Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR 150 A Ptk. 205. § (5) bekezdése a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen - vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől - eltérő általános szerződési feltételt illetően akként rendelkezik, hogy az ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta. Az elsőfokú bíróság a 2002. november 28. napján megtartott tárgyaláson ezzel kapcsolatban meghallgatta a peres felek egymással tárgyalásokat folytatott képviselőit. Az alperes a személyes meghallgatása során akként nyilatkozott, hogy a felperessel korábban kötött szerződésben a fizetési határidő 30 nap volt, külön feltétel nélkül. A perbeli szerződés létrejöttét eredményező szóbeli tárgyalásokkal kapcsolatban pedig tagadta, hogy a fizetési határidő szóba került volna. Az alperes hivatkozott nyilatkozatai alapján kétséget kizáró módon megállapítható volt, hogy a korábbi jogviszony alapján a felperesnek a sérelmezett külön feltételéről nem lehetett tudomása, az alperes pedig a perbeli szerződés megkötését megelőzően nem hívta fel a felperes figyelmét arra, hogy a perbeli szerződésben a korábbiaktól, valamint a szakmában szokásos gyakorlattól eltérő feltételt kíván alkalmazni, méghozzá olyan kérdésben, amely a szerződés lényeges tartalmának minősül. Mivel a lefolytatott bizonyítás eredménye szerint a perbeli esetben a sérelmezett kikötést illetően a figyelemfelhívó külön tájékoztatás elmaradt, ezért a másodfokú bíróság a Ptk. 205. § (5) bekezdése szerinti jogkövetkezményt alkalmazta, és ennek folytán úgy tekintette, hogy nem vált a szerződés részévé a fizetési határidőre vonatkozó feltétel második fordulata, vagyis az a kikötés, mely szerint az alperes fizetési kötelezettsége csak „a fuvardíj (hozzá történt) megérkezésétől számított második napon" válik esedékessé. A fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság megjegyzi azt is, hogy a felperes a peres eljárás során következetesen fenntartotta a szerződés sérelmezett kikötésének érvénytelenségével kapcsolatos kifogását. Ennélfogva az alperes alaptalanul hivatkozott arra a másodfokú eljárásban, hogy a bíróság „meg nem engedett módon" avatkozott be a felek szerződéses jogviszonyába. Az érvénytelenséggel kapcsolatos felperesi kifogást illetően a másodfokú bíróság a Ptk. 209/B. § (l)-(2) bekezdéseiben foglaltakra utalással kiemeli azt is, hogy az alperes által alkalmazni kívánt feltétel a Ptk. 201. § (1) bekezdésében megfogalmazott szerződési alapelvbe ütközik, közelebbről annak veszélyét hordozza magában, hogy a szolgáltatás szerződésszerű teljesítésének időpontjától bizonytalan időre és a szerződéses partner által ellenőrizhetetlen módon elválik az ellenszolgáltatás teljesítésének kötelezettsége. Ezen túlmenően teljes egészében a szolgáltatást nyújtó félre hárul annak a kockázata, ha az alperes megbízójától bármilyen okból nem hajtható be a fuvardíj. A sérelmezett kikötés folytán lényegében az alperes annak a mulasztásnak a következményét kívánja a felperesre hárítani, hogy a külföldi megbízójával kötött szerződésben nem gondoskodott a nemzetközi gyakorlatban szokásos jogszerű fizetési garanciák kikötéséről, mely fizetési garanciák a kikötésük esetén kellő biztosítékot nyújtottak volna a fuvardíj megfizetésére. Az előzőek szerinti eltérő indokok alapján a másodfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által kifogásolt kikötést, az alperest terhelő fizetési kötelezettség esedékessége szempontjából figyelmen kívül kellett hagyni, mely által