A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 21. szám - A büntető eljárás kézikönyve. [könyvismertetés] 2. r.

170 A JOG. tengésének, a melynek a keleti égalj bűvös befolyása oly bő táplálékot nyújtott s a tbeocratismus volt szüleménye: Európa mér sékelt éghajlata nem volt kedvező. Az itteni viszonyok, az anyagi v a 1 (') s á g méltatása felé terelték az emberi esz m ek ö r fejlődését s eredményeinek alkalmazás á t. Az üde testi erő telje erélyt, önérzetet, s ez bátorságot és bizodalmat adott az embernek, társadalmát saját erejére alapítva, földi vonatkozásai és céljainak megfelelöleg construálni és szabályozni az isteni kijelentéseket közvetítő főpap-fejedelmek helyét herosok, a Manuk és Mózesek helyét Lykurgok, Drákok s majd Solonok f< iglalták el, a k i k emberi h a t a 1 o m m a 1 a 1 k o 11 a k a földi élet viszonyainak s társadalmi céljainak ni e g felel ("> törvényeke t.« (133. lap.) S e íelfogást találja szerzőnk, az ókori cultura classikus népeinél, a g ö rögöknél és r ó m a i a k n á 1, valamint a később szerepelt g e r m á n és h u n s c y t h a n é p e k n é 1. Mind a négy csoporttal szintén tüzetesen foglalkozik is (135— 330. lap) : valamint az ercdményeket.hasonlóképen megint összegezi (331- 339. 1.) E rész azonban, miként a következő, — minthogy már általában bővebb forrásokból merit, s fokozatosan nagyobb és nagyobb tért von vizsgálódása körébe: annyira gazdag a becsesnél becsesebb adatokban, hogy annak minden árnyalatát jelezni, e szük helyen lehetetlen. Előadja ugyanis a szerzi) a (iörögországról szóló szakasz ban (1:34.) a görög állameszme alakulását s célzatát ; majd az athéni büntetőjogi felfogást s a bűncselekmények egyes nemeit (136—163. 1.), az eljárás egész lefolyását (163 — 184.); továbbá Rómára nézve : a birodalom és jogállapotának külszerü alakulását (185 — 200. 1.) A büntetendő jogsértésekre és megtorlásukra vonatkozó hagyományokat, szokásokat, törvényeket, a régi, a köztársasági, valamint a császársági Rómában (201 — 'J17. 1.) s az eljáiás fejlődését a »quaestiones perpetuae« felállításáig (218 — 224.1.), majd az »ordo judiciorum publicorum« korszakában (225 — 265.1.) és a császári »ext.raordinaria cognitio« idejében (268- 293. 1.) Hasonlóképen a germán népek büntetőjogát a »Leges barbaronmu alapján (294—319. 1.) és a hun-seytha népek társadalmi és jogi felfogásának alapmozzanatait (310 — 331. 1.) Miközben az egyes kimagaslóbb tárgyaknál is meg-megáll s oly jellemző reflexiókkal világosit meg több részleteket, pl. a köztársasági Róma büntető eljárásának elfajulását, vagy a császársági juristák közönyét stb., stb., hogy azokat eféle ismertető töredékekben helyesen visszaadni nem is lehet. Ugyanazért csak nagyjában emeljük ki a kérdéses négy csoport világias irányú fejlődésének összegezéséből, hogy szerzőnk valamennyinél »a fejlődés ugyanazon törvényét s irányát« ismeri fel. A különbséget csak abban látja, hogy egyiknél előbb, másiknál később mutatkozik a hasonló stádiumba való jutás. így a helleDek már korán, a fejlettség ama stádiumában léptek történelembe, »a midőn a világias felfogású ember önmagán és családján kivül tovább terjeszkedő vonatkozásokat, közös érdekeket is talált.« Azonban »még csak ugyanazon faj keretében mozgott.« De a »salus reipublicae suprema lex esto« oly föltétlen követelményével, hogy »minden, a mi létjogosultsággal birt, közviszony, közügy volt, a mit a közjog uralt.« Mihezképest a büntető jogszolgáltatás is a politikai közélet szolgálatában állott. A germánok, majdnem ezer évvel később, még mindig csak az egyén és család körében mozogtak s későbbi társadalmaik alakulása is körülbelül a hellén phratriak és philek társasulására emlékeztet. Jogfogalmaik tehát ez átmenet szakában nem bírhattak valamely határozott önálló jelleggel. A hun-seytha népek ama helyet foglalták el az eszmék fejlődésében, a hol ez »az egyéni érdek köréből az önösség minden utógondolata nélkül, a mindenkinek egyaránt hasznára szolgáló társasulás köz- vagy közös érdekének körébe lép; a nélkül azonban, hogy e közérdek az egyént föltétlen szolgájává tenné. S ez a fejlődési stádium az, a melyet a valódi culturalis társadalom kezdőpontjának tekinthetünk. Rómát századokkal később látjuk odaérni, a hol a helléneket láttuk; »ama különbséggel mindazáltal, hogy a faj helyett itt néposztályok küzdöttek egymással az uralom és hatalomért. S a súrlódás eme természetének — minthogy az egyént s létföltételeit közelebbről érintette — tulajdonitható ama szerencsésebb eredmény, a mely aztán Rómát tovább vitte a fejlőtlés utján Athénnél, hogy t. i. a társadalmi jogviszonyok már eleve törvény által rendeztettek s határozottabb és maradandó kifejezést nyertek és pedig az egyén körül csoportositva; a mi a jogsértéseknek is más fogalmára | vezetett, a mennyiben t. i. azokat, nagyobbára szintén az egyéni érdekkör, a magánjogi vonatkozások sérelmeinek vette. Csak később, a midőn ez enyhe felfogás, az adott körülmények között, a társadalom fennállását is fenyegetni kezdte, nyújtott azok feltűnőbb nemeinek megtorlásához a »publicum judiciurc« közsegélyt, még pedig idővel állandósított közsegélyt; a nélkül azonban, hogy a lényegre vonatkozó felfogás változott volna. S bizonynyal e kétoldalúság tette az eljárást oly sokfelöl sebezhetővé ; az tette körülbelül az egyéni érdek, önzés, szenvedély, kívülről a társadalmi elfajult versengés martalékává; ^ mig nem ezzel együtt elbukott.« Róma azonban e rázkódást is túlélte. »Az ut Philippitől ama szabad állam felé mutatott, mely egyenlő törvényekre s ugyanazon jogokra van alapítva.« A császárság célzata az volt, hogy az egész óriási birodalmat egységes 'testté szervezze. Miközben a büntetőjog teljesen hatalmi eszközévé lett. A min sem a juristák, »a római világ e jogalkotó nagyhatalma* segíteni nem igyekeztek, sem — később — a keresztény vallás befolyása nem változtatott. A rómaiság hanyatlása után a társadalmi S jogi fogalmak Európában, a keresztyén világnézlet befolyása alatt alakullak. Ezt pedig szerzőnk szerint a v a 11 á s i és világias eszmefejlődés egymásra hatása szült*•. A zsidó theocraticus világnézlctet ugyanis később, különösen az európai hódítók zsarnokságának nyomása s az itteni anyagias világnézlet alantas észjárása — mint ezt szerző tüzetesebben leírja (339—357. 1.) — annyira megrontotta, hogy a JehovaIstennel »teljes szívből, teljes lélekből és minden erőbök kötött szövetség meglazult. S a szövetségim essáus inkább megszakította a tévelygő társadalommal való összeköttetését, minthogy salakos árjába vetette volna magát és »saját énje benső világának meghódításán, az istennel lélekben és igazságban való egyesülésen s a mennyek országának szivében való megalapításán fáradozott; imígy tartván fenn évszázadokon át ama szellemet, a mely Róma alapítása után a VIII. században, Keresztelő fáhossal szenvedőleges elvonultságából, az alkotó cselekvés terére lépett s Jézusban föltalálta Messiását. Innen, a betlehemi jászolból emelkedett ki az elemi erejű eszmehullám, a keresztyénség, a mely a vallási és világias világnézlet összeütközését kiegyenlítendő vala.« Hogy mik voltak e Jézusi világnézlet sarkelvei? Szerzőnk az evangyélium alapján jelezi. (311 --'.17. 1.) Azonban a zsidóságnál emez új felfogás, aránylag kevés követőkre talált. De annál gyorsabban terjedt a pogányoknál; mivel »e tömegek kedély világa a bálvány- vagy anthropomorph cultus mellett kiélt sivár parlaggá aszott s az erkölcsi fogalmak és a vallás üditö harmatjának teljes hiányában, már csak is a babona rejtelmes oktalanságainak páráival táplálkozott. S a kik e kivül még testileg is a szolgaság jármának száz meg száz sebéből vérzettek; egy ismeretlen tündérvilág hivogatását hallották az evangyélium szívhez szóló soraiban. Soha eszme ily gyorsan nem hódított. Négy hatalmas lendülettel, |eru/.sálemtől Antiochián, Ephesuson és Corinthon át, alig egy félszázad alatt Rómában termett . .. s I. Theodosius alatt a római világbirodalomban uralkodóvá lőn.« (352. 1.) »Csakhogy mire ide jutott: lévitái már ismét, igen sokban másképen fogták fel, másképen fejlesztették és valósították meg evangyeliomi elveit .... Az »egy közönséges anyaszentegyház- az ószövetségi kizárólagosság álláspontját foglalta el. Sőt még tovább ment. Hyerarchiát szervezett (353. 1.). S a római egyház aztán, a Caesaroktól örökölt aspiratiók nyomán, azt a célt alkotta és tűzte maga elé, hogy vallásegység által, az egész világot birodalmává tegye és uralja ;« (356. 1.) »s a világi államélet közés magánvonatkozásainak nem volt olyan köre, a melyben az, az adott viszonyokhoz képest, minél nagyobb befolyást szerezni, tért foglalni s céljaira és továbbterjeszkedésére, intézményeket állítani ne igyekezett volna ; még pedig előbb a világi hatalom mellett, békésen odasimulva ; majd annak e 11 e n é b e n fegyveresen harcolva s később a fölött győzőn uralkodva így tör tént ez, a büntető hatalmi kör vonatkozásaiban is.« (358. I.) így alakult a kánoni büntetőjog; a melynek phasisait a szerző^ a római császári-, és a karolingi frank institutiókhoz lett odasimulásától kezdve, anyagi- és alaki nyilvánulásaiban, egész a XVI. századig szemügyre veszi (358—396. 1.) s azon eredményre jut, hogy a hyerarchico-theocraticus egyház, a társadalmi s jogeszmék fejlődését oda terelte vissza, a hol Isten, a kegyelmes és irgalmas ,>A t y a", már ismét, erős és b o s z u á 11 ó »U r« Iett« . . . S a hol »az emberiség történelmében példátlan üldözési mánia, ezer meg ezer életet oltott ki kínpadon és máglyán, annak