Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)
Az építési vállalkozási szerződések 150 sítése után a szerződésben kikötött vállalkozói díjon felül csak a tételesen bizonyított, igazolt pótmunkák ellenértéke számolható el, az ún. többletmunkák költségei nem. A pótmunka a megrendelő által a szerződés megkötése után pótlólag elrendelt (megrendelt) munkákat, az újfajta megrendelői igényeket jelenti, ilyen munkák esetében szükségképpen módosul a fizetendő vállalkozói díj is. A kivitelezőt megillető vállalkozói díj mértékét érinti másfelől az elmaradt munkák ellenértéke. Amennyiben ugyanis a megrendelő a szerződésben rögzített munkaeredmény egy részéhez mint vállalkozói szolgáltatáshoz nem jut hozzá, a részbeni nemteljesítés következményeként az elmaradt munkák ellenértékét, az ezekre eső vállalkozói díjat sem kell kiegyenlítenie és ezek az átalányárból levonandók. A perbeli esetben a felek a fővállalkozói szerződésben a vállalkozói díjat átalányár formájában határozták meg. Olyan okirat vagy más adat nem áll rendelkezésre, amely alapján azt lehetne megállapítani, hogy a szerződést a vállalkozói díj elszámolásának módja tekintetében módosították volna, az első fokú ítéletben tett megállapítással szemben valójában a vállalkozói díj utólagos tételes felmérés alapján történő meghatározására vonatkozó módosítás nem jött létre. Helytállóan utalt ezzel kapcsolatban az alperes az irányadó bírói gyakorlatra is. Eszerint az átalánydíjas építési szerződés esetén a szerződésben meghatározott munkának a tervtől részben eltérő tartalommal való elvégzése esetén sem térhetnek át a felek tételes elszámolásra, bármelyik fél ezzel kapcsolatos egyoldalú igénye - kifejezett, egyértelmű szerződésmódosítás hiányában - a szerződés átalánydíjas jellegén nem változtat (BH2004. 322., valamint Legfelsőbb Bíróság EBH2000. 201. számú Elvi Határozat II. rész). A 2003. december 16-i egyeztetés lényegében annak tisztázását szolgálta, hogy a felperes - tételesen - milyen mennyiségű és értékű pótmunkát végzett, melyek voltak az elmaradó munkák, fel kellett mérni mindkét esetben azokat a munkarészeket, amelyek az átalányáras vállalkozói díjtól való eltérést indokolják. A felek az említett fő kérdésekben egyező álláspontra jutottak. A helyszínen ugyan az egyeztetésről külön okirat (pl. jegyzőkönyv) nem készült, azonban az ott elhangzott szóbeli nyilatkozatok alapján maga az alperes 2003 decemberében elkészítette az általa cégszerűen aláírt szerződésmódosítás-tervezetet, melyben a felperest megillető vállalkozói díjat 1 659 375 000 Ft-ban fogadta el. Nincs kétség afelől, hogy az alperes által készített Megállapodás a 2003. december 16-án történt megbeszélésen alapult, ezt a tényt az alperes a 2004. április 7. napján kelt és felpereshez írott levelében kifejezetten el is ismerte. Az alperes által szerkesztett megállapodás szerint a fedett uszoda felépítésének költsége a pót- és elmaradó munkák felmérése és tételes elszámolása eredményeként bruttó 1 659 375 000 Ft-ra adódott, az akkori tartozás 596 875 000 Ft volt. Megállapítható, hogy a peres felek között a felperest megillető vállalkozói díj összege tekintetében nem volt vita, a vállalkozói díj összegét egyezően határozták meg, hanem - miként arra az alperes a fellebbezésében is hivatkozott - közöttük az eltérés abból adódott, hogy a felperes ki akarta zárni az alperes azon igényét, hogy vele szemben kötbérigényt érvényesítsen. Az alperes fellebbezési érvelésével szemben a felek közötti véleményeltérés kizárólag a késedelmi kötbért és nem a vállalkozói díjat érintette.
