Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam V. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár. 7 Indokok: Az A. alatti osztályegyesség szerint elsó- és másod­rendű alperesek, mint szülők, arra kötelezték magukat, hogy 4000 K-t felperesnek örökségi jutaléka fejében fizetnek «a mikor mit tudnak». Felperes ezen összegnek megfizetésére alpereseket azon az alapon kéri már most kötelezni, mert első- és másod­rendű alperesek feltétlen fizetési kötelezettsége beállott annak következtében, hogy a B. alatti szerződéssel vagyonukat harmad­rendű alperesre ruházták át. Ez a körülmény azonban felperes követelését lejárttá nem teszi, mert első- és másodrendű alperesek a B. alatti vagyonátruházási szerződésben felperes követelését biz­tosították és mert az átruházott ingatlanokra a haszonélvezeti jogot a magunk javára fentartván, egyáltalában nem állott be a felek viszonyában oly változás, amelynél fogva a kereseti köve­telést lejártnak lehetne tekinteni. A per főtárgyára nézve a másod­biróság ítéletét ezekből az okokból, a harmadrendű alperessé szemben pedig azért kellett helybenhagyni mert az ő kötelezett­ségét szabályozó átruházási szerződéssel szemben felperes követe­lése most még szintén nem érvényesíthető. 5­Magánjogunk értelmében a követelés elévülése azon idő­ponttal veszi kezdetét, amelyben a kötelezettség törvény­szerűen érvényesithetővé vált. Ha a kölcsönök visszafize­tésére határidő nem szabatott, sem azok követelhetése fel­mondási időhöz nem köttetett, a kötelezettség teljesítése bármikor, tehát még a kölcsön adásának évében is köve­telhető, tehát az ezen követelésekre vonatkozó elévülési idő is már a kölcsön adásának évében veszi kezdetét. (Curia 1906 márczius 28. 6268/904. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék: Felpereseket keresetükkel az érvényesített követelés elévülése folytán elutasítja és pedig azért; mert magánjogunk értelmében a követelés elévülése azon időponttal veszi kezdetét, amelyben a kötelezettség törvényszerűen érvényesithetővé vált, már pedig a felperesek által saját kereseti előadásaik szerint az 1867. és i8b8-ban adott kölcsönök vissza-

Next

/
Thumbnails
Contents