A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 14. szám - A kir. Curia büntetőjogi 51. számú döntvénye alkalmából. Válasz a Jogtudományi Közlöny Eszmei halmazat és magánlaksértés című cikkére

108 A JOG. közzétett tárcacikkel, hanem a két emiitett lapot egybehasonlitva, egymás mellé fektetve olvasta, hideg észszel és nyugodt szívvel. Ma gam részéről áttérhetek kedvesebb foglalkozásra. Rámutathatok két örvendetes jelenségre Csemegi Károly urnák eddig tárgyalt nyilatkozataiban, melyek mindegyike teljesen kárpótol — másokat is megnyugtató hatásánál fogva — azért a fáradságért, melybe került nekem a - Jog« 8. sz. czikkének megírása. Az első az, a mit Csemegi Károly ur a Curia döntvényeinek hatályáról mondott. Megnyugtathatja ez — a Curia elnökétől kezdve a tegnap kinevezett aljárásbiróig — mindazokat, kik azon tűnődtek: kötelesek-e követni a kir. Curia döntvényeiben megjelölt irányt? Kétségtelen, hogy voltak ilyenek. Támaszkodtak nem ugyan valami világhírű nevezetességnek, hanem csak szerény pozsonyi, tehát magyar tanárnak arra az intelmére, hogy a kir. Curia döntvényei »Judicibus inferioribus normám constituunt, cui co n forma r e se debeant, si sententias suas, per apellationem ad Curiam Regiam deductas, reformari nolint«. (Szlemenics Pál, Elementa Juris Hungarici, 1819. I. k. 64. lap.) Támaszkodtak továbbá arra, hogy nem hiányoznak a magyar jogászvilágban olyanok is, kik fennen hirdetik, hogy az 1881 : LIX. t -c. 4. §-ának a döntvényekre vonatkozó rendelkezése és a m. kir. igazságügyministernek avval kapcsolatos, 1881. novemb. 1-én (3,274. sz. alatt kiadott rendelete k é s ő bbiek, mintáz 1790/1. XII és 1869:IV. t.-cikkek; ez utóbbiakon tehát változtattak. Támaszkodtak végre arra az észleletükre, hogy — a mi bizonynyal Csemegi Károly ur figyelmét sem kerülte ki — már is akadtak alsóbb bíróságok, ide értve a budapesti kir. itélő táblának egy-két tanácsát is, melyek a helyett, hogy ítéleteiknek minden egyes rendelkezését tüzetesen indokolták volna, beérték ennek helyettesítéséül avval, hogy a kir. Curiának döntvényére hivatkoztak egyszerűen, csak ugy, mintha törvényt idéznének. A »Jog« cikke, vagyis V. K. ennek a kérdésnek megvilágításába nem bocsátkozott, csak fentartotta azt magának jövőre. Most ez fölösleges. Csemegi Károly urnák, e részben meggyőződésemmel teljesen egyező felszólalása felment Ígéretem beváltásától és bizonyára megnyugtatott minden kétkedőt, szebben és jobban, mint a hogyan az tőlem telt volna. Ez tehát egyik örvendetes eredménye V. K. tárcacikkének. A másik örvendetes és pedig valóban értékes eredménye az, hogy Csemegi Károly ur ennek kijelentésére birta magát e tárczaczíkk által indíttatni, hogy a Curia 51. számú döntvényének a tárgyát nem a laksértés hypothesise, hanem a bűnhalmazat thesise képezte. Annyit tesz ez — ha nem csalódom — hogy a kir. Curia emiitett határozatában csak az van kimondva, miként minden olyan esetben, a melyben be van bizonyítva, hogy valamely személy valóban és igazán laksértést követett el, és azonfelül be van bizonyítva az is, hogy ugyanazon személy, ugyanabban a helyiségben, a melybe laksértés által jutott be, utóbb a lopás kihágását is véghez vitte, a b i r ó nem tekintheti magát egyedül annálfogva a bűnhalmazat megállapításától felmentettnek, mivel a két törvénysértést ugyanazon személy ugyanazon alkalommal követte el. Megnyugtathat ez sokakat; megnyugtatna engem is, még pedig teljesen, ha — a mint a »Jog« cikkében bátorkodtam kérni — ezt a magyarázó kijelentést maga a kir. Curia, nem pedig egyedül Csemegi K á r o 1 y ur tette volna. Mert valóban aligha jutott valakinek eszébe azt állítani — mit Csemegi Károly ur kegyeskedik tollamra adni — : hogy abban az esetben, midőn valamely személy szándéka és ténykedése mindazokat az ismérveket teljesen kimeríti, miket a B. T. K. 332. §-a a magánlak megsértésének vétségéhez megkövetel, ez a személy az erre szabott súlyosabb büntetéstől akkép menekülhet, hogy ráadásul az enyhébben büntetendő lopás kihágását is véghez viszi. Sőt ellenkezően egész készséggel elismerem, hogy a tettes bizonynyal büntetendő I lesz a magánlaksértés vétsége miatt, ha erre i r á n y u 11 szándékát, vagy — mint Csemegi Károly ur ékesen kifejezi a Jogt. Közlöny 113. lapján — »a képzeletében előre meglevő eredményt az akarat parancsára mozgásba tett idegek tevékenysége által megvalósítót ta«. Szó férhetne ugyan még akkor is ahhoz, hogy az a | tettes, a ki magánlaksértés által jutott be valamely helyiségbe ! s ugyanott aztán a lopás kihágását is elkövette, nem bünI tetendő-e a B. T. K. 96. és 97. §§. súlyosabb rendeletei szerint anyagi, nem pedig a B. T. K. 95. §. enyhébb rendelkezése alapján csak eszmei bűnhalmazat miatt, mivelhogy ama tettes két cselekményt valósított meg a kétfelé ágazó akarat parancsára mozgásba tett idegek tevékenysége által ? De ha csak ez volna a vita kérdése: biztosithatom Csemegi Károly urat hogy v e 1 e e miatt bizonyára é n nem keveredtem volna feleselésbe. Tartozik ezt nekem elhinni, ő, a ki engem a »Jogtudományi Közlöny« 107. lapja 2-ik hasábján gyöngéd philantropiai érzelemről és cikke több helyén érzel gőségről vádol. Azonban feltételhez kötném ez esetben is megnyugvásomat, és pedig ahhoz, hogy ez a megnyugvásom ne maI gyaráztassék oda, hogy minden behatolást idegen udvarba, j már magában véve, ha lopás céljából történt, elégségesnek tartanék a magánlak megsértése vétségének megállapitáI sához. Pedig a Curia 51. számú döntvényének alapjául szolI gáló kérdésben a magánlaksértés vétségének alkotó elemei közül csak ez az egyetlenegy és nem több említtetett. Mert ha Csemegi Károly ur, vagy akár a kir. Curia, ezt ezentúl is elegendőnek tartanák a magánlaksértés vétségének megállapítására: akkor mindama mélyen tisztelt tudósok ellenében, kiknek tanait Csemegi Károly ur a »Jog-tudományi Közlöny«-ben rám olvasta: kénytelen volnék megmaradni Hálschner álláspontján, kire különben nem én hivatkoztam nézetem támogatása végett, hanem kit Csemegi Károly ur maga idézett, midőn vele a miniszteri indokolásban ezeket mondatja, saját helyeslése mellett: »Wie verschiedene Ansichten in der Lehre von der Concurrenz nun auch noch bis heute herrschen mögen, soistman doch in der Doctrin, wíeinder Praxis darüber einig, dass keineswegs in jedem Falle, in welchem dieselbe Handlung die Merkmale mehrerer Verbrechen in sich vereinigt, eine Concurrenz anzunehmen ist; mit anderen Worten, dass die Mehrheit der Gesetzübertretungen nicht das entscheidende Kritérium für die Concurrenz mehrerer Verbrechen bilden könne«. És ennek kiegészítéséül figyelmébe ajánlanám mindenkinek azt az oktatást, a mit ugyanannak a Hálschnernek nyomán Csemegi Károly ur a »Jogtudományi Közlöny« 13. számának 110. lapja 2-ik hasábján rám olvasott: »Wer mit gewaltsamer o d er 1 i stiger BeseitigungeinesHindernisses sich den Zugang eröffnet, handelt gewiss bevvusst wider den Willen des Berechtigten«. Ehhez, gondolom, nem kell bővebb magyarázat; ezt pedig maga Csemegi Károly ur ajánlotta — tájékoztatásom végett — figyelmembe. Végül nem fojthatom i vissza azt a megjegyzést sem, mikép Csemegi Károly ur által a »Jogtudományi Közlöny» 108. lapján hirdetett tan is az én felfogásom helyességét, nem pedig az övét látszik támogatni. * A tudatos akaratnak külcselekvésbcn nyilv ánulása« alkotja meg szerinte a szándékos bűncse! lekvényt. Ám vesse fel bárki is magának azt a kérdést, hogy a tettes, a ki azért ment be akadály leküzdése nélkül idegen nyílt udvarba, hogy ott egy tyúkot ellopjon, tudta-e, hogy a bemenetellel a laksértés vétségét követi el? De ugyan elitélné-e Csemegi Károly ur ugyanezt az embert laksértés vétsége miatt, ha a nyílt udvarba való be-