Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam III. kötet (Budapest, 1906)

72 Döntvénytár. (Curia 1905. szeptember 7. 5914/904. sz. a.) A kir Curia : A kir. tábla Ítéletének a felperesnek megítélt póteskütől feltételezett felebbezett része megváltoztatik s e tekin­tetben az elsőbiróság ítéletének felperest feltétlenül elutasító ren­delkezése hagyatik helyben. Indokok: Megállapítható ugyan, hogy özv. Sz. R. az általa haszonélvezett überlandi földeket, amelyeknek a kereseti ingatla­nok is egy részét képezték, 1884-ben fiai, a felperes és az 1. al­peres apja közt aként osztotta fel, hogy a tanyaház előtti szántók a felperesnek, a tanyaház megettiek pedig az alperes apjának jutottak osztályrészül ; de másrészt tényként megállapítható az is, hogy özv. Sz. R. már 1 év múlva ezt az osztályt felbontotta akként, hogy az 1. r. alpereshez történt visszaköltözése alkalmá­val a felperesnek jutott überlandi földeknek egy részét, körülbelül 3—4 holdat, ismét saját használatába vett. Ezen tényállás mellett azzal a ténynyel szemben, hogy a fel­peres által vitatott és keresetének jogalapjául szolgáló osztály saját előadása szerint 1884-ben, tehát az 1882 : XVIII. tcz. meghozata­lát követő időben létesült és hogy Nagykikindán az überlandi földeknek az egyes birlalók részéről történt megváltása 1889-ben, tehát az osztály utáni 5. évben fejeztetett be, felperest nemcsak annak a bizonyítása terhelte, hogy a kereseti ingatlanok az 1884-ben létesített osztály alkalmával tényleg az ő osztályrészébe jutottak, hanem amellett azt is tartozott bizonyítani, hogy az érintett osztályra való hivatkozással ő a kereseti ingatlanok meg­váltásához való igényét a megváltást foganatosító községi bizott­ságnál bejelentette, de ebbeli igénye anyjának és fivérének ellen­zése következtében nem vétetett figyelembe. Felperes az utóbbi ténykörülménynek bizonyítását azonban meg sem kísérelte s így róla az vélelmezendő, hogy megváltási jogosultságával annak ide­jében élni nem kívánt ; miből folyólag a kereseti ingatlanokat illetőleg az 1884-ben létesített osztályra sikeresen nem is hivat­kozhatik. A kereseti ingatlanok tulajdona és birtoka iránt támasz­tott keresetet tehát ezen indokokból helyesen utasította el feltét­lenül az elsőbiróság.

Next

/
Thumbnails
Contents