Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

103 Rendes felmondás fizetésére, valamint a helyes munkáltatói igazolások kiadására, míg a felperes nem vagyoni kárigényét elutasította. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy 2002. június 30-a után a felperes továbbdolgozása folytán a határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakult, és ezt a teljes munkaidős munkaviszonyt az alperes jogellenesen szüntette meg. mivel a munkaszerződés-módosítás aláírásának megtagadása nem szolgálhat munkáltatói rendes felmondás indokául. Ugyanakkor valótlannak is találta az indokot arra hivatkozva, hogy a felperes a munkaszerződés módosításának elutasítása után meg egy évig dolgozott. Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében részben megváltoztatta, a felperesnek a rendes felmondás jogellenességének megállapítására, az anyagi jogkövetkezmények alkalmazására és a végkielégítésre vonatkozó keresetét elutasította, a nem vagyoni kárigényt elutasító első fokú ítéleti rendelkezést nem érintette, a helyes tartalmú munkáltatói igazolások kiadására vonatkozó rendelkezést helybenhagyta. Az alperes fellebbezése alapján érdemben vizsgált első fokú ítéletnek a rendes felmondás jogellenességére levont következtetésével nem értett egyet. A tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperes a felmondást lényegében a közgyűlés döntésére alapozta, mely szerint az alperes részmunkaidőben kívánta a felperest alkalmazni, mivel a házfelügyelői feladatok ellátása nem igényelte a teljes munkaidős foglalkoztatást. A felek egyeztetést folytattak le. végül a felperes a korábbi nyilatkozata ellenére nem írta alá a munkaszerződés-módosítást, további egyeztetésre sem volt hajlandó, megsértve ezzel az Mt. 3. § (3) bekezdésében előírt együttműködési kötelezettségét. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az alperes a 2003. március 20-án kelt közgyűlési jegyzőkönyvvel bizonyította a közös képviselő felhatalmazását, miszerint egy éven belül oldja meg a házfelügyelői teendők ellátását kettő helyett egy házfelügyelővel. A felperessel közölt felmondást követően az alperes lényegesen kevesebb költséggel megbízási szerződéssel oldotta meg a takarítást, amit a felperes nem tett vitássá. Az előbbiekből a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a rendes felmondást az alperes a működésében rejlő okra - pénzügyi helyzetére, az ellátandó feladatok mennyisége miatt két házfelügyelő alkalmazásának szükségtelenségére - alapította. Miután a felperes a részmunkaidős foglalkoztatásához nem járult hozzá, az alperesnek jogszerű lehetősége volt a munkaköre megszüntetésére, amelynek tényét a perben bizonyította. Egyetértett azzal, miszerint a felmondás jogszerűen nem indokolható a munkaszerződés módosításhoz való hozzájárulás megtagadásával, álláspontja szerint azonban ilyen esetben a bírói gyakorlat szerint a felmondás arra a körülményre alapítható, amely miatt a munkaszerződést módosítani kívánják. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a működésre vonatkozó bizonyított felmondási indokra tekintettel jogszerűnek minősítette a rendes felmondást. A végkielégítés iránti igényt arra hivatkozással utasította el, mert erre a 2002. február 22-étöl nyugdíjas felperes az Mt. 95. § (2) bekezdése alapján nem volt jogosult. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős reszítélet hatályon kívül helyezését, és a rendes felmondás tekintetében az első fokú ítélettel egyező tartalmú ítélet