Őze Imre (szerk.): Magyar jog magánjogi, hiteljogi és eljárásjogi döntvénytára. Felszabadulástól - 1947. XII. 31-ig (Budapest, 1948)
110 "tehát nem zárja ki az, hogy a haleset folytáni 3 cm-es lábrövidülése mellett is tovább folytathatja fodrászüzletét és hogy ebben a körben érvényesülő munkaképességcsökkenése baleseti járadék megítélésével már kiegyenlítést nyert. Az erkölcsi kár összegénél figyelembe vette a Kúria felperes előrehaladott életkoréit, továbbá, hogy már gyermekkora óta sem volt hibátlan testalkatú, valamint, hogy ugyanebből a balesetből kifolyólag a biztosítótársaság terhére rokkantsági kártérítés megítéltetett, mely utóbbi alapján 335.— Ft felperesnek máshonnan megtérült. A felperest is terhelő vétkesség folytán a Kúria 50%-os kármegosztás alkalmazása mellett a .biztosítótársaságtól járó rokkantsági kártérítés kiegészítéseképpen 170.— Ft eszmei — nem vagyoni — kárt ítélt meg. (H/2Í9) B.) Tiltott cselekmények. a.) Háztulajdonos felelőssége. A Jiáztidajdonos köteles a ház karbantartásáról akként gondoskodni, hogy a házban való közlekedés az ott járókelők testi épségét ne veszélyeztesse. A lépcsőknek,, különösen a sűrűbben használt középső részükön simára koptatása alkalmas lehet baleset élőidézésére, és az ebből kifolyólag fennálló veszély csökkentésének elmulasztásából kifolyólag háztulajdonost kártérítési felelősség terheli. (11/214) 50%-os kármegosztást alkalmazott a Kúria háztulajdonos elleni kártérítési perben, mert felperes, bár más úton is megközelítliette volna üzletét némi kerülővel, mégis az alperes épülete előtti sikos járdán haladt, minélfogva a baleset beálltában a felperes elővigyázatlansága is közrehatott. (11/219) A háztulajdonos köteles a ház karbantartásáról akként gondoskodni, hogy a házban vagy annak valamely helyiségében a tartózkodás az ottlévők életét vagy testi épségét ne veszélyeztesse. Evégből meg kell minden olyan intézkedést tennie, amely alkalmas arra, hogy a balesetek veszélyét csökkentse. Megáll tehát a háztulajdonos kártérítési kötelezettsége az ő pincéjében elszenvedett gázmérgezés okozta halál miatt, mert tudott arról, hogy az első ízben végzett munkálatok után is szivárgott a gáz a pincében, amiről egyébként, mint a ház tulajdonosának, meg is kellett győződnie; e tudomása dacára kellő óvintézkedése/rét nem tette meg. (11/519) A háztulajdonos bérházán a vállalkozó vállalatában végzett épületjavítási munkák közben leesett léc a felperest megsobesí-