A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 33. szám - Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza?

A JOG. s különösen az első tényeket a valóságos esemény érdeme ne illetné meg Kétségtelen egyébként, hogy a legutóbbi hónapokban közhírré lett tények, még mindig csak az elszórt jelenségek értékével bírnak. Az egész még alig illethető az »új korszak« elnevezésével, miután ehez még nagyon, de nagyon sokra lesz szükség. Mindazáltal Fabiny miniszter első elhatározásai oly irányban mozognak, mely egyenesen a nagy átalakulás közepébe vezet. Ez az, a mi már ma is az uj aera közeledését hirdeti s minden rokonszenvet és minden segítési kívánságot önkénytelenül a »hallgatag« miniszter felé kezd fordítani. Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza? Irta : Dr. WITTMANN MÓR, budapesti ügyvéd. Tudom, hogy szélmalmok ellen küzdök, midőn dr. Győri Lipótnak a fenti cím alatt e lapok 31. számában közzétett nézete és érvelései ellen a kir. tábla helyes ítélete mellett síkra szállok. Dr. Győri Lipót ur oly nézetnek adott kifejezést, mely periratokban ugy valahogy csak megjárja, mert periratban a biró végtére kénytelen elolvasni és lehet, hogy találkozik olyan is, ki ha épen szépen és kis rabulisticával előadva van, reá hajlik, de hogy komoly jogi nézetnek és a törvény helyes magyarázatának vehető, azt tán cikkírón kivül jogász, ki helyes jogi fogalmakkal bír, alig hiszi. És mégis, szükségesnek találom a kir. tábla Ítélete védelmére a eriticának cáfolatába fogni, mert sajnos, dr. Győri nézete, mint számtalanszor tapasztaltam, ügyvédek körében is közkézen forgó olyannyira, hogy ezen tévnézet már számtalan hiába való és indokolatlan perre szolgáltatott okot. Nézzük, mit mond a keresk. törv. 20. §-a; mi a törvény indoka és mi a célja. A törvény szól: »Ha kereskedelmi üzlet átruházásánál az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit magára vállalja, a hitelezőket ezen kötelezettségek tekintetében ugy az átadó, mint az átvevő ellen kereseti jog illeti.« Már a legegyszerűbb gram:naticai magyarázat utján is azon eredményhez jutunk, hogy az üzlet átvevője csak arra kötelezhető, a mire az üzlet átvételénél magát kötelezte, mert a törvény határozott és világos, és azt mondván : » a hitelezőket ezen kötelezettségek tekintetében stb. kereseti jog illeti«; világos, hogy az átvevő ellenében csak ezen, vagyis csak az átvállalt kötelezettségek tekintetében adja meg a hitelezőnek a kereseti jogot. Az átvevő ellen a hitelezőnek csak ezen, vagyis az átvállalt kötelezettségek tekintetében van kereseti joga, az ezen szócska a »vállalt kötelezettségekre« vonatkozik. Kere seti joga van tehát a hitelezőnek csak az elvállalt kötelezettségekre, vagyis ha elvállaltatott, május 20-án fizetni, kereseti joga van a hitelezőnek május 20-án követelni, de nem május 10-én, mert a kötelezettséget május 10-én fizetni az átvevő el nem vállalta. Ezen eredményhez, mint mondám, már gratnmaticaj magyarázat utján jutunk és jutnunk is kell, ha a törvénybe, kiváltképen midőn nagyon is világos, mást, mint a mi benne foglaltatik, beleolvasni nem akarunk. Rendesen azonban ugy vagyunk a törvény magyarázatával, hogy azok, kik a törvény intentióival tisztában nincsenek, épen a legegyszerűbb és legvilágosabb intézkedések alatt hajlandók valami távol fekvő célzatot sejteni és ezen véleményből kiindulva, a törvény világos szava t hibának vélik, mert máskép szól, mint ők hiszik, hogy a törvény kimondani akart. így járt dr. Győri ur is. Dr. Győri ur ugyanis azon véleményben látszik lenni, hogy a keresk. törv. 20. §-a megakarta volna óvni a hitelezőket csalárd átruházások ellen és ezen véleményből kiindulva, iparkodik ugy magyarázni a törvényt, hogy ezen vélt intentiónak az minél jobban megfeleljen. Hogy a mellett a »salus rei publicae« a kereskedelmi forgalom érdeke stb., dr. Győri urnák szintén szolgálnak érvül, azon kevésbbé csodálkozom, mert hiszen ismeretes, hogy ezen érvek legkönnyebben találhatók és amúgy is hát valószínű, hogy ezen kérdés dr. Győri értelmében leendő eldöntésénél, habár nem is a »kereskedelem«, de mindenesetre egy bizonyos »kereskedő« érdekelve van. De a keresk. törv. 20. § ának indoka és intentiója nem ott keresendő, a hol azt dr. Győri ur találni vélte, hanem a keresk. törv. 20. §. egyszerűen azon a törvény hozataláig nálunk és a német jogban még ma is vitás kérdést akarta eldönteni: vájjon, ha az üzlet átadója az üzlet átvevőjével szerződést kőt akként, hogy ez utóbbi a hitelezőket kielégíteni tartozik, a hitelezők ezen általuk nem kötött szerződésből kereseti jogot nyernek-e az átvevő ellen vagy sem? Dr. Győri ur előtt ezen kérdés megoldása, ugy látszik, nagyon könnyű, mert szerinte »a kötelezettségek átvállalása TÁRCA. Kitépett lapok. Irta: TÁBORI RÓBERT. — A »Jog« eredeti tárcája. — — Kedves főügyész ur, — mondá lekötelező raosolylyal a ház szép úrnője, — ön eddig csendesen hallgatta vitánkat s a világért sem elegyedett volna bele. Pedig ha valaki, ugy ön van hivatva eldönteni a kérdést . . . — Ki romlottabb bűnös szenvedélyében, a férfiú vagy a nö ? Nemde, ezt akarja ön megtudni ? — vágott közbe a főügyész, egy tisztes korú és nyájas arcú ur. — A kérdésre nem lehet egyenesen válaszolni; de'ha szívesek lesznek meghallgatni, két történetkét mondok el, mely talán kielégíti várakozásukat. — Halljuk! halljuk! — hangzott az asztal körül. A házi asszony saját kezével tömte meg a csibukot és adta az öreg ur kezébe. Ez pedig rövid gondolkozás után beszélni kezdett. I. Egy kitépett lap, melynek sem eleje, sem vége. Vizsgálóbíró voltam B.-ban, mikor ez az eset megtörtént. Annak lehet már vagy húsz éve. A legszebb asszony E.-ban Gerelyi iró neje volt. Ebben nemcsak az egész város egyetértett, hanem az idegenek is, a kik látogatóba jöttek oda. Valóságos madonna arc. Hosszú szőke haj, égszin szemek, finom, karcsú termet s annyi kecs minden mozdulatában, hogy a szem nem tudott tőle megválni, ha egyszer rátapadt. Gerelyiék boldog házasságban élnek ; ez volt az általános nézet. A nő mintaképe az asszonyi kellemnek és erénynek és a férj a legszolidabb ember, a kit valaha ismertem. Ez pedig kétszeres érdem, tekintve azt, hogy iró, még pedig jónevíí iró volt! Az asszonyt körülrajongták, — köztünk legyen mondva, magam is udvaroltam neki, — de még a legvakmerőbb roué sem mert azzal dicsekedni, hogy a szép Gerelyiné a többiek fölött kitüntette volna. Mindenki iránt egyaránt nyájas és szívélyes volt, a nélkül, hogy csak egynek is egy hajszállal több engedményt tett volna. . . . Mint a villámcsapás, sújtott le egyszerre az a hir, hogy Gerelyi megmérgezte magát. Előtte való este még együtt piketiroztunk a kaszinóban és Gerelyin semmi nyoma sem mutatkozott annak, hogy ilyen sötét szándékot rejteget magában. Reggel, mikor neje szobájából kiment, a férj még csendesen aludt. Ugy hitte legalább a nő. Tíz óra felé keresték a szerkesztőségből s mivel sürgős volt az ügy, Gerelyiné beküldte az inast, hogy keltse föl férjét. Az inas néhány pillanat múlva halálra rémülve jött vissza azzal a hirrel, hogy az ur nem mozdult meg keltegetésére. Valószinüleg valami baj érte. Gerelyiné besietett. Még mindig azt hitte, hogy férje, a ki különben is mélyen szokott aludni, ma a rendesnél mélyebb álomban pihen. De egyetlen tekintet az eltorzult vonásokra, meggyőzte arról, hogy férje meghalt. ^ Mikor a helyszinére jöttem, a hivatalos vizsgálatot megejteni, a nőt magánkivüli állapotban találtam. A görcsös zokogás, mely a szörnyű fölfedezés után elfogta, nem akart megszűnni s