A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 27. szám - Exceptio veritatis. 2. r.

A JOG. 217 ma állított tény miatt az állítás idején már racf; volt indítva (2. ]».) és ha az állított tény jogérvényes Ítéletben valódinak mondatott ki (3. p.). Itt mindenütt súly van helyezve a tényre; míg azon (.-setékben, melyekben nem concrét tény kívántatik meg az exceptio joghatályos érvényesítéséhez; hanem tényeknek egész sorozata, vagyis a sértett élete bizonyos irányban való ilyen vagy amolyan nyilvánulásának valódisága, ezen esetekben nem egy concrét tény valódiságát kell egyedül bizonyítani, hanem vagy ezt, vagy a »kifejezés« valódiságát; a szerint, a mint tény vagy kifejezés képezi az injnria tartalmát. — Ezen utóbbi kategóriába tartoznak a 263. §. 1. s 4. pontjában szabályozott esetek. Az elmondottakból kitűnik, hogy a btk. 263. §. 3. pontja alapján emelhető exceptio veritatis nélkülözhetlen föltétele, hogy a) az állítás tartalma concrét tény legyen; b) hogy ezen tény a jogerős ítélet tartalmának reflexióját képezze. Az 1. pont alatt föltett kérdésre a feleletet ezen conclnsio magában foglalja; vagyis ahhoz, hogy az exceptiót vádlott sikerrel érvényesíthesse, — okvetlenül szükséges, hogy az állítás tartalma egy concrét bűncselekményt foglaljon magában, a miből következik, hogy ha vádlott csak a genust vagy speciest jelölte meg az injuria elkövetésekor; — azért az e g y e d valódiságát igazoló ítéletet joghatálylyal nem produkálhatja. Ha vádlott képes kimutatni azt, hogy az állított tény s a jogerős ítélet tartalma egymással az identitás viszonyában van. kérdés, hogy minden további föltétel nélkül használhatja-e a valódiság kifogását, vagy ezt megelőzőleg tartozik-e még bizonyos irányban bizonyítékot nyújtani? Ebben a kértlésben a kir. curia még csak egy alkalommal döntött, a hol a következő, az anyagi igazság elveinek teljesen megfelelő enuntiatio olvasható: »A másodbiróság az elsőbirósági Ítélet megváltoztatása mellett azért mentette fel vádlottat a rágalmazás vétségének vádja alól, mert a btk. 263. §-nak 3. pontja szerint az állítás valódiságának bebizonyítása megengedve lévén, vádlott bebizonyította azt, hogy panaszos csakugyan félévi börtönbüntetést szenvedett. — Mellőzve azon lényeges körülményt, hogy K. F. jelenlegi panaszos nem is lopásért, hanem orgazdaság, helyesen bünpalástolásért volt elitélve, s nem is most, hanem 13 évvel ezelőtt állotta ki büntetését, ezen körülménynek felemlítése a btk. 263. §. 5. p. értelmében csak az esetben engedhető meg, ha az állit á s n a k célja k ö z é r d é k, vagy jogos magánérdek megóvása vagy előmozdítása volt. — Ugyanis általános büntetőjogi elvek szerint a büntetés kiszenvedése a bűntett nyomait elenyészted. — kzen elv kifolyása a btk. azon intézkedése, hogy még a hivatalvesztésre elitélt és politikai jogainak gyakorlásától felfüggesztett egyén is bizonyos meghatározott idő eltelte után összes jogait visszanyeri. — Ezen jogaihoz tartozik, hogy kiszenvedett büntetése által a bűntett nyomai elenyésznek. — Tekintve már most, a fentebbiek szerint a vádlott által felhozott igazmondásnak oly értelem nem tulajdonitható, hogy a büntetését kiállott s magát tisztességesen viselő s a törvény által minden jogaiba visszahelyezett egyént, a kiszenvedett büntetés felemlítése által, kénye-kedve szerint bántalmazza s ez által közmegvetésnek tegye ki. Minthogy a f e n f o r g ó esetben vádlott nem b i z onyitotta, de nem is állította, hogy ő a panaszolt állítást közérdek vagy jogos magánérdek megóvása céljából tette, ugyanazért a II. b. ítélet megváltozatok s . . . .az elsőbiróság ítélete . . . hagyatik hejyben.« (1881. -",926. sz.) ') A közölt határozatból kitűnik, hogy a m. kír. curía a dolog melyébe hatolva, az anyagi igazság elveit nem pusztán a törvény mechanismusában keresi, hanem azt nagyon helyesen a legis ratio kipuhatolásában véli föltalálhatónak. I la a törvényt ridegen formalismusában vizsgáljuk, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a curia fentebbi ítélete nem helyes, mert a 263. §-ban 1—5 pont alatt felsorolt esetek isolált jelentőbbel birnak s pedig akképen, hogy az egyik eset rendelkezését kibőviteni s ezzel egybefoglalni egy másik esetről szóló részt már csak azért sem lehet, mert mindegyik (1 — 5. p.) önálló keretben mozgó léttel bír ; s azok léte vagy nem léte egy másik eset positiv vagy negatív létének nem praejudicál. ') Közülve Büntető Jog Tára 1881. évf. II. k. 354. 1. Vizsgáljuk azonban a mechanismus mellett a törvény anyagi elemét s annak genesisét. A 263. §-nak ezen kritikus ő-ik pontja a ministeri javaslatban nem az idevágó részben Cm. j. 251. §.) volt felvéve: tehát nem ott, a hol az exceptio veritatis esetei soroltatnak fel; hanem a ministeri javaslat 252. Sj-ában, vagyis azon szakaszban, a hol felsoroltattak az esetek, melyekben a valódiság bebizonyítása még a sértett fél kívánságára sem engedhető meg. Ezen szakasz, melynek a törvény 264. §-a felel meg, azon esetekről szól, melyek közül bármelyik forogjon is fenn, a valódiság bebizonyítását föltétlenül kizárja; tehát ezen jogszabály most jelzett minőségéből következik, hogy az ott foglalt esetek általános természetűek s kiható erővel birnak a rágal mazás és becsületsértés egész területére s ezen vétségek minden egyes esetére. Ezen szakasz 4. p. köv. szól : »Nincs helye az állítás valódisága bebizonyításának — 4. p.: ha a vádlott előzetesen n e m I igazolja, hogy állításának célját jogon alapuló magánérdek vagy a közérdek előmozdítása képezte.« Tehát a javaslat szerint az exceptio veritatis, habár máskülönben fenforogtak is az okok (B. T. K. 263. $. 1—4. p.), melyek a valódiság kifogását joghatályossá tették volna, mégis az állított tény valódiságának bebizonyítása isoláltan nem lett volna megengedhető, csak akkor, ha előzetesen igazolja vádlott azt, hogy a dehonestátiót közérdek vagy jogos magánérdek megóvása végett követte el. Ezek szerint tehát vádlottnak kettőt kellett volna a javaslat szerint igazolnia, hogy az exc. ver. kedvezményével élhessen: a) először, hogy célja a dehonestatióval a közérdek vagy jogon alapuló magánérdek volt; b) a 263. §. 1 — 4. pontjaiban meghatározott esetek egyikét vagy másikát. A javaslat hivatkozott szakasza azonban a maga eredetiségében nem ment át a törvénybe, hanem annak most fejtegetett 4-ik pontja a javaslat 252. §. keretéből kiszakítva, áthelyeztetett némi lényegtelen irályi módosítással a törvény 263. §-ába, a hol az 5. pont alatt helyeztetett el. Kérdés tehát, hogy ezen alaki változtatással a törvény ratiója módosítást szenvedett-e vagy sem; s ez irányban egyedül helyes authenticalis magyarázat a módosítást tevő képv. igazs. biz. jelentése lehet. — Itt erre vonatkozólag a következők olvashatók: »A ministeri indokok bőven és jelesen fejtegetik a bizonyítási jog korlátait. — Helyesen mondják : »Irány eszméül el lehet fogadni Angliának egyik újabb törvényében az úgynevezett Lord Campbells act ötödik fejezetében levő intézkedéseit, mely szerint a valónak bizonyítása csak az esetben képezhet védelmet, hogy ha a terhelő vádak a közjó érdekében hozattak nyilvánosságra; azonban ezen határvonal igen szűk, mert nemcsak a közérdek jogosíthat fel valakit más ellen egy ennek kellemetlen igazság megmondására, hanem bármely jogos magánérdek is.« — Ennek megfelelőleg a M. J. 252. § a elősorolván az eseteket, melyekben a valódiság bebizonyítása még a sértett fél kívánatára sem engedhető meg, a 4-ik pontban e szabály álóli kivételkép emliti a köz- vagy jogos magánérdek előmozdítását. — A bizottság helyesebbnek és a kifejtett indokokkal megegyezőbbnek tartotta, ha ezen esetet azok során emliti, melyekben a valódiság bizonyítása meg van engedve.*)* A képv. igazs. bizottságának most idézett jelentéséből kitűnik, hogy a legis ratión absolute semmi változás nem tétetett; csupán oekonomiai szempontok voltak azok, melyek a változást indokolták. Éhből tehát következik, hogy a javaslat 252. §. 4. pontja, mely most már positiv alakban a törvény 263. $. 5. pontjában van, ugyanazon jogi természettel, ugyanazon jelentőséggel bír, mint annak előtte; tehát ezen rész általános jogszabály az exceptio veritatis tanában s nem egyenlő jelentőségű a többi 1—4. — pontokban szabályozott esetekkel. Világosan kitűnik ez a törvény fentebb idézett indokolásából is; a hol evidenter ki van mondva, hogy a valónak bizonyítása csak az esetben képezhet védelmet, ha azok a közjó | érdekében hozattak nyilvánosságra. Beismerem, hogy a 263. $• technicája az ellenkező rneg! o-yöződést ébreszti fel az olvasóban, azt t. i., hogy a köz- vagy i magánérdek igazolása ép oly erős ok az exc. veritatisra, mint a többi 1—4. p. alatt emiitett esetek. De hogy ezt csak a rideg forma tanítja, azt fentebb kimutattam; valamint azt is demonstrál-) Löw. Anyaggy. II. k. 458. lap.