Szende Pál (szerk.): Pótlás a Magyar hiteljog II. kötetéhez. A „kereskedelmi melléktörvények”-hez és a „váltótörvény”-hez (Budapest, 1933)
20 — Biztosító magánvállalatok. — 8. Az idegen pénznemben fennálló követelések, valamint a készletben levő idegen pénzek legfeljebb, az idegen pénznemre szóló tartozások pedig legalább a mérlegzárlat napján, illetőleg e napot megelőzően legutoljára jegyzett hivatalos árfolyamok középértékével mutatandó ki a zárószámadásokban. Az így netán elért könyvelésszerű, nem realizált árfolyamnyereségeket a jelen bekezdés 12. pontja szerint kell kezelni. 9. A díjtartalékokat (díjátviteleket) az 1923. évi 1%. M. E. számú rendelet 17. §-ában előírt elvek alapján kell a zárószámadásba felvenni. 10. Bejelentett, de még ki nem fizetett kötelezettségek az • életbiztosítási ágban teljes összegükben veendők fel a függő kártartalékba. A kárbiztosítási ágnál a bejelentett kárösszegeket a kárfelvétel alapján teljesített becslés szerint, vagy 'ha ez még nem történt volna meg, a valószínűnek látszó összeggel kell a függő kártartalékba felvenni, 11. A vállalat egyéb tartalékalapjait .az alapszabályok, esetleg a vonatkozó közgyűlési határozat rendelkezéseinek megfelelően kell a mérlegben kimutatni, 12. A könyvelésszerű nem realizált árfolyamnyereségeiket az árfolyamingadozási tartalékalapba kell átvinni. Ezt a tartalékalapot rendszerint csak árfolyamveszteségek fedezetére szabad fordítani, Más célra, akár részletében is, kizárólag csak a felügyelő hatóság előzetes engedélyével lehet felhasználni. Ily eseteket a közgyűlésnek az évi jelentésben a megadott engedélyre való hivatkozással be kell jelenteni. 13. Leírások a fennálló törvényes határozmányokban és az alapszabályokban előírt rendelkezésekben foglaltaknál kisebb arányban nem vehetők számításba. 14. A szervezési és szerzési költségeket, s ez utóbbiak között az orvosi díjaikat is, teljes összegükben kell a kiadások közé beállítani. E költségeket nem szabad a mérlegbe több éven át való törlesztésre felvenni. Ez a rendelkezés- azonban nem vonatkozik a kereskedelmi törvény 199. §-ának 3. pontjában említett első szervezési költségekre, melyekre nézve a hivatkozott törvényes rendelkezés alkalmazandó. 15. Az életbiztosítási ágban a túlélési csoportoknak vagyo-