők, sőt vannak olyan jogászok is, a kik azt állítják, hogy még most is helye volna a fenyítő zárlatnak. Az én igénytelen véleményem a következő: Az ideiglenes bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat, mely 1872-ik évben, kiindulási pontjául fogadtatott el a mostani bírósági gyakorlatnak, a volt határőrvidékre nézve pedig törvény erejével ruháztatott fel, fenyítő zárlatról semmi intézkedést sem tartalmaz, és egyátalában a magánjogi igényeket illetőleg csupán két szakaszban rendelkezik. Ezen rendelkezés, szóról szóra következőleg hangzik: ;>111.§. (a második kikezdés). Ha a büntetendő cselekmény által valakinek kár okoztatott, s a kártérítést a büntető eljárás útján kéri megtérittetni, a mennyiben a törvényszék a kárnak valódiságát, valamint ennek a büntetendő cselekmény általi okozását, úgyszintén összegét is bebizonyitottnak tartja, a kártérítés iránt, a bűnvádi ítéletben határoz, ellenkező esetben a kártérítés iránti kereset a polgári bíróság elé utasítandó. 112. §. A jogérvényes büntető Ítélet, az abban megállapított vagyoni teljesítésekre nézve, az 1868:54. t.-cz. 315. §-ában megállapított hatálylyal bír, s végrehajtása a polgári bíróság által elrendelendő.« Fenyítő zárlatot tehát az ideiglenes bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat alapján alig lehet elrendelni. Sőt ugyanazon törvényjavaslat fentközölt 112-ik §-ának azon rendeletéből, mely szerint a jogérvényes büntető ítéletnek, a magánjogi igényekre vonatkozó intézkedése végrehajtásának elrendelése is, nem a büntető, hanem a polgári bíróságra bízatott, inkább azt kell észszerűen következtetni, hogy a biztositási végrehajtásnak úgy, valamint a zárlatnak elrendelése is, még kevésbbé tartozhat a büntető bíróság hatásköréhez. A kitől a kevesebb van elvonva, az a többtől is el van tiltva. Támogatja ezen felfogást az a körülmény is, hogy a birói szervezetnek 1872-ik évi jan. 1-ső napján történt életbeléptével, a birói hatáskörök annyira megváltoztak, hogy a kir. táblának elsőfolyamodási hatásköre egészen megszüntettetek, és a felségsértési esetekben való bíráskodás jogával a budapesti kir. törvényszék ruháztatott fel, a nélkül, hogy titokban kutatni kezdtem s mindjárt az első lépések után megdöbbentő átlátok birtokába jutottam. A portás, a kit egy megbízott emberein, borozás közben kihallgatott, az emiitett éjszakán csakugyan hallott két lövést egymásután és nyomban rá fájdalmas följajdulást. A szobaleány, a kit én magam hallgattam ki, bevallotta, hogy másnap reggel, mikor a hálószobába jött, vérfoltokat talált a szoba padlóján. Hasonló adatokkal szolgált a kertész is, a ki másnap reggel a kerti pázsitot összegázolva és több helyen vérfoltokkal tarkítva találta. Ezek után, bármilyen kellemetlenül érintett is a dolog, nem halaszthattam tovább a hivatalos eljárást. Kálmánnét még az nap elfogattam s nyomban megindittattam ellene a vizsgálatot. A vizsgáló biró előtt azt a meglepő vallomást tette, hogy a nevezett ijjelen csakugyan kétszer lőtt férjére, meg is sebesítette. De a seb tönnyű volt és Kálmán nyomban, búcsú nélkül hagyta el a házat, i hova többé vissza sem tért. Életjelt nem adott magáról s igy lem tudja, hol tartózkodik s mi lett belőle ? Átkutattam az egész kertet, de a holt testnek nem akadtam íyomára. Fél év óta különben a tettesnek bő alkalma lehetett a íolttestct eltávolítani s igy erre a körülményre nem fektettem ingv súlyt. Az egybehangzó tanúvallomások és saját vallomása ilapján (t. i. hogy kétszer lőtt férjére) a bíróságok Kálmánnét gyilkosság miatt tiz évi fegyházra Ítélték. Akkor még nem keresék annyira, hogy meg legyen a holttest is. Soha sem felejtem el azt a szemrehányó tekintetet, melyet t boldogtalan nő az Ítélet kihirdetése után rám vetett. Oly ;eserü vád volt ebben, hogy önkénytelenül föltettem magamban . kérdést : Nem volt-e ez esrvszer vak az igazság? Zivataros őszi est volt, mikor három hónappal később egy kisebb erdélyi helységbe érkeztem. Egy barátom lakodalmára mentem, a kihez a legmélyebb rokonszenv fűzött. Több év óta nem láttuk egymást, de azért folyton levelezésben állottunk. A vendéglő, a hova szálltam, valóságos »elátkozott csárda<• volt. A mi kényelemben hiányzott belőle, azt minden remi és tisztaság teljes hiányával iparkodott pótolni. Nem is volt vendége kívülem, ha esak azt a lézengő vándorszinész-csapatot nem veszem annak, mely már három hét óta készülődött odább, de nem mehetett a sok adósság miatt. Nagyon fáradt voltam s nyomban szobát nyittattam. Miután azt hajdúmmal némileg rendbe hozattam, lefeküdtem s nem telt bele öt perez, már is mélyen aludtam. Nem tudom, meddig tartott álmom, de egyszerre esak valami hangos szóváltás ébresztett föl. A szomszéd szobában, melyet az envémtől csak vékony fal választott el, egy férfiú és egy nő feleseltek egymással nem a leggyöngédebb módon. Oda sem figyeltem volna, ha nem bosszant az éjjeli csetepaté. De már néhány pillanat múlva a boszankodás más érzésnek adott helyet. Ugy tetszett nekem, mintha en ismerném a feleselő hangokat. A nő szemrehányást tett a férfiúnak csapodársága és könnyelműsége miatt. Ez pedig, talán a borból merített jókedv befolyása alatt, csak kacagott a szemrehányásokon. Néha egv esipős megjegyzést tett, melyre a nő haragja még inkább fokozódott. — Hallod-e Béla, — mondá végre oly hangon, melvből ki lehetett olvasni a nagy izgatottságot, — a mi sok, az sok! Ne feledd, hogy csak tőlem függ szabad életednek jó időre véshet vetni!