A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 17. szám - Közös ingatlannak végrehajtása. Adalék a végrehajtási törvény 156. szakaszának értelmezéséhez

A JOG. Nézetem szerint ugyanis a kir. Curia emiitett döntvénye azon lényeges hibában szenved, hogy nem azt a kérdést oldja meg a határozat rendelkező részében, a mi iránt az elvi jelentőségű döntvényt szükségessé tevő kétely támadt s a mely kérdés a döntvény fejezetében tényleg feltéve van. A kérdés ugyanis igy szól: »idegen udvarba behatoló vádlott által 2 frtot meg nem haladó cikknek elvitele egyedül csak tulajdon elleni kihágást vagy a magánlaksértés vétségét és annak eszmei bűnhalmazatban levő s a K. BTK. 126. §-a alá eső tulajdon elleni kihágást állapitja-e meg ?« Tehát a kérdésben nincs feltételezve a BTK. 332. §-a alá eső magánlaksértés bevégzett vétsége, mert az »idegen udvarba behatolás" még ezt nem állapítja meg eo ipso és mert ha feltételezve volna, akkor nem lehetne a kérdést igy folytatni: ..egyedül csak tulajdon elleni kihágást.. . állapit ja-e meg?« Miután az kétségtelen, hogy a kisebb büncselekvény nem absorbeálja a nagyobbat s a valóban fenforgó vétség nem volna figyelmen kivül hagyható csak azért, mert ugyanazon tettes által egyidejűleg kihágás is követtetett el. Ez iránt kétely sem lehet, sem curiai döntvényre szükség nincs. Nem is erre felel a határozat, hanem azt mondja, hogy -azon esetben, melyben a tettes a KBTK. 126. §-ában meghatározott lopás elkövetése czéljából, a magánlaksértés vétségét i s elköveti eszmei bűnhalmazat állapítandó meg.« Röviden szólva a kérdés az, hogy ha a tulajdon elleni kihágás idegen udvarban követtetik el, megállapitandó-e a magánlaksértés vétsége, mint már eo ipso elkövetett cselekvény? a határozat pedig azon fel nem tett kérdést oldja meg, hogy magánlaksértésnek és tulajdon elleni kihágásnak, tehát két külön önálló bűncselekvénynek együttes fenforgása esetén anyagi vagy eszmei bűnhalmazat lesz-e megállapítandó? Bátorkodom azon véleményben lenni, hogy a két nagytekintélyű szakember vitáját is részben a döntvény ezen hibája okozza, — mennyivel inkább fog még eltérő nézetekre okot adni azok ulőtt, kik a feltett kérdést a határozat által teljesen megoldottnak tekintik. S ebben rejlik a dolog fontossága. Felszólalásom célja különben csak az volt, hogy a kir. Curia döntvényének azon hibájára, mely szerint a határozat rendelkező része nem fedi a feltett kérdést és szövegezési botlásból a kérdés helytelen megoldására vezethet, a szak- és illetékes körök figyelmét felhívjam. Óhajtanunk kell, hogy a kir. Curia döntvényeinek szövegezésénél necsak a határozat, hanem a feltett kérdés is gondos s a kétely felmerülhetését "már előre kizáró figyelemben részesüljön s a teljes ülés határozata szabatosan körvonalozza azon elvi kérdést, melynek megoldására irányadóul kiván szolgálni. Df. Katona Béla, \ kecskeméti kir. alügyész. K Közös ingatlannak végrehajtása. (Adalék a végrehajtási törvény 156. szakaszának értelmezéséhez.) Irta: TERNOVSZKV BÉLA, kir. törvényszéki birö Lúgoson. Az 1881 : LX. t.-c. 156. §-a elvül állítja fel, hogy ha közös ingatlan csak az egyik tulajdonostárs, vagy a tulajdonostársak csak egy részének adóssága miatt kerül végrehajtás alá; rendszerint csak a végrehajtást szenvedő tulajdonostársak hányada bocsátandó árverésre. Kivételképen megengedi e szakasz az egész ingatlan elárverezését, ha: a) annak kikiáltási ára a 200 forintot meg nem haladja, b) ha olyan ház és beltelek kerül árverésre, melynek kikiáltási ára Budapesten az 5000 frtot, c) törvényhatósági joggal felruházott vagy rendezett tanácsú városokban a 2000 frtot, d) más községekben az 500 frtot meg nem haladja. A törvény alkotója kivételeinek csoportosításában nem volt kellő tekintettel arra, hogy a telekkönyvi testek rendszerint házakat és beltelkeket egyesítenek, s melyeknek szétszakítását előbb a 155. §-ban maga tevé nehézzé; s nem volt kellő tekintettel arra, hogy különösen a vidéken egyegy tulajdonostárs hányada nem egy, hanem gyakran 10 telekkönyvi testre terjed ki, melyek mindannyian egy telekjegyzőkönyvben vannak felvéve. Ugy látszik, a törvényhozó a kérdéses szakasz alkotásakor főleg a nagyobb városok viszonyait tartotta szem előtt, a vidéki viszonyokról megfeledkezett; miért is a törvény alkalmazása a vidéken sok kételyre ad indokot. Mindjárt példával kezdem. Végrehajtás alá lett vonva A. B. jutaléka, mely valamely falusi 20-ik számú telekjegyzőkönyvben felvett ingatlanok felére terjed ki. A 20-ik sz. telekjegyzőkönyvben fel van véve: A. I. alatt egy nyolcad úrbéri telek és pedig 1. ház és 1 holdas beltelek, melynek kikiáltási ára 160 írt 2. 5 holdas úrbéri kültelek 5 parcellában, melyeknek kikiáltási ára W) frt f alatt 1. 600 • öles szőlő, melynek kikiáltási ára . 140 írt 2. 800 • öles rét, i » » 120 frt stb. Kérdés már most, vájjon mindezen ingatlanok kikiáltási árát ősszeszámitsuk-e az 1881: LX. t.-c. 156. §_ának alkalmazásánál, vagy telekkönyvi testenként számitsuk-e össze, avagy a 156. §. casuisticájának megfelelően külön vegyük figyelembe a házat és a beltelket, külön az Vs kültelket « külön a f alatti két telekkönyvi testet egyenként? Az első esetben nem bocsáthatunk a végrehajtást szenvedő hányadánál többet árverés alá, mert az összes ingatlanok kikiáltási ára meghaladja mind a 156. §. a) pontja alatti 200 frtot mind d) pontja alatti 500 frtot, a mennyiben az összkikiáltási ár 600 frtra rug. A második esetben az I. alatti telekkönyvi testből szinten csak a végrehajtást szenvedő hányada kerül árverés alá, mert kikiáltási ára együttvéve 310 frt, ha t. i. a 156. §. a) pontját tekintjük iránytadónak; ha azonban d) pontjára fektetjük a fősúlyt, ugy az A I. alatti telekkönyvi test ismét egészen bocsátandó árverésre. A f alatti két telekkönyvi test mindegyike feltétlenül egészen árverezendő, mert egyiknek kikiáltási ára sem üti meg a 200 frtot. A harmadik esetben valamennyi ingatlan egészen lesz elárverezendő, mert a ház s beltelek kikiáltási ára csak 160 forint, a 1/s külteleké csak 180 frt, a szőlőé csak 1 i0 frt, a rété csak 120 frt. íme már e példa is mutatja, hogy az árverési kérvény majdnem annyiféle elintézést fog kaphatni a gyakorlati életben a hány ember van s ha eddig a súrlódás e ponton nem volt éles, azt főleg annak köszönhetjük, hogy a gyakorlat máig még keveset törődött, az 1881. évi LX. t.-c. 156-ik §-ának kivételeivel s régi nyomon járva, többnyire csak a hányadra rendelte el az árverést, habár az egész ingatlan lett volna elárverezendő; a miről tanúskodhatnak árverési hirdetményeink. A kérdés tehát az, hogy törvényünk szempontjából, melyik a leghelyesebb eljárás? Nézetem sze.int a kérdés megfejtésére teljes útbaigazítást ad az 1881 : LX. t-c. 155. §-a, melynek főelve az, hogy külön-külön telekkönyvi testeket képező ingatlanok rendszerint együtt s egy tételben el nem árverezhetök s hogy egy és ugyanazon telekkönyvi test egyes részletei árverés szempontjából sem szakithatók szét. Ebből következik, hogy az árverés elrendelésekor a telekkönyvi testek, mint ilyenek jönnek tekintet alá. Ezen irányelv értelmében tehát a felvett példában a Y alatti szőlő és rét mindegyike egészében bocsátandó árverés alá, habár az A. I. alatti '/8 úrbéri telekből csak a végrehajtást szenvedő hányada lenne is elárverezhető ; még pedig az 1881 : LX. t.-c. 156. §. a) pontja alapján. Az A. I. alatti '/a úrbéri telek azonban egységesen veendő tekintetbe s abból csak a végrehajtást szenvedőt illető hányad bocsátható árverés alá, mert e telekkönyvi test kikiáltási ára a 200 frtot meghaladja. Könnyen kimutatható, hogy részben az ellenkező, t. i. a háznak és belteleknek az 1^81: LX. t.-c. 156. S, </)