Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

Rendes felmondás 104 hozatalát kérte. A per adataival ellentétesnek minősítette a tényállás kiegészítését, ugyanis nem a közgyűlés döntését követően utasította vissza a részmunkaidős foglalkoztatást, hanem éppen fordítva, 2002 augusztusban elutasította a munkaszerződés-módosítást, és a közgyűlés 2003 márciusában döntött az egyik házfelügyelő munkaviszonya megszüntetéséről. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság egyetlen indok alapján vizsgálta a felmondást, holott ő a rendes felmondást valamennyi indokával együtt támadta. A felperes szerint az alperes az indokok mellett a közgyűlési döntés gazdaságosságát sem bizonyította. További érvelése szerint az alperes megszegte az egyenlő bánásmód követelményét és rendeltetésellenesen járt el, a közgyűlési döntés ugyanis nem az ő jogviszonya megszüntetéséről szólt. Erre azért került sor, mert ekkor már munkaügyi perben állt alperessel. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alaposnak minősült. A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése alapján a 2003. június 20-án kelt rendes felmondást teljes körűen vizsgálta. Úgy ítélte meg, hogy a munkáltató a jognyilatkozatában több indokot jelölt meg, amelyek közül a munkaszerződés-módosítás felperes általi elutasítására vonatkozó első fokú ítéleti álláspont helytálló, ugyanakkor valósnak és okszerűnek találta a közgyűlés gazdaságossági döntése alapján a felperes, mint az egyik házfelügyelő munkaköre megszüntetésére vonatkozó indokot. A felperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a perbeli rendes felmondásban megjelölt okok egymástól nem választhatók el, és együttesen, egymással összefüggésükben vizsgálhatók. Ehhez szükséges a jogerős ítéleti tényállás kiegészítése annyiban, hogy a rendes felmondás jogellenessége iránti keresetet megelőzően a felperes már 2002. augusztus 15-én keresettel élt az alperes ellen amiatt, hogy az alperes a teljes munkaidős foglalkoztatás esetén járó minimálbért sem 2001-ben, sem 2002-ben nem fizette meg a részére, a bérkülönbözet kifizetését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy aláírja a 2002. április 4-én határozott időre szóló munkaszerződés-módosítást, de ennek ellenére sem rendezték a juttatásait. A kereset azt is sérelmezte, hogy az alperes ugyanazon munkavégzésre újabb szerződés-módosítást kívánt vele aláíratni, napi 4 órás részmunkaidőre, havi 37 500 Ft-ért, és az aláírása hiányának ellenére a részmunkaidős munkaszerződést érvényesnek tekinti, továbbá a csökkentett bért fizeti. Az alperes a bérkülönbözet és az egyéb juttatások iránt indított munkaügyi per alatt, 2003. június 20-án élt rendes felmondással, amelyben arra hivatkozott, hogy 2002. április 4-étől június 30-áig terjedő határozott időre foglalkoztatta a felperest, de a házfelügyelői feladatok nem igénylik a teljes munkaidős foglalkoztatást, ezért a közgyűlés a részmunkaidős foglalkoztatásról határozott. A felperes azonban a 2002. április 4-ei, a későbbi szerződés módosításra vonatkozó megállapodásuk ellenére a részmunkaidős munkaszerződés módosítást az Mt. 3. § (3) bekezdését megsértve nem írta alá. Az így kiegészített jogerős ítéleti tényállásból megállapítható, hogy valótlan a rendes felmondás azon tényközlése, miszerint a felperes munkaviszonya a hivatkozott három hónapra jött létre, és ezen munkavégzés alapján derült ki a teljes munkaidős foglalkoztatás szükségtelensége és gazdaságtalansága. Ezzel szemben tény,