Vida Mária (szerk.): Az építésügyi hatósági eljárások (Budapest, 2008)

Az építésügyi hatósági eljárások 100 ellenkezőleg, minden előzményi építésügyi irat, a felperesi panasz folytán beszerzett benapozásvizsgálati szakvélemény, valamint a felperes által felajánlott tanúbizonyítás alapján állapították meg a döntésük alapját képező tényállást. A peres eljárás során a felperes a tanúbizonyításon túl egyéb, pl. szakértői bizonyításelrendelés iránti kérelmet nem terjesztett elő. Ebből következően a felperes nem élt az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt, részére egyben kötelezettséget is előíró bizonyítás lehetőségével. A rendelkezésre álló iratokon és bizonyítékokon nyugvóan megállapított tényállás mellett a bíróságok döntésüket a bizonyítékok mérlegelésével hozták meg. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság részletesen indokolta, hogy az alperesi mérlegelési jogkörben hozott döntést miért tekintették jogszerűnek. Az államigazgatási hatóságok mérlegelési jogkörben meghozott döntésüket ugyancsak részletesen indokolták. A mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor jogszerűtlen, ha a hatóságok a tényállást nem derítik fel, a rendelkezésre álló bizonyítékokat döntésük körébe nem vonják, a bizonyítékok mikénti mérlegelésekor megállapításaik okszerűtlenek, logikai ellentmondásokat hordoznak. A perbeli esetben nem ez történt. A felperes panaszában kifejezetten a benapozottság hiányát sérelmezte, amelyre a közigazgatási eljárásban szakértői vélemény beszerzésére került sor, és amelyet az alperesi szervek döntésükkor alapul vettek. Az eljárt bíróságok a mérlegelési jogkörben hozott alperesi határozatok jogszerűségének vizsgálatakor a fenti szempontokat szem előtt tartották. Részletesen indokolta mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság, hogy az Ét. 38. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a mérlegelési jogkörben hozott határozat miért volt jogszerű, és külön rámutattak arra, hogy az építmény lebontásának a (3) bekezdésben foglaltak értelmében azért nem volt helye, mert a tároló szín az egészséget, életvagy közbiztonságot közvetlenül nem veszélyezteti, annak állékonysága is megfelel a műszaki követelményeknek. Az pedig, hogy 12/1986. (XII. 30.) EVM rendelet 29. §-a alapján a már elkészült részekre adott fennmaradási engedéllyel együtt, megszorításokkal, kikötésekkel az építésügyi hatóság az építmény befejezését engedélyezte, a felperes jogos érdekét nem sérti. Mindebből következően (és mert a felülvizsgálati eljárás során bizonyítás felvételének helye nincs), a felperes ténylegesen a jogerős ítéletben foglalt bírói mérlegelés felülvizsgálatát kérte. A Legfelsőbb Bíróság már számos esetben rámutatott arra, hogy a bírói mérlegelés felülvizsgálati eljárásban való felülmérlegelésének csak akkor van helye, ha a tényállás felderítetlen, iratellenes, a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen, logikailag ellentmondásos. A perbeli esetben azonban erről szó sem lehet, és a Legfelsőbb Bíróság sem észlelt az eljárt bíróságok részéről a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt kötelezettséget sértő mulasztást. Helyesen állapította meg ítéletében a másodfokú bíróság azt is, hogy az 1992. évben megadott építési engedélyre és az azt követő eljárásra figyelemmel az építésügyi hatóság a perbeli építkezésről több mint egy éve tudomással bírt, és így az Ét. 38. § (4) bekezdése alapján bontás elrendeléséről nem rendelkezhetett. Minthogy a felülvizsgálni kért jogerős ítélet a jogszabályoknak mindenben megfelelt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatot a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján hatályában fenntartotta. (Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.27.296/1998.)