A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 26. szám - Az alaptalan leletek ellen

206 A JOG. kell mondanunk, hogy a perlekedő ügyes-bajos felek nem kevés esetben — kartársaink mulasztásai folytán — méltánytalanul sujtattak az ily ellenükben követelésbe tett s tőlük behajtott kincstári követelésekkel; mert oly esetben, a midőn peres eljárásban a megbízott ügyvédek követték el a bélyegröviditést, az 1868. évi XXIIÍ. törv. cikk 1. §-a alapján kiadott bélyeg-és illetékszabályok 132. §. d) pontja értelmében a megbizó peres felek voltak első sorban fizetésre kötelesek. A peres iratoknál ily körülmények között felfedezett nagymennyiségű bélyegröviditési eset, a gyakran egy-egy kis vagyont képező összegnek az illetők vagyontalansága folytáni behajthatlansága, de a peres feleknek ügyvédeik mulasztása miatt reájuk nehezedő fizetéskötelezettség miatti folytonos feljajdulása lehetett szülő oka annak, hogy hazánk törvényhozó testülete, az akkori m. kir. pénzügyminiszter előterjesztésére, az 1873. évi IX. törv. cikk 7. §-ában kimondotta, miszerint »a peres eljárásban elkövetett bélyegröviditésék miatt, a fenálló szabályok szerint... kirovandó felemelt illetéket sem elengedni, sem mérsékelni nem lehet; s ha a bélyegröviditések ügyvédi képviselet mellett követtettek el, azokat első sorban mindig a képviselő ügyvédek tartoznak megfizetni. « És azért, hogy a bélyegkötelezettség teljesítése az illetékes hatóságok és bíróságoknál szigoruabban ellenőriztessék, a most hivatkozott törvény 14. §-ában akként intézkedik az 1868. évi XXIII. t. -c. már. előbb idézett 27. §-ának módosításával, »hogy a lelet felvevőknek azon felemelt összegek felerésze, melyek a lelet következtében behajtattak, jutalék kép k i s z o 1 g á 1tassék«, egyebekben fentartotta a bíróságok és hatóságokra nézve a lelet felvételnek személyes felelősség alatti kötelezettségét. Igaz ugyan, hogy a törvény emez újabbi intézkedése biztos i t o t-t a a kincstár részére az azt törvényesen megillető bélyegjövedelmet, biztosította azonban oly módon, mely a leletjutalékoknak a leletező javára törvény által történt biztosítása folytán a leletezésre feljogosított és jutalékra jogosult közegekben, a z e g y á t a 1 á n erénynek nem nevez h e t ő kapzs iságot ébresztette fel; a kikben pedig ez a káros természeti adomány már amúgy is meg volt, azokban — mások kárára — fokozta azt; s ennek csakhamar az lett következménye, hogy az utóbb hivatkozott törvény hatályba lépte után a bíróságok és hatóságok kezelő személyzetei és díjnokai a felemelt illeték elévülési idején belül — persze most már törvénybiztositotta jutalékukat s igy saját érdeküket tartva szem előtt — mit előbb elmulasztottak, évekre visszamenőleg a megelőző évekbeli peres és egyéb iratokat rendszeresen átkutatták s minden előleges előkészültség és a bélyeg- és illetékszabályokban szerzett ismeretek nélkül, v e z ér elve a j u t a l é k n y e r é s kellemes kilátása által, leleteztek boldogot, boldogtalant s mindent, a hol csak bélyeghiányt lenni véltek; és igy halmazták el az ország összes pénzügyigazgatóságait a leletek ezrei és ezreivel s k é pz élhető, mennyi alaptalannal, de mondhatnánk, e g y g y e 1 sem olyannal, melyben az ö jutalékuk esetleg elévült volna; mert ők a törvények és szabályoknak a felemelt illeték elévülésére vonatkozó §-át — de csak is ezt — igen jól megtanulták. Mintán az 1873. évi IX. törv. cikk 7. és 14. §-ainak idézett határozatait az 1881. évi XXVI. törv. cikk is fentartotta s igy eme határozatok ma is hatályban vannak: a lelet történetének eme rövid vázolásával egyuttal képletét adtuk annak, hogy a lelet, miként legelöl állítottuk — a kincstárra nézve csatorna, cselekvő értelemben — az ügyes-bajos felek és ügyvédeket illetőleg csatorna szenvedő értelemben s a leletezőkre nézve jövedelemforrás; de ez utóbbinál hozzátehetjük azt is, hogy: oly jövedelemforrás, melyből e r é n y v i r á g nem fakad; s oly forrás, mely egyszersmind szülő anyja — mondhatnánk — a leletezök által megteremtett »bélyeg- és illeték miseriák«-nak. Hogy az 1873. évi IX. törv. cikk 7. §-ának a peres eljárásban elkövetett bélyegröviditésböl származó bélyegilletéknek első sorban a mulasztást elkövető ügyvédtől való behajtására vonatkozó, valamint a felemelt illeték nem mérsékelhetését elrendelő határozatai igazságosak, avagy túlszigoruak-e, vagy nem ? — ennek vitatásába nem bocsátkozunk; azt azonban el kell ismernünk, hogy a törvénynek emez intézkedése elérte a kitűzött célt, t. i. hogy a kincstár törvényes bélyegjövedelme lehetőleg ne csonkittassék, s a mit az osztó igazság követel, hogy bünhödjék az, ki a mulasztást tényleg elköveté; nekünk ügyvédeknek meg kell védeni és meg kell tudnunk védeni megbízóink és a magunk jogait, s ha vétlen mulasztásunkból háramlik is reánk törvényes teher, azt ugy kell tekintenünk, mint a felmerült esetre »tandíjat. « (Nem mindig az és gyakran igen magas tandíj. A szerk. ) De hogy a törvény 14. §-sa által felállított egy bizonyos seregnek, a leletezők kapzsi seregének jutalékvágyból és merően tudatlanul s hiányosan felvett leletei folytán és sok esetben olyankor, a midőn legjobb tudomásunk szerint a törvényes bélyegkötelezettségnek minden tekintetben és helyesen eleget tettünk az adózó közönség és mi az ügyvédi kar, zaklatásnak legyünk kitéve s a reánk az alaptalan leletek folytán kiszabott és még fokozott bélyegilletékek elengedése körüli utánjárás és felebbezés által jogtalan és sokszor költséges teendőkkel túlhalmazva legyünk: annak indokolt alapját semmiféle tör v é n y ben sem látjuk letéve. Hogy pedig mily felületesen, alaptalanul és h i á n y o s a n történnek a lelet e z é s e k, a r r a h a t ár o z o t t -b i z o n y i t é k o t s z o 1 g á 1 t a t o t t m a g a a m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság, mely bírósághoz a felebbezett ügyek felette nagy contingensét eme leletek nyujtják; ily bizonyítékot szolgáltatott pedig a pénzügyi bíróság azzal, hogy a hozzá bélyegügyekben felvitt felebbezések több mint kétharmad részében a neheztelt bélyegillet é k e t részint tör ö 1 t e, részint az e lj á r á s t m e g s e m m i si tv é n, a hivatalból bekövetelendö leletezett per- vagy egyéb ügyiratok alapján új eljárást és határozathozatalt rendelt el; felette nagy alkalma volt tehát a m. kir. pénzügyi közig, biróságnak meggyőződést szerezni állitásunk alaposságáról s igy illetékes forrásból nyert értesülés szerint határozottan kijelenthetjük, hogy a m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság a bíróságok és egyéb hatóságoknál — tisztelet a kivételeknek, mert ilyenek vannak — a telj esitett leletezés k ö r ü l tanusított és a lelete z ő k merő haszonvágyából származott alaptalan s hogy ugy szóljunk, lelkiismeretlen és törvényellenes eljárása felett valóban megbotránkozott nemcsak, de nem egyszer kifejezést is adott eme megbotránkozásának általunk is mát olvasott határozataiban s éppen az ily határozatoknak volt kifolyása a fővárosi m. kir. közp. dij- és illetékszabási hivatalnak a budapesti VI. ker. járásbirósághoz intézett 7, 208/886. sz. alatti ama átirata, melyet a '>Jog« 188 ). évi 22. számában ismertetett. De kérdezzük: h o 1 van biztosíték a mostani eljárás mellett felvett leletek helyességében ? Az 18/3. évi JX. t. -c. 14. §-a második bekezdése azt rendeli ugyan, hogy »ha a kilétet a biróságok vagy hivatalok díjnokai, vagy kezelési hivatalnokai veszik fel, a lelet tartalmának valódisága mindig egy felébb való tisztviselő által bizonyitandó<; ki légyen azonban ez a »felebbvaló« tisztviselő, arról a törvény nem intézkedik; s igy a díjnok vagy kezelő tisztviselő által felvett lelet tartalmának valódiságát a kiadó vagy iktató, vagy bármelyik a leletezönél felebbvaló, de szintén kezelő tisztviselő bizonyíthatja; az ily felebbvaló kezelő tisztviselő a lelet »tartalmának v a 1 ó d i s á g á t« igazolhatja ugyan, de nem azt, hogy követtetett-e el a fenforgó esetben bé1yegrövidités s igy a lelet helyesen vétetett-e fel s e g y á t a 1 á b a n v a n-e helye leletezésnek; mert ennek a bizonyítására az ily »felebbvaló« kezelő tisztviselő nem (mindig) qualificált; sőt talán hozzátehetjük, hogy sok esetben, a mikor maguk a birák vagy magasabb illetékes tisztviselők bizonyitják is a lelet »tartalmának valódiságát«, ezek sem vizsgálják meg annak helyességét, nem pedig azért, mert a lelet már legtöbb esetben az iktatásnál vagy a kiadásnál vétetvén fel, a mikor a »valódiság« bizonyítására kerül a sor, akkor már a megleletezett irat vagy beadvány az eljárási szabályok nál fogva rendelkezés alatt nincs s igy a lelet »tartalmának valódiságát< és nem helyességét bizonyító s erre qualificált »felebbvaló« tisztviselő is csak bona fide írja az elébe csomagokban helyezett leletekre nevét, megadva azoknak a sanctiot arra, hogy az érdeklett felek és ügyvédeknek elkeseredett utánjárás s az illetékes hatóságoknak sok okadatolatlan munka után, az ily felületes és alaptalan leletekre kiszabott bélyegilletékek, ha már nem a kir. pénzügyigazgatóságnál, akkor a m. kir. pénzügyi közig. bíróság részéről töröltessenek. Mindaddig tehát, mig a leletek alapján kiszabott bélyegilletékek tarthatlanok és törlésnek vannak alávetve, a többször hivatkozott törvény 14. §-ában foglalt és előbb körülirt intézkedés a leletek alapossága és helyessége iránt garantiát nem nyújt.