Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 158 rozásnak, mert az okiratok elkészítését megelőző szóbeli megállapodás szerint egy­értelműen szállítmányozóként vállalta az áru továbbítását, aki a fuvarozás közben keletkezett károkért nem felel. Hangsúlyozta, hogy a magyar áruszállítási piacon közismert tény, miszerint az I. r. alperes saját fuvareszközökkel nem rendelkezik, és kizárólag szállítmányozási szerződéseket köt. A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irá­nyult. A ítélőtábla szerint az I. r. alperes megalapozottan hivatkozott arra, hogy a Ptk. 520. § (2) bekezdés a)-b) pontja értelmében a szállítmányozó a fuvarozás közben bekövetkezett károkért kivételesen csak akkor tehető felelőssé, ha a küldeményt maga fuvarozta, vagy mások küldeményeivel együtt, ugyanazzal a szállítóeszközzel, el nem különítve (gyűjtőforgalomban) továbbíttatta. Ezek a feltételek azonban a per­beli esetben nem állapíthatók meg. Ugyanakkor a Ptk. 514. § (1) bekezdése a szállítmányozó kötelezettségeit a külde­mény továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződések megkötésében ha­tározza meg. Feladatai azonban ezzel nem merülnek ki. A Ptk. 515. § (1) bekezdése ugyanis előírja, hogy a szállítmányozónak a fuvarozó vagy más szállítmányozó meg­választásában, az útirány meghatározásában és egyéb kötelezettségei teljesítésében a gazdaságosság és a küldemény biztonságának figyelembevételével kell eljárnia. Az ítélőtábla szerint a törvény idézett rendelkezése alapján a szállítmányozóra olyan kötelezettség hárul, hogy a közvetett szállítmányozók kiválasztásánál úgy kö­teles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ennek során meg kell győződnie arról, hogy azok a szállítmányozási megbízás, illetve a fuvarfeladat telje­sítésére képesek-e. Megbízható, a kötelezettségeiket szerződésszerűen teljesítő szál­lítmányozó, illetve fuvarozó hírében állnak-e. Emellett további követelmény, hogy az áru átadásánál is körültekintően járjon el, az áru fuvarozás alatti sorsát is kísérje figyelemmel, és szükség esetén a szerződés teljesítéséhez igénybe vett személyek­nek további utasításokat adjon. A perben másodfokon végül is eltérően megállapított tényállás szerint az I. r. alpe­res - miután megkötötte a felperessel a szállítmányozási szerződést - újabb szállít­mányozási szerződést kötött a II. r. alperessel. Ezzel egy olyan szállítmányozói­fuvarozói láncolatot indított el, amelyet teljes egészében maga sem ismert, nem tudta, hogy az áru tényleges továbbítását ki és milyen útvonalon végzi el. E mulasz­tások eredményezték, hogy a küldemény illetéktelen személyek kezére jutott, akik azt eltulajdonították. Ezzel megsértette a Ptk. 515. § (1) bekezdésében előírt, most vizsgált kötelezett­ségét, amely kellő alapul szolgált a felperessel szemben fennálló és az áru elveszté­séből eredő kártérítési felelősségének a megállapításához. A fent kifejtettek eredményeként a Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya és a kamatok tekintetében, az 1952. évi III. törvény 253. § (2) bekez­dése alkalmazásával helybenhagyta.

Next

/
Thumbnails
Contents