A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 30. szám - Hagyatéki leltármizériák. 1. r.

Ötödik évfolyam. 30. szám. Budapest 1886. julius 25. Szerkesztőség: V. sas-utca 14. szám. T. sas-utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY. ) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BIRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZÖl KAR KÖZLÖNYE Számos kiváló szakférfiu közreműködése mellett szerkesztik és kiadják DP. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egész évre fél > negyed » 6 frt — kr. 3» — » 1 »50 » Az előfizetés; pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM. Hagyatéki leltármízériák. Irta: Goits Lázár, kir. közjegyző Mező-Kövesden. — A katonai büntető-eljárás reformja. — A vaspályák kártérítési kötelezettsége személyi balesetek miatt. Irta: Dr. D o b a i Viktor, budapesti ügyvéd. — Birtokrendezés és tagosítás. Irta: Dr. Podhorányi Gyula, kir. tvszéki biró Rózsahegyen. — Ausztria és külföld. (A német birodalmi biztosító hatóság. A belga ügyvédek szövetkezete. A XVIII. német jogászgyülés. ) — Sérelmek. (Bírósági önkény. Irta: Bésán Mihály, kir. közjegyző Lugoson. ) — Irodalom. (A községi rendtartás kézikönyve. Irta: Dr. Szokolay István. Külföldi lapszemle. Irta: Vargha Ferenc, kir. tvszéki aljegyző Kassán. ) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesitések. — Hirdetések. TÁRCA: A magyar börtönügy fejlődési története a jelen század kezdetétől. Irta: Dr László Zsigmond, igazságügyi ministeri tanácsos Budapesten. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Ki vonat a »Budapesti Közlöny« ből. (Csődök. — Pályázatok. ) A „Jog Törvénytára" t. előfizetői jelen számunkhoz mellékelve veszik az „Igazságügyi Rendeletek" I*ső ívét (1 — 16 lap) és a törvények 10. ívét (137—152. lap, XX. t. =cz. a népfölkelésről, XXI. t. =cz. a törvényhatóságokról. ) Az esetleges reklamácziókat 8 napon belül kérjük kiadóhivatalunkhoz intézni. Julius hó 1-Jétől új előfizetést nyitottunk. — Tisztelettel kérjük azon t. elöfizetőinket, a kiknek előfizetésük lejárt és még nem hoszszabbitották meg előfizetéseiket, szíveskedjenek az előfizetési pénzt mielőbb beküldeni, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Lapunk előfizetési ára: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt Negyedévre 1 frt 50 kr. ,, A JOG" kiadóhivatala. Hagyatéki leltármizériák. Irta: GOICS LÁZÁR, mező-kövesdi királyi közjegyző. A hagyatékok leltározását, az 1868: LIV. t. -cikk 568. és következő §-ai, valamint az 1877: XX. t. -c. 233. és következő §-ai rendelik és szabályozzák. Az 1868: LIV. t. -c. 568. szakasza világosan rendeli, hogy azon esetben, ha a bíróság az örökösödési eljárást hivatalból indítja meg, a leltározást haladék nélkül eszközli s hogy az örökség biztosítva legyen, a kellő ideiglenes intézkedéseket megteszi és szükség esetén zárgondnokot is rendel. Az 569. §. pedig igy szól: »az ingó és ingatlan vagyon leltározása és becslése végett a bíróság, vagy ennek kiküldöttje a szükséges szakértőkön felül két házbelit vagy szomszédot, vagy ezek hiányában más alkalmas két egyént, mint tanut hívjon meg«. Az 570. §. rendeh még azt is, hogy a leltározáshoz azon örökösök, kik a leltár felvétele helyén, vagy oly közel vannak, hogy megidézésök késedelem nélkül eszközölhető; továbbá a hagyatéki gondnok, ugyszintén a végrendelet végrehajtója, a mennyiben kinevezve és a bíróság előtt tudva volna, hivatalból megidézendők. Ezen rendelkezések a leltár előkészítése, illetőleg külső érvényességére vonatkoznak, melyek — habár más szavakkal — az 1877: XX. t. -c. 238, és 239. §-aiban is kifejezésre találnak, a mennyiben a 235. §. a leltár felvételét, az örökösödési eljárást szabályozó törvények szerint rendeli foganatosítani. Ezen törvény 242. szakasza, figyelemmel az 1875: XXXV. t. -cz. 124. §-ára annyiban tér el a polgári törvénykezési rendtartás 568-ik §-ától. hogy a leltározást a kir- közjegyző, sőt valamely gyámhatósági közeg által is foganatosithatónak mondja ki. Az idézett törvényekből kitűnik az, hogy akár kiskorúak, akár csupán nagykorúak, akár együtt kis- és nagykorúak vannak hivatva az öröklésre, a leltár a bíróságok, a kir. közjegyzők, mint a bíróságok és gyámhatóságok e részbeni megbízottai, a községi vagy körjegyzők, vagy más cím és név nélküli — tehát az árvaszéki elnöktől kezdve le az írnokig — működő gyámhatósági közeg által érvényesen felvehető. Ezen többféle közeg jogosultságában azonban nincs köszönet. Tizenegy évi közjegyzői működésem alatt ugyanis meggyőződtem arról, hogy a községi és körjegyzők, sőt isten tudja kitől nyert jogánál fogva saját nevök alatt a jegyzők fogadott írnokai, mint »segédjegyzök« is, ugy az 1868: LIV. t. -c. 568. és következő §-ait, mint az 1877: XX. t. -c. 235. §-ából folyó rendelkezéseit teljesen mellőzik. Mellőzik pedig azzal, hogy azon számtalan esetben, midőn az örökség, illetve hagyaték eltékozlás és elrejtés által tényleg" csökkentetik, a kellő ideiglenes intézkedést meg nem teszik; a becsléshez szükséges szakértőket s ezeken kivül két házbelit, vagy más két egyént tanuúl nem hívnak meg; az ismeretes jelenlévő vagy közelből könnyen beidézhető örökösöket, esetleg kirendelt gondnokot és a végrendelet végrehajtóját meg nem idézik; röviden: a leltárt külső kellékeivel el nem látják. De mellőzik a törvénynek a leltár kellékére vonatkozó s a már többször idézett 1868; LIV. t. -c. 571. és következő §-aiban foglalt rendelkezéseit is, mert habár köztudomású az, hogy az örökhagyó mint birtokos és gazdálkodással foglalkozó, százakat érő marhaneműek, takarmány, gazdasági eszközök s egyéb ingókat is hagyott hátra — ezen ingókat a leltárból azon téves hitben, hogy azok a hagyaték tárgyalásánál sem fognak a felek részéről felemlittetni s az osztály keretébe vonatni, teljesen kihagyják; az ingatlanokat pedig a község lomtárában lévő ócska és igy a jelen állapotnak meg nem felelő hiányos telekkönyvek alapján igtatják be, mi által megtörténik, hogy nemcsak kihagyatnak az örökhagyó tényleges fekvöségeiből egyes részek, hanem idegen tulajdont képező fekvők leltároztatnak. A szakértők véleményei, miután ilyenek nem is alkalmaztatnak, soha sem hallgattatnak meg. Tanukúl tehát külön személy soha sem alkalmaztatik, hanem ezek helyett egyik tanunak a jegyző, vagy írnoka saját magát, a másiknak rendesen a bírót irja be. Az Örökhagyó kint lévő követelései, vagy általában elhallgattatnak, vagy csak csekély részben említtetnek. Es a mi a becslést illeti, itt az általam saját kerületemben működő huszonhárom községi és körjegyzőt, tisztelet a 2-3 kivételnek, tudatlanság, személyes érdekeltség es a magas kincstár iránti közönyösség vádjával kell illetnem. Jól tudják ugyanis ezen minden oldalról dédelgetett »községi főtisztviselők (hiszen a jegyzői »szigorlaton» a kérdésre helyettök felelő examinátor fejökbe verte), hogy a leltár alapja nemcsak a hagyaték tárgyalásának s az ez alkalommal létrejövendő osztálynak, hanem alapja az örökösök között felosztandó vagyonérték arányának is — és mégis a becslést, mint mondám, saját akaratokból, mellőzve az évi egyenes államadó százszorosát, vagy a jelen forgalmi értéket fél. harmad, sőt negyedrész értékre állapitva vezetik be és iratják alá a biróval. Minek aztán az a következtetése, hogy a tárgyalás alkalmával