Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)

42 mély feltétlenül el van zárva attól, hogy jogának érvényesítése iránti perben a házasságból származás jogi vélelmével szemben az ellenkezőt esetileg (incidentaliter) bizonyíthassa.. Korábbi jogunkkal szemben újításként jelentkező ennek a rendelkezés­nek indoka ugyanis kizárólag az, hogy ily módon a keresetin­dításhoz fűződő magánjogi következményeket a harmadik sze­mély részére biztosítsa. Ehhez képest a jogi vélelemmel szem­ben az ellenkezőnek eseti bizonyítását a §. c.) pontjának jog­hasonlóságára a harmadik személynek meg kell engednie akkor is, ha a férj a perújításra megszabott határidő eltelte előtt meghalt, de kétséget kizáróan kijelentette, hogy az elutasító ítéletet perújítással akarja megtámadni és megállapítható, hogy a per megújításában csak halála, vagy a haláláig fennálló aka­dály gátolta meg. (11/655) 17. SZÜLÖTARTÁS. • A szülőtartás kötelezettsége a tartásra képes • gyermekeket teherbírásuk arányában terheli. (11/150) 18. ÖRÖKBEFOGADÁS. Az örökbefogadó halálának a bírói gyakorlat nem tulajdonít ügyletmegszüntető hatályt, ha az érdekeltek bármelyike ^haJM bekövetkezése előtt az örökbefogadási szerződés kormányható­•sági megerősítése — kiskorú örökbefogadása esetén pedig a gyámhatósági jóváhagyás — kieszközlése céljából lépéseket tett. (1/77) A gyakorlat csak kivételképen a kiskorú érdekében tekint el a közjegyzői, illetve hitelesített magánokirattól, mint alaksze­rűségtől, örökbefogadási szerződésnél és ha a kiskorúra vonat kozó örökbefogadási szerződés közjegyzői okiratban létesült, a gyámhatósági meghallgatás elmaradáséinak anyagi jogi szem­pontból jelentősége nincs. Az örökbefogadó halálának a bírói gyakorlat nem tulajdonít ügyletmegszüntető hatályt, ha az érde­keltek bármelyike a halál bekövetkezése előtt a kormányható­sági megerősítés — kiskorú örökbefogadása esetén pedig a gyám­hatósági jóváhagvás — kieszközlése céljából lépéseket tett, (1/77)

Next

/
Thumbnails
Contents