A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 11. szám - Az egyházi javak a magyar jog rendszerében. 7. r.

kimondja, hogy telepitett váltónak csak az tekintendő, a I melyben világosan ki van tüntetve azon személy, ki által (ezen kifejezés a 24. §-ban szóról szóra igy áll) a fizetés teljesítendő. A fent érintett váltóban az, hogy a fizetés az intézvényezettől különböző m á s v a 1 a k i által lenne teljesítendő, egyáltalán nincs kimondva, sőt az ellenkezője van kimondva, az tudniillik, hogy a váltó egy »telephelyen« (lásd 2i. §.) fizetendő, magától értetődőleg az intézvényezett által. A »nál«, »nél«, »ban«, »ben« sohasem jelenti azt, hogy valaki által, már pedig a °2'>. §. világosan kimondja, hogy j csak az a telepitett váltó, melyben kimondatik, hogy »ki j által« leszen a fizetés teljesítendő. Hogy az ily fajta váltók máskép nem is bírálhatók meg, legjobban megmutatja ezen váltók származása. Hogy és mily célból állíttatnak ki ezen váltók? elmondom röviden. Az illető takarékpénztár kölcsönt ad az intézvényezettnek, ki még két aláírót szerez maga mellé s kötelezi magát a váltót a kölcsöntadó pénzintézetnek a kölcsönadó pénzintézet üzlethelyiségében megfizetni. Tehát már a szerződésszerű megállapodás is ezen vál lóknál, hogy a kölcsön — illetőleg a váltó értéke — nem a takarékpénztár mint telepes által, hanem a takarékpénztárnak mint hitelezőnek a takarékpénztár helyiségében lesz fizetendő. Az óvási eljárás további folyama is mutatja, hogy ezen váltó telepitett váltónak nem tekinthető, mert ha ez telepitett váltó volna, akkor a hitelező takarékpénztárnak arra kellene megkeresni az óvatoló személyt, hogy a váltót neki mint telepesnek fizetés végett mutassa be. De hogy tehessen ily képtelenséget, hogy akkor, a midőn ő a hitelező, magáin agát szólittassa fel a váltó kifizetésére ! ! Épen ellenkezőleg, azért óvatoltatja a váltót, hogy az óvatoló személy által konstatáltassék, miszerint a váltó lejáratakor a kitűzött telephelyen a hitelező pénzintézet üzlethelyiségében — az intézvényezett meg nem jelent s a váltó értékét ki nem fizette. Ezt kívánja a hitelező takarékpénztár s nem azt, hogy ő szólittassék fel saját követelése fizetésére. így volt az értve a nevezett döntvény hozataláig minden pénzintézet, minden bíróság s minden közjegyző által s a jelen esetben is ily értelemben fogta fel azt az egri királyi törvénys»ék s a kir. tábla. Eddig az eset. Hogy óvatoljon most már a közjegyző egy hasonló váltót ? Evek hosszú során ugy óvatolt mindenki, mint az illető egri közjegyző s ezen óvás mindenki által mindig jónak tartatott. Egy szép reggelen jött a két alsóbb bíróság határozatát megváltoztató curiai döntvény és egy másik szép reggelen jöhet újból az előbbi döntvénynyel ellenkező s a régi gyakorlatot és felfogást megállapító újabb döntvény (?), valamint jöttek a kir. Curiának még a végrendeletek alaki kelléki tekintetében is (pedig itt már csakúgy tn világos §§-kal állott szemben) egymással homlokegyenest ellenkező döntvényei is ! Ki viselje már most az óvás megdöntéséből eredhető kárt? Ez a kérdés az országban naponként igen számos esetben megújul s igazságszolgáltatásunk legfőbb fóruma figyelmét reá — ha utólag is —- felhívni nem tartottam feleslegesnek. Az egyházi javak, a magyar jog rendszerében. Irta: dr. DAEMPF SÁNDOR, pécsi ügyvéd. (Befejező] közlemény.) Az egyházi javak közjogi helyzetéről már föntebb szólván, ezúttal csak magánjogi különleges természetükkel akarnók foglalkozni. Az egyházi javak magánjogi különleges természetét két intézmény eredményezi: az egyháziak birtokszerzesi képtelensége, vagyis az egyházi vagyon gy arapithatatlansága s az egyházi javak elidegenithetetlensége. Az egyháziak b'rtokszerzési képtelensége azonban csak az egyházi vagyon elidegeníthetetlenségének lévén folyománya, ezért, de még azon okból is, mert az közvetlen nem qualificálja a már egyszer megszerzett vagyont, az egyházi javak magánjogi különleges természetének kiderítésére elegendő), ha csak e javak elidegeníthetetlenségét veszszük szemügyre. Az egyházi személyek birtokszerzési képtelenségére nézve egyszerűen utalunk azokra, miket róla az egyház keletkezéséről szóló cikkben előadtunk. Az egyházi vagyon elidegeníthetetlensége folyik részint az egyház és egyes egyházi intézmények sajátlagos természetéből, részint tételes törvényekből. Az egyház és egyes egyházi intézmények —• legyenek azok akár testületek, akár dologi alapítványok — jog' személyek; mint ilyenek pedig, céljaiknak csak ugy felelhetnek meg, ha vagyonnal birnak s e vagyont azon celok érdekében használják fel, melyek miatt fenállanak. Következik ebből, hogy vagyonunkat harmadik személyeknek el nem idegenithetik, hanem azt az észszerű gazdálkodás követelményei szerint csak azon célokra fordíthatják, mely célokelérése végett az állam által jogi személyekül elismertetnek. De tételes törvények is tiltják az egyházi vagyon elidegenítését. Magyarországon Szent István végzeményei 11. könyve 2. fejezete értelmében : »Episcopi habeant potestatem res ecclesiasticas providere, regere et gubernare atque dispensare secundum canonum authoritate m.« A canonjognak az egyházi vagyon kezelésére vonatkozó szabályai ennélfogva Magyarországon törvényileg recipiálva lévén, az egyházi vagyon elidegeníthetetlenségére s kezelési, ugy felhasználási módjára nézve ezen szabályok tartandók szem előtt. Nevezetesebbek közülök a következők : »Ea enim, quae ad beatíssimae ecclesiae jura pertinent vei posthae forte pervenerint, t a m q u a m i p s a m s a c r osanctam et religiosam ecclesiam intacte conv e n i t venerabiliter c u s t o d i r i.<<3 Ezen alapelv mellett aztán, mely az egyházi vagyont áz egyház lényeges alkateleméül jelöli ki, az egyházi javak elidegenítése vagy könnyelmű felhasználása erősen tiltatik : Sed cum in episcoporum potestate facultates ecclesiae constitutae esse dicuntur, potestates dispensandi intelligenda est, non distrahendi vei d i 1 a p i d a n d i. •• 1 »Sine exceptione decernimns«, monelja I. Leó pápa egy 4i7-ben kelt levelében: sne quis episcopus de rebus ecclesiae suae quidquam donare vei commutare vei vendére audeat, nisi forte aliquid horum faciat, ut meliora prospiciat et cum totius cleri tractatu atque consentu id eligat, quod non sít dubium profuturum ecclesiae.«5 A mihez a glossa magyarázólag hozzá teszi, hogy: Episcopus rebus ecclesiae tamquam commendatis non tamquam propriis utatur.« A mennyiben pedig az elidegenítés mindezek dacára valamely az egyházon kívül eső célra megtörtént volna, az elidegenítő püspök »tolvaj és latort módjára méltóságától megfosztassék, más egyházi személy a hivek közösségéből kizárassék, az elidegenítő általában kártérítésre szorittassék, ezenfelül maga az elidegenítési ügylet semmis és érvénytelen legyen: » Sí quis episcopus nulla ecclesiasticae rationis neccssitate compulsus, in clero suo aut ubi forte non est presbyter, 3 Decr. Grat. II. P. Qu. II. can. 2. * Decr. Grat. II P. Causa X. Qu. II.. v. ö. rnég u. o. can. 7. és Causa XII. Qu. I. can. 26., 27., 23., Decr. Greg. IX. lib. III. tit. XIII. can. 5. 6 Decr. Grat. II. P. Causa XII. Qu. II. can. 52., v. ö. még u. o. can. 51.