A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 14. szám - A tagositási eljárás reformjának szüksége

54 A JOG. volna, minthogy továbbá részben tett kiadása tagadásba nem vétetett, felperesnek a kártérítési összegnek bizonyítása végett az 1868: LIV. t.-c. 237. §-a értelmében becslő eskü volt megítélendő. Ennek folytán az első biróság ítéletét a felperesi kereseti követelésre vonatkozólag ezen indokoknál fogva részben megváltoztatni és alperest 40 frt, esetleg ennél kevesebb tőke és járulékai megfizetésében feltételesen marasztalni és viszont esetleg felperest ez iránti keresetével feltételesen elutasítani kellett. A magy. kir. Curia (1886. március 3. 8,060. sz. a.) a kir. ítélőtábla ítélete nem neheztelt részében érintetlenül maradván, egyéb felebbezett részeiben megváltoztatik és az eljáró első biróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. stb. A fennálló szabályrendeletek szerint, a feljelentöt a talált kincsből bizonyos rész illeti meg, még akkor is, ha a kincsfeltalálás bejelentése nem rossz szándékból lett elmulasztva A m. kir. Curia. (1886. febr. 10. 6,520.) A magyar kir. Curia mindkét alsóbbfokú biróság Ítéletének megváltoztatásával a Puszta-Fokaron 1877. nov. 3-án talált aranyrégiségekből álló kincsnek a magy. kir. fémjelző hivatal által megállapított értékébő a földtulajdonos 1-ső és 2. rendű alpereseket illető 913 frt 73 kr. tőke s ennek esedékes letéti kamatai egy harmadrészét, vagyis 301 frt 57 kr. tőkét és ennek esedékes letéti kamatait felperesnek ítéli, illetve alpereseket kötelezi, hogy ezen összeg erejéig felperes jogát ismerjék el. Indokok: A peres feleknek kölcsönös előadásaikból és kérelmükre beszerzett vizsgálati hivatalos iratokból perrendszerüleg bebizonyitottnak veendő: hogy Puszta-Fokoron 1877. nov. 3-án talált aranyrégiségekből álló kincset a találó 3. rendű alperes első és másodrendű alpereseknek mint földtulajdonosoknak nyomban átadta, ezek azonban a kincstalálást 1877. évi nov. 10, — ekkor sem a leihely területi hatóságánál, hanem a budapesti kir. pénzügyigazgatóságnál s akkor jelentették be, midőn ez iránt már a megyei hatóságnál egy harmadik személy részéről külön feljelentés történt: magát a talált kincset pedig csakis 1877. nov. 21., annak egy részét 1878. május 19. szolgáltatták be. jóllehet a fentebb hivatolt vizsgálati iratok szerint a talált kincsnek rosz szándékú eltitkolása alperesek ellenében sem volt megállapítható, tekintve mégis, hogy a fennálló szabályrendeletek szerint, ha a kincstalálás bejelentése nem rosz szándékból lett is elmulasztva, a följelentőt a talált kincsből, illetve annak értékéből rész illeti meg, tekintve továbbá hogy a vizsgálati iratok során felperes P. Zsigmond volt az, ki aiknc stalálás felől a Jász-KunSzolnok megye alispáni hivatalánál a feljelentést már 1877. november 5-én megtette, a dolog ily állásában felperestől a talált kincsben való részesülést megtagadni annál kevésbé lehetett, minthogy az imént megnevezett alispáni hivatal által 1880. április 19. 6,127. szám alatt kiállított azon tanúsítvány, hogy a vizsgálat, mely a lelet beszolgáltatására vezetett felperes bejelentése alapján indíttatott meg, — a többször hivatolt vizsgálati iratokkal igazolt tényállásnak megfelel. Ezek szerint további kérdés tárgyát csakis az képezheti, hogy felperest a talált kincsből mily rész illeti meg, ezt illetőleg pedig tekintettel arra, hogy a kincstalálás bejelentésének kötelezettsége a fentebb kiemelt körülmények között a perbe hivott alpereseket egyformán terhelte, tekintettel továbbá arra, hogy a fennálló szabályok értelmében a feljelentő felperes a talált kincsV3 részének %-da, vagyis az egésznek 2/„ része erejéig alperesek helyébe lép felperest ezen arányban a részesedés is megilletné; minthogy azonban felperes a per során ismételten határozottan lemondott arról, hogy ebbeli igényét harmadrendű alperes ellenében érvényesítse ; ennélfogva első és másodrendű alpereseket jogszerüleg felperes csakis a saját részük Vs részének, vagyis az egész kincs Vs részének átengedésére lehetett kötelezni. Kereskedelmi csőd- és váltóügyekben. Habár a csődtörvény 27. §. 2. pontja a közadósnak jogcselekménjeiről BZÓI, ebből nem lebet azt következtetni, hogy ez által a régrehajtási kényszer ntján kieszközölt kielégítésnek megtámadása ki lenne zárva. A ffyőri kir. törvényszék, mint kereskedelmi biróság (1884. június 3. 415. sz. a.) Krausz Miksa ügyvéd, mint vagyonbukott A. Sámuel csődtömege gondnokának A. Henrik, mint rünker Gusztáv szombathelyi ügyvéd által képviselt alperes ellen 2,269 frt 50 kr. sjár. visszafizetése iránt indított perét mai napon tartott ülésében elbírálás alá vévén, következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A kereset azon tényen alapszik, mely szerint 1883. évi április 4-én csőd alá jutott A. Sámuel győri kereskedő a csődöt megelőzőleg 1883. évi március 5-én 2,164 frt 20 kr. erejéig testvérje A. Henrik alperes javára 1883. április 15-iki lejáratú váltót fogadott el, melynek alapján az utóbbi által 1,951/83. sz. a. fizetési meghagyás és 2,363/83. szám alatt a kielégítési végrehajtásnak elrendelése eszközöltetvén ki, az elfogadónak árúkészlete lefoglaltatott s ekként a többi hitelezők elől elvonatott; a többi hitelezők tehát, minthogy a foglaltató alperes a tömegből 2,269 frt 50 kriral teljes kielégítést nyert, ezen összeg erejéig megkárosodtak. Minthogy azonban felperesileg is beismert s alperes által az illető hitelezőknek nyilatkozataikkal és nyugtáikkal igazolt tény, hogy a váltónak értéke a kibocsátó által elfogadó A. Sámuelért több rendbeli cégeknél 1882. évi október havában a váltóösszeg erejéig váltait fizetési kötelezettségben állott, az alperes és testvérje A. Sámuel között fenforgott jogviszony, mint kezességvállalás terhesnek csak alperesre, mint kezesre nézve tekinthető s e szerint a csődtörvény 28. §-ának 2-ik pontja alá nem is vonható még azon okból sem, mivel a kezességvállalás már természeténél fogva az adós hitelezőinek megkárosítására irányzott szándékot egyenesen kizárja, minthogy alperesnek kétségtelen joga volt az általa elvállalt és saját váltó elfogadmányaival fedezett fizetések erejéig az adóstól, váltót követelni s ebbeli joga annál kevésbé kifogásolható, mivel ugyanezen joggal a kezesség hiányában az egyes hitelezek már a hiteinvitáskor közvetlen élhettek és a fennálló szokás szerint éltek volna; a váltónak elfogadása által tehát az adósnak tartozási állapota sem mennyiségileg, sem a kötelezettség szigorúsága tekintetében nem súlyosbodott ; legalább a per során felperesileg sem állíttatik, hogy a kezesség folytán alperes által kielégített, illetve elvállalt követelések bármelyike is vagyonbukott A. Sámuelnek tartozásai között előfordulna, illetve bejelentetett volna; minthogy továbbá a megtámadott váltónak elfogadása 1883. évi március 5-én, vagyis nem a csődtörvény 27. §-ának 3-ik pontjában foglalt határidőn belül iörtént s ekként a hivatkozott törvényszakasz alapján meg nem támadható, a bíróilag kibocsátott fizetési meghagyás és az elrendelt végrehajtásnak foganatosítása pedig nem az adósnak jogcselekményét képezi, s e részben a csőd kérelmezésének elmulasztása alperesnek terhéül annál kevésbé róható fel, mivel neki, mint hitelezőnek kétségtelenül jogában állott a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel kielégítést keresni adósának vagyonán, ki a foglalkozás idején sem csőd alatt nem volt, sem fizetéseit beszüntetettnek már nyitott üzletére való tekintettel sem tartathatott. Minthogy végre akár biztosítás vagy kielégítésnek elfogadása, akár végrehajtásnak foganatosítása magában véve nem igazolja sem az adósnak a hitelezők megkárosítására irányzott szándékát, sem azt, hogy a hitelező ilyen szándékról tudomással birt, egyéb alperesnek a csődtörvény 29. §-a alá eső rosszhiszeműségét igazoló tényeket és bizonyítékokat pedig felperes nem igazolt, de nem is állított, felperes megtámadási joga A. Sámuelnek 1883. évi március 5-iki elfogadmányára nézve igazolva nem lévén, felperest keresetével elutasítani kellett. A budapesti kir. itélő tábla : (1885. szeptember 29-én 3,283. sz. a.) Az eljáró kir. törvényszéknek Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Jelen megtámadási kereset tárgyát közadós azon jogcselekménye, mely által alperes javára 1883. évi március hó 5-én 2,164 frt 20 krról váltót állított ki, továbbá ezen váltókövetelés érvényesítése körül felmerült jogcselekvények képezik és a megtámadási kereset a esődtörvény 27. §-ának 2-ik és 3-ik pontjára, a 28. §. 2. pontjára, végre a 29. §-ra van alapítva. Annak előrebocsátása mellett, hogy a csődtörvény 26. §-a szerint megtámadás tárgyát egyedül közadósnak csődnyitás előtt keletkezett és a csődtörvény 27.,28. és 29. §-aiban felsorolt jogcselekményei képezik és hogy ennélfogva az alperes, mint hitelező által kieszközölt sommás végzés és az annak alapján foganatosított végrehajtás, mint nem közadós cselek ; ménvei a csődtörvény 26. és következő §-ai szerint, jogszerűen meg nem támadhatók, felperes csődtömeg kerese tévelelutasitandó volt ; j mert az, hogy a közadós a csődnyitási kérvény beadása, illetve a fizetések megszüntetése után, vagy a esődnyitási kérvény be adását, illetőleg a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon j belül alperesnek biztosítást vagy kielégítést adott volna, nem is ; állíttatik, a csődtörvény 27. §. 2-ik és 3-ik pontjának esetei tehát fenn nem forognak ; mert másrészről az által, hogy közadós al| peres részére az A) alatti váltót állította ki, a hitelezők nem ká-