Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

157 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések Az előzőekre tekintettel az elsőfokú bíróság részítéletével kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 279 275 USD-nek a kifizetés napján érvényes MNB középárfolyamon számított forint egyenértékét, valamint 330 000 Ft tőkét, továbbá ezeknek 1995. február 6-ától a kifizetésig járó évi 5%-os kamatát és perköltséget. Az ezt meghaladó mértékű kamat fizetésére irányuló részében a keresetet elutasította. Az iránymutató bírói értelmezés lényege Az első fokú ítélet szerint az I. r. alperes a Ptk. 498. § (1) bekezdése és az 1971. évi 3. tvr. által kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CMR) 3. Cikke értelmében a fuvarfeladatot jogszerűen bízta harmadik személyre, akinek magatartásáért azonban úgy felel, mintha maga járt volna el. Az I. r. alperesnek a küldemény elvesztéséért fennálló felelősségét a CMR 17. Cikkének 1. pontja alapján, kamatfizetési kötelezettségét pedig a CMR 27. Cikkének 1. pontja szerint határozta meg. Rámutatott, hogy az adott esetben, a CMR 29. Cikkének 1. pontja értelmében az I. r. alperes felelősségének korlátozására nem volt jogi lehetőség. Továbbiak a jogesetről A felperes és az I. r. alperes között létrejött szerződés jogi minősítése során abból indult ki, hogy a felperes szóban tett ajánlatát az I. r. alperes írásban, gépkocsi-megrendelésként fogadta el, és arról tájékoztatta a felperest, hogy a gépkocsi a megrendelt időpontban a felrakóhelyre kiáll. Ezt követően a felperes fuvarmegrendelésnek nevezett írást küldött az I. r. alperesnek, aki a neki járó ellenszolgáltatást is fuvarköltségnek nevezte. Mindezeknek az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 207. § (1) bekezdésében írt szabályok szerint történő értelmezéséből az elsőfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a felperes és az I. r. alperes között nemzetközi árufuvarozási szerződés jött létre. Az I. r. alperes a Ptk. 498. § (1) bekezdése és az 1971. évi 3. tvr. által kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: CMR) 3. Cikke értelmében a fuvarfeladatot jogszerűen bízta harmadik személyre, akinek magatartásáért azonban úgy felel, mintha maga járt volna el. Az előzőekre tekintettel az I. r. alperesnek a küldemény elvesztéséért fennálló felelősségét a CMR 17. Cikkének 1. pontja alapján, kamatfizetési kötelezettségét pedig a CMR 27. Cikkének 1. pontja szerint határozta meg az elsőfokú bíróság. Iránymutató az ítéletben, hogy az adott esetben, a CMR 29. Cikkének 1. pontja értelmében az I. r. alperes felelősségének korlátozására nem látott jogi lehetőséget a bíróság. Egyébként az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a szállítmányozási szerződésre irányadó szabályok szerint az I. r. alperest ugyanilyen kártérítési felelősség terhelné. Az első fokú részítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása, és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítása iránt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a felperessel kötött szerződést tévesen minősítette fúva-