Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

85 Rendes felmondás A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha a rendes felmondást munkakörmegszüntetéssel indokolják, a munkáltatónak kell bizonyítani, hogy a döntés az érintett munkavállaló munkahelyére és munkakörére az kihatással volt (BH 2006/197.). Jelen esetben az alperes igazolta, hogy létszámcsökkentés végrehajtásáról döntött gazdasági megfontolásból. A felperes maga sem vitatta, hogy a munkaviszony megszüntetését követően az általa ellátott tevékenység elvégzésére más munkavállaló alkalmazására nem került sor, az autóval közlekedő rakodók munkaköre bővült a felperes korábbi tevékenységével. A létszámcsökkentés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem a munkakört már eddig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalta munkakör-összevonással (BH 2002/114.). A felperes azon állítása, amely szerint decembertől kezdődően új munkavállaló felvételére került sor, nem nyert bizonyítást, de a felperes munkaviszonyának megszűnését követő több hónappal későbbi munkavállalói intézkedés a felmondást amúgy sem teszi jogellenessé. Alaptalanul sérelmezte a felperes felülvizsgálati kérelmében, hogy az alperes kizárólag az ő munkakörét szüntette meg a racionális működése érdekében. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaügyi jogvitában nem lehet vizsgálni, hogy a megtörtént átszervezés, munkakör-megszüntetés célszerű, illetve indokolt volt-e, illetve, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, és miért nem valamely azonos vagy hasonló munkakört betöltő munkatársának munkaviszonyát szüntette meg (MK 95/1., BH 2001/341., MD 11/120., MD 11/122.). A munkaszervezés a munkáltató feladata, ezért a bíróság nem vizsgálhatja, hogy az átszervezés vagy korszerűsítés mennyiben indokolt és annak választott módja célszerű-e (MD 11/113.), illetve a kívánt eredményre vezetett-e. A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként nem nyert igazolást, miszerint a felperes munkaviszonya megszüntetésének valódi indoka az volt, hogy az üzemi balesete miatt kártérítéssel élt munkáltatójával szemben. A meghallgatott tanúk a felmondás átadásának körülményei során nem emlékeztek olyan, az ügyvezető részéről elhangzott sértő kijelentésre, amelyre a felperes hivatkozott. Helytállóan foglaltak állást az eljáró bíróságok abban a kérdésben is, hogy Gy. T. baleseti jegyzőkönyv kiállításakor esetlegesen előterjesztett kérésének elutasítása sem szolgált bizonyítottan a munkaviszony megszüntetése indokául. S. J. és V. T. tanúvallomásukban azt állították, hogy a baleseti jegyzőkönyv adatainak meghamisítását kérte a részlegvezető, amit a felperes visszautasított. Amennyiben ez megtörtént, akkor sem elégséges annak igazolására, hogy a felmondás valódi indoka a felperes visszautasító magatartása volt, különösen arra tekintettel, miszerint nem nyert bizonyítást, hogy Gy. T. a munkáltatói jogkör gyakorlójának utasítására vagy egyáltalán annak tudtával terjesztette-e elő esetlegesen a kérését. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.