Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

Bevezető 16 vezés befejeződése. A Legfelsőbb Bíróság ítéleteiből vett válogatás több példát szolgáltat mindezekre (2., 12., 14., 38 számú ítéletek). A rendes felmondás jogszerű indokának minősülhet a gyakorlat szerint az átszervezés, a létszámleépítés, munkakör megszűnés (2-6., 8., 20. és 23. számú ítéletek), a bizalomvesztés, összeférhetetlenség, a minősített kötelezettségszegést [Mt. 96. § (1) bek. a) pont] el nem érő kisebb kötelezettségszegés (1. számú ítélet), minőségi csere (28. számú ítélet), a feladatok „kiszervezése", azaz polgári jogi munkavégzésre irányuló jogviszonyban - megbízásban, vállalkozásban elláttatása (7. számú ítélet). Hangsúlyozni kell, hogy a bizalomvesztés nem alapulhat csupán személyes antipátián (BH 2002/116.). Gyakori probléma lehet a munkavállaló keresőképtelensége miatt a munkából való többszöri távolléte, kiesése. Az egymagában erre alapított rendes felmondási indok valós ugyan, de nem okszerű, mivel ilyen indokolás esetén annak is jelentősége van - az okszerűség körében -, hogy a távollét a munkakör jellegét figyelembe véve a munkáltató működésének eredményességére kihatott-e (EBH 2007/1715.). Munkáltatói rendes felmondás esetén a munkáltatót terhelő kötelezettségek: - a munkavállaló részére az utolsó munkában töltött napon ki kell adni a jogszabályban előírt igazolásokat, és ki kell fizetni a járandóságokat, - ki kell számítani a felmondási időt (Mt. 92. §), és ennek legalább a felére fel kell menteni a munkavállalót a munkavégzés alól - kívánságának megfelelő időben és részletekben (Mt. 93. §), és - ki kell fizetni a felmentési időre járó átlagkeresetet, - ki kell fizetni a végkielégítést (Mt. 95. §), - ha a feltételei fennállnak, ki kell fizetni a szabadságváltást (a fennmaradt szabadság a felmondási idő munkavégzéssel töltendő időtartama alatt kiadható, a munkavégzés alóli felmentési időre viszont már nem adható ki, hiszen a munkavállaló ere az időre egyébként is mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól). A rendes felmondást nem teszi jogellenesség, ha abban a munkavállalónak a munkavégzés alóli felmentése elmaradt, továbbá az sem eredményez jogellenességet, ha a munkáltató a törvény szerint járónál kevesebb felmentési időt, illetve kevesebb végkielégítést biztosít. 2.2. Végkielégítés Az Mt. 95. § (1) bekezdése értelmében végkielégítés akkor jár a munkavállaló részére, ha a munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg, továbbá az adott munkáltatónál legalább három éve munkaviszonyban állt. Nem jár ezen feltételek fennállása ellenére sem végkielégítés, ha a munkavállaló legkésőbb a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [Mt. 87/A.§ (1) bek.]. Nem vehető figyelembe a munkaviszony legalább háromévi fennállásának számítása szempontjából a munkaviszonynak 1992. július 1. napja előtt áthelyezéssel történt keletkezése (Mt. 209. §). Nincs törvényi akadálya annak, hogy kollektív szerződés, a felek megállapodása vagy a munkáltató saját elhatározása alapján akár a jogalap, akár az összegszerűség körében a munkavállalóra kedvezőbb feltételekkel eltérjen a végkielégítés fizetésénél (BH 2002/412.).