Vida Mária (szerk.): Az építésügyi hatósági eljárások (Budapest, 2008)
103 I. Anyagi jogi kérdések való felhívásra, illetőleg az eljárás hivatalbóli lefolytatására, az engedély meghatározott időre szóló visszavonásig érvényes vagy végleges jellegű kiadására. Az (5) bekezdés rendelkezései szerint a fennmaradási engedély egyben használatbavételi engedély is, amennyiben annak feltételei fennállanak. Az építésügyi hatóságnak az engedély megadásával egy időben az építmény befejezésére vonatkozó továbbépítésről is rendelkeznie kell. A (6) és a (7) bekezdés arra tartalmaz rendelkezést, ha az építmény, illetőleg építményrész szabályossá nem tehető. A (8) bekezdés szerint az építésügyi hatóság az (l)-(7) bekezdés alapján a szabálytalanság tudomására jutásától számított egy éven belül, legkésőbb azonban az építkezés befejezésétől - ha ez nem állapítható meg - az építmény használatbavételétől számított tíz éven belül intézkedhet. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott, hogy az Étv. 48. §-ának (8) bekezdésében rögzített, a szabálytalan építkezésről való tudomásszerzéstől számított egyéves szubjektív, illetőleg az építkezés befejezésétől számítható tízéves objektív határidő anyagi jogi jellegű határidő. Ezeket a határidőket az építési engedélyezési eljárással kapcsolatos per jogerős befejezéséig az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Ae.) 37. §-ának (1) bekezdése alapján történt használatbavételi eljárás felfüggesztése nem szakította meg. Erre ugyanis a KTM rendelet 35. § (3) bekezdése alapján csak az építési jogosultság igazolása érdekében a tulajdonjog rendezése vagy jognyilatkozat pótlása iránt indított per befejezése miatt lett volna lehetőség. Ezzel összefüggésben az alperes jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy 1999. május 31-én az engedély nélküli építkezésről tudomást szerzett, és ehhez az időponthoz képest az eljárás felfüggesztése a peres eljárás befejezéséig indokolatlan volt. A kifejtettek szerint az építésügyi hatóság a KTM rendelet 28. §-ának (4) bekezdésében foglaltakat már nem alkalmazhatta, az Étv. 44. §-a szerinti használatbavételi engedélyezési eljárásra építési engedély hiányában befejezett építkezés esetén nem kerülhetett sor. Az alperes határozatában és az elsőfokú bíróság ítéletében ezért a KTM rendelet 28. §-ának (1) bekezdés, 35. § (1) bekezdésében foglaltakat sem sérthette meg. Az Étv. 48. § (9) bekezdése lehetővé teszi, hogy a (8) bekezdésben meghatározott intézkedési határidő ellenére a fennmaradási engedély kiadható legyen, egyéb intézkedés azonban a határidő elteltét követően nem lehetséges. A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. KfV.II.39.036/2002.)