Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)
116 A felperes az alperessel létesített határozott időtartamra szóló haszonbérleti szerződést a volt „zsidótörvények" által adott jogúval élve, annak lejárta előtt, felmondotta. A felmondás érvényességének megállapítása iránti perben a Kúria 1947. májusában hozott határozatával felperest ugyan keresetével elutasította, minthogy a 200/1945. M. E. sz. r. a volt „zsidótörvényeket" hatályon kívül helyezte, a perköltségeknek az alperes részére megítélését azonban mellőzte. (11/488) Ez az ítélet közömbösnek tekinti, hogy a volt „zsidótörvények" által nyújtott jogok gyakorlásának volt-e egyébként valami komoly indoka. Ezzel ellentétben, a Kúria egy másik ítéletében kimondja, hogy amikor a bérbeadó az üzlethelyiséget kizárólag a zsidó bérlőkkel szemben lehetővé tett felmondási jog gyakorlásával felmondotta, a bérbeadót kártérítési kötelezettség terheli. A Kúria szerint ugyanis, ámbár a vonatkozó rendelet a jogegyenlőséget kétségtelenül sértette, mégis, pusztán azért, mert a bérbeadó jogával élt, kártérítésre kötelezhető nem lenne. Ha azonban megállapítható, hogy a jogosult a jogát komoly ok nélkül gyakorolta és ezzel helyrehozhatatlan kárt okozott, a felelősség alól nem szabadulhat. Az adott esetben a bérbeadó bérlőnek évekkel azelőtti, akkor felmondásra alapul szolgált magatartását annak idején megbocsájtotta, a szemétkihordás körüli rendetlen magatartás és az illemhely állítólagos bepiszkítása pedig olyan kisebb jelentőségű vétkes magatartások, amelyek a bérbeadónak, a bírói gyakorlat értelmében, a rendkívüli felmondásra alapul nem szolgálhattak. így a felmondás okául csak azt lehet megállapítani, hogy a bérbeadó egyedül a rendelet által nyújtott lehetőséget kihasználva mondott fel, amivel a bérlőnek jelentős kárt okozott és ilyen körülmények között a bérbeadó magatartása joggal való visszaélésnek minősül, ami pedig kártérítési kötelezettséget von maga után. (11/489) Bár az 1914: XVII. tc. (vasúti szolgálati rendtartás) 2. §. T. 1. c.) pontja a vasút elhatározására bízza, hogy egyes alkalmazottait külön szerződéssel már a felvételkor kizárja abból a kedvezményből, hogy háromévi szolgálattal állandó alkalmazottakká legyenek: a Magyar Államvasutak azonban ezt a jogot olyan tényleges alkalmazottakkal szemben nem gyakorolhatják, akik korábbi szolgálatukkal már részeseivé váltak ennek a kedvezménynek, mert ez már megszerzett jogoktól való megfosztást jelentene, ami a joggal való visszaélés lenne. (C. P. II. 2421/1946.) Alperes a felperesnek akkor mondott fel, amikor is a nyugjogosultság eléréséhez egész várakozási időből annak csak 5%-a
