Hargitai László (szerk.): Nemzetközi közúti árufuvarozás - CMR. Az 1956-ban, Genfben kötött CMR Egyezményről, a hazai ítélkezési gyakorlat összeállításával (Budapest, 2008)

119 4. A CMR Egyezmény cikkeihez kapcsolódóbírói döntések milyen tényállási megállapítás az ítéletben nincsen. Mindebből kiderülhet, hogy az alperesnek a lopáshoz semmi köze nem volt, a kár bekövetkezésében vétkesség egyáltalán nem terheli. A fellebbezés szerint jogszabálysértő az elsőfokú bíróság ítélete azért is, mert az 1971. évi 3. törvényerejű rendelet 17. Cikkének 2. pontját nem alkalmazta, ami a fuvarozói felelősség alóli mentesülés szabályait tartalmazza. A fellebbező alperes a másodfokú eljárás során pontosított nyilatkozatában hivatkozott arra is, hogy a peres felek között CMR biztosítás volt hatályban, amely alapján a felperes köteles volt viselni az alperes nemzetközi fuvarozásával kapcsolatosan felmerülő teljes károkat. Az előzőekkel szemben a felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokai alapján történő helybenhagyását és az alperes perköltségben történő marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a nyomozást lezáró határozat meglétének az alperes felelősségét illetően jelentősége nincsen. Utalt arra, hogy a CMR Egyezmény 18. Cikk 1. pontja alapján az alperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy az elveszés az általa hivatkozott tények valamelyikéből keletkezett, ez pedig az alperes részéről az első fokú eljárás során nem történt meg. A fellebbezés alaptalannak bizonyult. Az ítélőtábla az első fokú ítélet meghozatalát követően lefolytatott eljárásra tekintettel a tényállást az alábbiakkal egészítette ki. Eljárásjogi szempontból lényeges, hogy az alperes első tárgyalásról való távolmaradása ellenkérelme előterjesztésének hiánya vétlen mulasztásnak nem tekinthető. E körben helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy az alperesnek a keresetlevél és annak valamennyi melléklete kézhezvételétől számított 15 nap alatt (Pp. 104. §-a szerinti bírói határidő), de legkésőbb az első kitűzött tárgyaláson elő kellett volna terjesztenie érdemi ellenkérelmét, védekezését, és az annak alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat is meg kellett volna jelölnie (Pp. 139. §). Az alperes felhívás ellenére nem tett eleget ezen kötelezettségének, és az első érdemi tárgyaláson meg sem jelent, mulasztása pedig vétlennek sem tekinthető, melyet igazol az igazolási kérelmének jogerős elutasítása. A jóhiszemű pervitel követelménye (Pp. 8. §) a felektől megköveteli, hogy perbeli jogaikat rendeltetésszerűen gyakorolják, a bíróság által megszabott határidőn belül teljesítsék eljárási kötelezettségeiket, így különösen nyilatkozataikat, kérelmeiket megfelelő határidőn belül terjesszék elő a bíróság előtt. Az ezzel ellentétes magatartás a per elhúzására vezethet, ami a jóhiszemű joggyakorlás követelményével nem összeegyeztethető. A polgári peres eljárásban főszabály, hogy ha a tényállás már az első tárgyaláson kideríthető, úgy a bíróságnak nyomban érdemi határozatot kell hoznia [Pp. 141. § (1) bekezdés]. A tárgyalás elhalasztására csak akkor kerülhet sor, ha a tényállás megállapításához az szükséges, az első tárgyalásig felmerült bizonyítékok nem elégségesek a jogvita eldöntéséhez [Pp. 141. § (2) bekezdés]. Rámutatott az ítélőtábla arra, hogy a felperes kereseti kérelmében valamennyi releváns tényállítását megtette, az annak igazolására szolgáló valamennyi bizonyítékát be is csatolta. Ilyen előzmények után hívta fel a bíróság az alperest a tárgyalás írásbeli előkészítésére, de legkésőbb a tárgyaláson érdemi ellenkérelem előterjesztésére, és az annak alapjául szolgáló bizonyítékai megjelölésére. Ezekhez képest helyt-