Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam IV. kötet (Budapest, 1906)
Döntvénytár. 121 laítaknak megtörténtét a végrendeleti tanuk «ezennel» bizonyítják, ezeknek az együttes jelenlétére olyan törvényes vélelmet állapit meg, melynek ellenkezőjét a végrendelet érvényességét ez alapon megtámadó felperes tartozott volna bizonyítani, aki azonban ez irányban semmi bizonyítékot sem szolgáltatván, helyes a kir. táblának az az álláspontja, hogy az együttes aláírás tényével a végrendeleti tanuknak együttes jelenlétét is igazoltnak tekintette ; és mert felperes apja néhai M. I. pappá neveltetésének költsége beleszámítva a középiskolai 8 tanévet is, évenkint a legszerényebb számítással is belekerült ioo K-ba s igy 12 éven át 1200 K-ba. Ennek felét az anyai örökségbe számítva a felperes kiskorúakat megillető 364 K kötelesrész, különösen ha figyelembe vétetik, hogy az apjuk részére tett 200 K hagyományt is megkapják, bőven ki van elégítve. ¥ + = Betudás tárgyát képezik : a hagyatéki vagyon terhére felvett, a gazdaság folytatására szükséges kölcsön, Dtár r. f. VII. k. 131. sz. ; az üzletmegnyitásra adott összeg, r. f. XXV. k. 67. sz. ; az örökös helyett kifejezett adósság, u. f. XIII. 207 ; hozomány u. f. XIV. k. 117. sz., XXIX. k. 52. sz. Nem képezik betudás tárgyát: lakodalmi költségek u. f. XXVIII. k. 303. sz., a katonai szolgálat alól felmentésért fizetett összeg, u. f. XXVIII. 311. A végrendelet alaki kellékei tekintetében 1. a Dtár III. f. XXI. k. 76. sz. azonos határozatot. 79Az a körülmény, hogy a hagyatéki perenkivüli örökösödési eljárás lefolytattatván, ezen az uton a hagyaték misége és mennyisége megállapittatott, nem zárja ki annak lehetőségét és a hitelező által bizonyítását, hogy a hagyaték, illetőleg az örökösre szállott örökség mennyiségileg és értékileg több, mint ami a lefolyt örökösödési eljárásban megállapittatott. — A Rescriptum Declaratorium Illyricae Nationis azon rendelkezésének, amely szerint a mindenkori érsek elhaltával az illető javadalomban jelentkező és általa beruházott szükséges gazdasági felszerelés