Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)
129 Rendes felmondás A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperesnek kötelezettsége lett volna október 28-án a keresőképtelenségéről az alperest tájékoztatni, azonban elfogadta a felperes védekezését, mely szerint a körülményekre tekintettel nem jutott eszébe a keresőképtelenségről való tájékoztatás. Erre utólag, október 29-én azonban sor került. A munkaügyi bíróság mindezek alapján a felperes 1999. október 28-ától fennállt keresőképtelensége miatt a felmondási tilalomba ütköző rendes felmondás jogellenességét állapította meg. Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességét megállapító, és a felperes továbbfoglalkoztatására kötelező rendelkezését helybenhagyta, az elmaradt munkabér tekintetében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette annak megállapításával, hogy az alperes a rendes felmondást faxon 1999. október 28-án megküldte a felperes részére, a felperes az ezt követő napon, október 29-én bejelentette, hogy október 27-étől táppénzes állományban van. Az így kiegészített tényállás alapján is egyetértett az elsőfokú bíróságnak a felmondás jogellenességére vonatkozó következtetésével. Kifejtette, hogy a felmondási tilalom objektív jellegére tekintettel nincs jelentősége annak, hogy arról az alperes mikor szerzett tudomást. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a „jogszabálysértő határozatok" hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Ervelése szerint a felperes azzal, hogy a munkáltatót sem október 27-én, sem október 28-án nem tájékoztatta a keresőképtelenségéről, megszegte az Mt. 3. § (1) bekezdésében és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában előírt együttműködési kötelezettségét. Az alperes szerint a felperes jogszerűen azért sem hivatkozhat felmondási tilalom miatt jogellenességre, mivel 1999. október 28-án a munkahelyén megjelent, a munkáját ellátta, illetve munkavégzésre rendelkezésre állt. Álláspontja szerint a bíróságoknak alkalmazniuk kellett volna a Ptk. 4. § (4) bekezdésében szabályozottakat, mely szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Az alperes eljárási szabálysértést is panaszolt amiatt, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a megalapozatlan első fokú ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet alaposnak minősítette. A felperes a perben a felmondási tilalom fennállása miatt kérte a rendes felmondás jogellenessége megállapítását, az átszervezésre, a munkaköre megszüntetésére vonatkozó felmondási indokot nem tette vitássá. A felülvizsgálati eljárásban a felek nem vitatták a jogerős ítéletben megállapított tényállást, mely szerint az 1999. október 27-étől táppénzben lévő felperessel 1999. október 28-án közölte az alperes a rendes felmondást [Mt. 6. § (4) bek.]. Arra vonatkozóan, hogy a felperes a keresőképtelensége alatt a rendes felmondás közléséig dolgozott volna, hitelt érdemlő adat a perben nem merült fel. Nem jelenti a felperes munkavégzését egymagában az a körülmény, hogy a munkáltató üzenete alapján a
