Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

155 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések Néhány magyarázat még azonban úgy tűnik a szerző számára, hogy hiányzik, és ezekre tekintettel nem biztos, hogy e körben a bírósági útmutatás teljes. - Egyrészt a Ptk. nyilván nem új keletű megfogalmazása a „fuvarozási biztosítás", kérdés, hogy kifejezetten a CMR Egyezmény szerinti nemzetközi közúri árufuvarozói felelősségbiztosítást jelenti-e. - Másrészt az sem nyert kifejtést ebben a jogesetben, hogy konkrétan miként fogalmazott az ún. alapperben a bíróság ítélete a fuvarozó magatartását illetően, és ehhez képest miként nyert megfogalmazást a vonatkozó biztosítási feltételekben a perbeli kizárás. Csak e kettő teljes azonossága tűnik a szerző számára olyan jogi helyzetnek, amelyben a biztosító tényleg mentesül a károsulttal szembeni helytállási kötelezettsége alól. - Hiányzik a biztosítási tevékenység törvényes szabályozásának és a rendeltetésszerű joggyakorlásnak egybevetése is a jogesetből. Felmerül az a kérdés, hogy a nemzetközi szállítmánybiztosítás megkötésének lehetősége valóban magyarázza-e azt a jogalkotói szándékot, amely szerint a Ptk. 559. § (3) bekezdésének és a Ptk. 567. § (2) bekezdésének egybevető értelmezése a biztosítót abba a helyzetbe hozza, hogy a fuvarozónak nyújtott - a károsultakra is kiható - biztosítási fedezetből a szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás esetére helytállási kötelezettségét kizárja. Két tekintetben indokolt a kérdést vizsgálni. Egyrészt a nemzetközi szállítmánybiztosítás gyakorlatában szükséges észrevenni azt, hogy a kockázatkezelésben jellemzően ott jelenik meg a szállítmánybiztosítás, ahol a fuvarozó felelősségének összegszerű korlátozása folytán a fuvarozótól követelhető kártérítés alatta marad a lehetséges árukár összegének. A többi esetben a potenciális károsultak a CMR Egyezmény szerinti fuvarozói felelősségbiztosítás meglétében - káraik e felelősségbiztosítási fedezetet nyújtó biztosítótól való megtérülésében bízva - jellemzően nem kötnek szállítmánybiztosítást. Másrészt a CMR Egyezmény szerinti fuvarozói felelősségbiztosítás biztosítottja a Legfelsőbb Bíróság jelen jogértelmezése alapján pont akkor nem számíthat saját felelősségében rejlő kockázatainak biztosítással történő kezelésére, amikor egyébként a legbiztosabban kár következik be, hiszen a szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartás szinte teljes bizonyossággal mondhatóan károkként fog működni. Sajnos, a jogalkalmazás szintjén olyannyira két fél - akár a harmadik károsultra is kiható - szerződéses viszonyának tekintik a bíróságok a biztosítást, hogy szinte belefojtják a jogi képviselőbe a szót, ha a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) 4. §-ára mer hivatkozni, ami szerint „a biztosítási tevékenység biztosítási szerződésen, jogszabályon vagy tagsági jogviszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a tevékenységet végző megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja és beszedi a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat. "