Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

87 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések A fellebbező alperes előadta, hogy az elsőfokú bíróság a döntése meghozatalánál figyelmen kívül hagyta a Ptk. 494. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, amely azt tartalmazza, hogy a feladó köteles a fuvarozónak a küldemény továbbításához, vagy útközben szükséges hatósági kezeléséhez a megfelelő okmányokat átadni, amíg ez nem történik meg, a fuvarozó a küldemény átvételét megtagadhatja. Az áruk átvételét a fuvarozó nem tagadta meg, ezért arra nincs semmilyen bizonyíték, hogy ezeket az okmányokat a megrendelő ne adta volna át. Az előzőeken túlmenően utalt az alperes a Ptk. 493. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is, mely szerint a fuvarozónak a küldemény továbbításában a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia. Álláspontja szerint indokolatlan az olasz határon eltöltött állásidő, különös tekintettel arra, hogy utána minden magyarázat nélkül az olasz hatóságok átengedték a szállítmányokat. Alperes állítása szerint a felperes semmilyen akadályközlést nem tett az alperes irányában, a határon álló kamionok állásának okát sem telefonon, sem telefaxon, sem egyéb más módon nem közölte a megrendelővel, aki gyors intézkedéssel a szükséges lépéseket megtehette volna. Alperes álláspontja szerint ebből következően a Ptk. 495. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint a tájékoztatási kötelezettség hiányából származó kárért kizárólag a fuvarozó felelős. Az alperes az igazságügyi szakértői véleményben foglaltakat sem fogadta el, mert a szakértő hiányos iratok alapján terjesztette elő véleményét. A bizonyítási teherrel kapcsolatban az alperes hivatkozott a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A fuvarokmányok hiányossága folytán a felperesnek konkrét bizonyítékokat kellett volna becsatolnia az állásidőre nézve, mely azonban nem történt meg. Ellenkérelmében a felperes az ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a kocsiállás azért merült fel, mert a gépkocsik rakodása elhúzódott, illetve a küldemény származási bizonyítvány nélkül érkezett Olaszországba. Az előzőeket a felperes az első fokú eljárásban csatolt iratokkal bizonyította, az alperes ennek ellenkezőjét bizonyítani nem tudta. A fellebbezést az előzőekben írtak szerint nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság.