Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)
Az építési vállalkozási szerződések 82 Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a felperest, fizessen meg az alperesnek 325 997 Ft-ot, a felperes keresetét teljes egészében, míg a fentieket meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította. Az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 393. § (1) és (2) bekezdés, valamint a Ptk. 404. § (1) bekezdés rendelkezéseit alkalmazva megállapította, hogy a munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban az alperesnek kellett a vállalkozó rendelkezésére bocsátani. Amennyiben ezen kötelezettségét nem teljesítette, a felperes megtagadhatta a munkavégzést, végső esetben elállhatott a szerződéstől és kártérítést követelhetett. A felek előadása, valamint a tanúk vallomása alapján tényként állapította meg, hogy a felperes tisztában volt azzal, a felújítás során folyamatosan működő üzemben kell dolgoznia, így a munkavégzés körülményei az átlagosnál rosszabbak, nehezebbek lesznek. Csupán néhány esetben volt megállapítható, hogy a területátadások nem zökkenőmentesen történtek, ez az időkiesés azonban a felperesnek többletköltséget nem okozott. Amennyiben valóban jelentős többletköltséggel járt volna a munkaterület késedelmes átadása, ezt a felperes nyilvánvalóan jelzi, és élhetett volna a megtagadási, vagy az elállási jogával. Ezzel szemben a felperes elszámolásában úgy állított be - általános jelleggel - 10%-os mértékű akadályoztatási költséget, hogy konkrét jelzéseket bizonyítani nem tudott, holott részére ilyen többletköltség elszámolása csak akkor lett volna lehetséges, ha bizonyítja egyes konkrét munkafázisokhoz kapcsolódóan, mikor volt az akadályoztatás, pontosan mekkora volt a mértéke és az ezzel okozott vagyoni hátrány. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes élt fellebbezéssel, kérte marasztalása mellőzését és az alperes 1 097 354 Ft megfizetésére kötelezését. Hangsúlyozta, arról tudott, hogy az üzem teljesen nem fog leállni a felújítási munkák idejére, arra azonban nem számíthatott, hogy az alperes még a konkrét munkaterületen sem állítja le a termelést egyetlen napra sem. Ez számára konkrét anyag- és árumozgatási többletmunkát jelentett, ezért számolt fel külön akadályoztatási költséget. Egyebekben az alperes eljárásából arra következtetett, tőle várja el, tegye munkavégzésre alkalmassá a területet, az ezzel kapcsolatos költségeket pedig részére megtéríti (BH1978. 82.). Csatolta az építési napló egyik oldalát, melyben az irodaépületek munkálatainak végzésére a munkaterületet átvette és jelezte, hogy ez azzal a feltétellel történik, amennyiben a folyamatos munkavégzéshez a feltételeket az alperes nem biztosítja, úgy akadályoztatási költséget fog érvényesíteni. Hivatkozott a szakértői véleményben szereplő kimunkálásra, mely alapján - álláspontja szerint igazolt, hogy a vállalkozó 1 423 351 Ft akadályoztatási költség megtérítésére tarthat igényt. A fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a vállalkozói díj meghatározásának módját illetően. A perbeli szerződésben a felek a vállalkozói díjat utólagos tételes felmérésre utalással határozták meg, az írásba foglalt szerződés ezt egyértelműen tartalmazza. A szerződés 2. pontjában kijelölt változat azt jelentette, hogy a kivitelező felperes a teljesítésről kiállított számlájához mellékeli a felmérést, azt a jegyzéket, amelyből a megrendelő azonosíthatja és ellenőrizheti a ténylegesen elvégzett munkák körét, jellegét, volumenét és a felhasznált anyagok mennyiségét, értékét (BDT2002. 89. és BDT2003. 143.). Tételes felmérés esetén a szerződés teljesítése