Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

105 Rendes felmondás hogy a felperes 1993. december l-jétől állt házfelügyelő munkakörben határozatlan idejű teljes munkaidős munkaviszonyban az alperessel, és az alperes tudtával már évek óta éjszakánként (a felperesi keresetlevél 3. oldalán tett alperes által nem cáfolt előadás szerint havi tíz alkalommal) „másodállásban" dolgozott. A felek jogviszo­nyában, az elvégzendő munkákban a per adatai szerint semmiféle változás nem tör­tént, munkaügyi jogvitához vezetett viszont, hogy a felperes a teljes munkaidős munkaviszonya alapján jogszabály szerint járó minimálbért igényelte. A 2002. április 4-étől június 30-áig terjedő határozott időre kötött munkaszerző­dés-módosításból egyértelműen kitűnik, hogy az alperes a minimálbér visszamenő időre is vonatkozó megfizetését ezen megállapodás aláírásához, valamint a lejárat után új szerződés aláírásához kötötte, amely feltételek a felperesre nézve súlyosan hátrányosak voltak ahhoz képest, hogy a minimálbér jogszabály szerint megillette, és az előrehozott nyugdíja megállapítása miatt is jogosan tartott igényt a minimál­bérre. Mindezekhez képest nem valós a rendes felmondás azon hivatkozása sem, hogy a közgyűlésnek a részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó döntése után ajánlották fel az ennek megfelelő módosítást a felperesnek, mivel - amint erre a felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott - a közgyűlés döntésére utóbb került sor, amikor az alperes 2002. augusztus l-e óta a részmunkaidőre és a csökkentett munkabérre vo­natkozó egyoldalú munkaszerződés-módosítást érvényesnek tekintette, és ennek alapján fizette ki a felperes munkabérét. Abban is megalapozott a felülvizsgálati érvelés, hogy a 2003. március 20-ai köz­gyűlési határozat a két házfelügyelői munkakör közül az egyiknek a megszüntetésé­re hatalmazta fel a közös képviselőt. A per adatai szerint az alperesnél foglalkoztatott két házfelügyelő között egyenlően megosztották a lépcsőházakat, és külön-külön dolgoztak. Ezt támasztotta alá Dr. N. Gy. alperes által nem cáfolt tanúnyilatkozata. Az előbbiekből az elsőfokú bíróság vont le megalapozott következtetést, misze­rint a 2002. április 4-i munkaszerződés-módosítás folytán 2002. június 30-áig ter­jedő teljes munkaidős határozott idejű munkaviszony a perben nem vitatott felperesi továbbdolgozás folytán határozatlan idejűvé vált [Mt. 79. § (6) bek.J, és e jogviszony felmondásának valódi indoka az volt, hogy a felperes nem volt hajlandó (a minimál­bér kötelező biztosításával összefüggésben) a részmunkaidőre és alacsonyabb mun­kabérre vonatkozó munkaszerződés módosítást aláírni. Önmagában tehát helytálló volt a másodfokú bíróság okfejtése a munkáltatói mű­ködési körbe tartozó felmondási indokról. Ezen indoknak az előbbiekben részlete­zett körülményekből történt kiragadása miatt azonban a következtetése nem volt megalapozott, az Mt. 89. § (2) bekezdésébe ütközött. A részletezett körülmények alapján az adott, egymással összefüggő okokkal indokolt rendes felmondás jogelle­nessége megítélésénél nem a két házfelügyelői munkakörre létrejött munkaviszony közül az egyiknek a megszüntetésére vonatkozó közgyűlési határozatnak, hanem annak volt perdöntő jelentősége, hogy a hosszú ideje teljes munkaidőben foglalkoz­tatott és a minimálbért jogszerűen követelő felperes az Mt. 82. § (1) bekezdésében biztosított jogával élve visszautasíthatta a részmunkaidős foglalkoztatásra vonat­kozó munkáltatói ajánlatot. Ezzel a magatartásával nem szegte meg az Mt. 3. § (3) bekezdésében előírtakat, különösen nem a jóhiszeműség és a tisztesség követel-

Next

/
Thumbnails
Contents