A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 19. szám - Minő igazságügyminisztert várunk?

150 tankönyvei a most élő nemzedék lelkére letörülhetlenül gyakoroltak. Pályafutása tanári székén és irói asztala mellett érte el tetőpontját és sikerei is innen bocsájtották szét legmelegebb és legtermékenyitőbb sugaraikat. Igaz, hogy a szellemi hatásnak e nemét nem lehet kézzel megfogni s ujjakon megszámlálni ; de a ki fejlődésünk egyes korszakaiban nemcsak az évszámokat, hanem a nemzet lelkének növekedését is látja, az mély megilletődéssel áll meg Pauler alakja előtt s kénytelen bevallani, hogy Magyarország jogéletének épen azon években tett legnagyobb szolgálatokat, a mikor csak csirájában volt a mostani állam és kultúra s a mikor a munka emberei jutalom helyett csak egy nagy bizonytalanságra számíthattak. Örökké kár marad, hogy Magyarországban a tanári szék és tudományos állás nem volt akkor — mint különben most sem az — annyira tisztelt, becsült és hatásra alkalmas, hogy egy akkora szellemi erőt és munkaképességet, mint a mekkora Paulerben lakott, igazán kielégíthetett volna. Mondják, hogy ő maga is sokszor és fájdalmasan emlegette a lehetetlenséget. Mint miniszter 1872-ben, a független s a közigazgatástól végképen elválasztott bírósági szervezetben oly intézményt vett át, melynek megalkotásában neki is meg volt a maga része. S ez az, a mit sokan elfeledtek. De elfeledték azt is, hogy az új, modern intézmény — mely a mai államrendnek valóban legrövidebb biztositéka — az ő ápolása mellett ne vekedett fel. S végül, hogy kodifikációnk legszebb vívmányai s minden jelentékeny jogi törvényünk, ha nem is az ő kezéből, — mert hiszen ez lehetetlen — hanem az ő keze által s az ő kezdeményezésére jutottak tőrvényeink közé. Ha nem is volt oly átható szellem és oly törhetetlen reformer, mint Glaser, de közel rokonságban állott Ausztria ezen hírneves államférfiával. A mi ezentúl van, a lassú hanyatlás, a fokozatos visszaesés, egyes intézmények megingása, a jogászi tekintély alászállása, a birói szervezet elgyöngülése, az ügyvédi kar krízise s mindaz, a mit fölemlegetés nélkül is tudunk; ez mind egy szomorú tünemény és terhe az ő jogászi és államférfiúi hagyatékának. De vajmi kevés az, a mi e teherből tőle származik. Azt az adósságot általában véve nem Pauler csinálta, hanem egy egész korszak. És csinálták mindenekelőtt ezen korszak mozgató alakjai. Azok, a kik a jog és igazság fejlődésétől, jogintézményeink teljes kiképződésétől s a polgári jogok garanciáinak megszaporitásától el tudták választani a magyar állam teljes kibontakozásának érdekét s a kik a jólétet és szabadságot megfosztották fegyverzetének javától, mikor a rideg, kegyetlen érdekek uralmát szervezték a nemzeti és társadalmi élet mindazon térségein, a melyek ősidőktől kezdve a jog és igazság tulajdonai voltak. Pauler sokkal alaposabb és függetlenebb jogász volt, hogysem neki, mint miniszternek is, mindez ne fájt volna. S élete végső szakaszából tudjuk, hogy valóban fájt is. Hogy nem segíthetett rajta s hogy miért nem segíthetett ; ezt a kérdést a jövő fogja megoldani. Vagy talán egy hozzá méltó, következetes utód, a ki I fiatalabb lélekkel és merészebben ragadja meg az idők gyeplőjét s a kit talán támogatni fog munkájában a vezérlő egyéniÍ ségeknek és az egész nemzetnek felocsúdó jogi öntudata. Csak akkor fogjuk igazán megbecsülni azon jogászi örökséget, melyet Pauler a rossz időkben is SZÍVÓS lélekkel fóntartott és megőrzött birósági és jogszervezetben maga után hagyott. Y Minő igazságügyminisztert várunk? (f. ö.) Üresen áll az igazságügyéri zsölye. A ki legutóbb ült benne: Dr. Pauler Tivadar, megfutotta földi pályáját. | Elköltözött oda, a hol szelid kedélyét nem háborítja meg többé sem a »budget-túllépés« zavara, sem az éhező »díjnokok strájkja.« Megadta neki a végtisztességet: király és ország egyaránt. Megérdemelte. Nyugodjék békével; et » lux perpetua luceat ei!« A mi tekintetünk azonban a koszorúkkal borított sirhalomról most már önkénytelenül is arra az üresen maradt zsölyére esik. S az aggódó érdeklődés, a mely keblünket elüli, szólni késztet. Szólni a jövő igazságügyérről. Azt írják a politikai lapok, hogy a megállapodás c tekintetben legközelebb meg fog történni. Többeket emlegetnek. Hogy kire esik a parlament nagyobb bizalma s a korona választása? Nem tudhatjuk. De nem is személyi oldalával akarunk mi itt a kérdésnek foglalkozni. Nem azt a kérdést vetjük fel, hogy k i legyen Pauler utóda ? Ezt végezzék el, a kiket illet. Hanem azt, hogy milyen legyen az az utód ? Minő igazságügyminiszterre van hazánknak szüksége ma? ha : nem akarjuk, hogy egy szép reggelen igazságügyünk kij forduljon sarkaiból és a feneketlen chaosba ragadja magávaJ I az egész kormányzati naprendszert. Azt sem szükséges megírnunk, hogy minő állapotban van az igazságügy ma? Megírták és elmondták azt már száz meg százan a legközelebbi 15 év alatt s Írogatják meg beszélik ugyanannyian naponként. K helyett rámutatunk mindjárt a legfőbb okra, hogy miért lett igazságügyünk olyanná, a milyen? S ehez fűzzük I mondani valónkat. Hát hogy igazságügyünk olyan, a milyen; ennek legfőbb j okát mi abban találjuk, hogy Magyarországnak eddigelé | minden igazságügyminisztere (tisztelet, becsület az illetők egyéb bokros érdemeinek!) csak aféle alkalmi — hogy ugy mondjuk — ad hoc miniszter volt. Horváth Boldizsárra nagy népszerűsége és rendkívüli szónoki ereje miatt ama sok szóval járó epochában politikai tekintetekből volt szükség. Bittót az 1872. évi nagy organij satio megejtésére, Perczeit az 1875. évi másod-organisatiora, illetőleg reductiora, Paulert a takarékoskodásra szemelték ki. Arra, hogy a jogállapotot tegye jobbá, hogy itt alkosson, hasson, gyarapítson, még eddig nem hívtak - senkit. S épen ezért nem is volt aztán a mi igazságügyminisztereink egyikének is semminemű eszméje, terve, p r oi grammja s ehez mért célzata. Egyik sem kormányzott ; hanem hogy videatur aliquid fecisse : administrált; magához vonván ennek minden apró-cseprő teendőit; a tentaí készítést, spárgaszállitást, kéményseprést, szobameszelést stb., , a mint ezt szintén száz meg százan megírták és elmondták. A mit a mi minisztereink e kicsinyességeken kívül tettek, az csekély kivétellel mind csupa terv nélküli rögtönzés j és a legégetőbb actualis hiányok pillanatnyi tatarozgatása volt. S innen, hogy abból a sok törvényből is, a mivel boldogítottak, ugy szólva, egyik sem hozta meg az óhajtott eredményt; sőt növelte a confusiot, mert hiányzott — és hiányzik máig is — valamennyiből az összhang, az átgondoltság s céltudatosság; hiányzik a szerves alkotás életföltétele.