Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)

115 BDT2006. 1415. mérési naplók adatai alapján 109 533 146 Ft vállalkozói díj illeti meg, ebből az [. rendű alperes 88 494 087 Ft-ot a teljesítés során kifizetett. Elfogadta a szakértői véleményt a vonatkozásban is, hogy a felperes javára mutatkozó 21 039 059 Ft-ot csökkenteni indokolt a nem tisztázott körülmények között, de nem az I. rendű alperes utasítására visszabontott részek munkadíj költségével, összesen 10 104 084 Fttal, mert az I. rendű alperes legalább ilyen értékkel kevesebb szolgáltatáshoz jutott. Erre tekintettel kötelezte az I. rendű alperest 10 934 975 Ft és kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, rámutatva, hogy a 2001. december 18-i vállalkozási szerződésben a II. rendű alperes nem volt szerződő fél, és ezen nem változtatott az a körülmény, hogy a 2002. március 25-i megállapodást a vezető tisztségviselői - bár cégbélyegző nélkül, de - aláírták. A megállapodásnak nincs olyan rendelkezése, amely a felperes és a II. rendű alperes között jogviszonyt hozna létre. Az I. és III. rendű alperesek között létrejött adásvételi szerződés relatív hatálytalanságával kapcsolatosan kifejtette, hogy arra harmadik személy csak akkor hivatkozhat, ha a szerződés megkötésének időpontjában fennállott igényének kielégítéséről van szó, melyre a szerződés tárgya fedezetül szolgált volna, és annak elvonása miatt az átruházóval szembeni követelésének teljesítése részben vagy egészben lehetetlenné vált. A Ptk. 203. § (1) bekezdésének alkalmazására - akár visszterhes, akár ingyenes szerződésről van szó - csak akkor kerülhet sor, ha a hitelező követelése a vagyontárgyat átruházó adóson nem hajtható be, vagy a behajtás csak részben vezet eredményre. Jelenleg nincs adat arra, hogy a felperes az I. rendű alperesen a követelést be tudja-e hajtani, avagy a behajtás egészben vagy részben vezet majd eredményre, ezért a felperesi követelés vonatkozásában a Ptk. 203. § (1) bekezdésének konjunktív feltételei nem állapíthatók meg. Erre csupán az esetleges végrehajtási eljárás befejeződése adhat választ a későbbiekben. Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel. Vitatta, hogy a visszabontott részek vállalkozói díját az őt megillető összegből levonásba kellene helyezni, valójában ezen további munkák költségét nem levonni, hanem az általa követelt összeghez hozzáadni kellene. Kiemelte, hogy a 2002. március 25-i megállapodás helyesen értelmezve azt jelenti, hogy a II. rendű alperes a megrendült fizetőképességű I. rendű alperes mögé állt egyes alvállalkozók vonatkozásában, ezért az egyetemleges marasztalásuk indokolt és jogszerű. Vitatta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a Ptk. 203. §-ára alapított igényével kapcsolatosan is. A behajthatatlanság igazolásának megkövetelése az időmúlás miatt jogsérelemmel járna, és a peres eljárások számát indokolatlanul növelné. A Szegedi ítélőtábla a fellebbezést részben találta alaposnak. A felperes és az I. rendű alperes között 2001. december 18. napján létrejött és vállalkozási előszerződésnek nevezett megállapodás - tartalma szerint - végleges építési-szerelési szerződés volt. A felek nem abban állapodtak meg, hogy későbbi időpontban fognak egymással végleges szerződést kötni [Ptk. 208. § (1) bek.], hanem az I. rendű alperes a szerződésben körvonalazott műszaki tartalommal tételes felmérésű (nem átalányáras) építési-szerelési munkák elvégzését rendelte meg, a felperes pedig a kivitelezésre vállalkozott. Ehhez kapcsolódott ugyanezen a teljesítési helyen - a Millenniumi Úszóházon - végzendő, a szerződő felek között 2002. január 18-án létrejött újabb vállalkozási szerződésben meghatározott, további épületgépé-