Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. Negyedik folyam III. kötet (Budapest, 1906)

Döntvénytár vezótlen eredményét nem egyedül a u napi késésnek, hanem a coniuncturális viszonyok rosszabbodásának is lehet tulajdonítani. Mert a biróság a sommás eljárási törvény 65. §-a szerint vala­mely elmaradt haszon mennyiségét az összes körülmények figye­lembe vételével legjobb belátása szerint akkor is megállapítani köteles, ha a felek ajánlotta bizonyítékok megnyugtató eredményt nem nyújtottak, s e végből a biróság, amennyiben véleményének alkotásához szükségesnek találja, nemcsak szakértők meghallgatá­sát, hanem bizonyítás felvételt és tudakozódásokat is hivatalból foganatosíthat: és mert ha a haszon vesztes égnek a coniuncturá­lis viszonyok rosszabbodásában más oka is volna, mint a vevők­nek elkésett felkeresése, ez a felhívott törvényszakasz szerint csak arra szolgálhatna okul, hogy a biróság vegye számításba azt a hatást is, melyet a haszonveszteség előidézésére a coniuncturá­lis viszonyok netán megállapítható rosszabbodása gyakorolt, s ennek figyelembe vételével állapítsa meg, hogy a vevőknek el­késett felkeresése mily részben OKozta a haszon veszteséget. Minthogy e szerint a felebbezési biróság az által, hogy a 11 napi késedelem okozta haszonveszteség mennyiségét meg nem állapitotta, helytelenül mellőzte a sommás eljárási törvény 65. §-ának az ügy eldöntésére befolyással bíró lényeges eljárási sza­bályát, a kir. tábla a felperes felülvizsgálati kérelmének helyet adott a felebbezési biróság ítéletét fennt megjelölt részében fel­oldotta és a felebbezési bíróságot további szabályszerű eljárásra utasította. * * = A vasút vétkes gondatlanságát illetőleg 1. a Dtár III. f. XXII. 193. és XXVII. 170. sz. a. eseteket. Előbbi esetben meg­állapittatott a vasút kártérítési kötelezettsége, mert a feladó ál­lomás a fennálló állategészségügyi szabályok ellenére vette fel az árut szállításra s az a rendeltetési állomáson elkoboztatott, utóbbi esetben pedig mert a vasúti közegek a kiömlő szeszhez nem biz­tonsági lámpásokkal közeledtek, s ezért az meggyuladt.

Next

/
Thumbnails
Contents