Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])
143 javára a részvény társaság nevében nyugdíjfizetési kötelezettséget. (Kúria P. IF. 2001/1941.) Állami felügyelet alatt álló r. (. cégvezetőjének visszaélése. Az alperes azok közé a vállalatok közé tartozott, amelyek üzletvitelük és vagyonkezelésük tekintetében a 4.900/1942. M. E. sz. rendelettel szabályozott állami felügyelet alatt állottak. A íelperes ennél a vállalatnál betöltött cégvezető tisztségéből folyóan ezt tudta s tudott arról is, hogy a felügyelet az üzem alkalmazottjainak 9 javadalmazására is kiterjed. Tudnia kellett tehát azt is, hogy az alkalmazottak fizetése a pénzügyminiszternek az illető szakminiszterrel egyetértő hozzájárulása nélkül nem volt felemelhető s hogy e rendelkezések be nem tartása büntető rendszabályok alkalmazását vonhatja maga után. Amikor tehát a felperes az 1945. évi április 25-én megtartott igazgatósági ülésen a valóságnak meg nem felelően azt jelentette, hogy az alperes egyes tisztviselőinek fizetésemelését a végrehajtóbizottság elhatározta és hogy azt értesülése szerint a felügyelőhatóságok teljesíthetőnek találták, számolnia kellett azzal, hogy ha az igazgatóság a fizetéseket felemeli, az alperest büntető rendelkezések alkalmazásának teszi ki. A jelentéstételkor ugyanis viselt állásából folyóan azt is tudnia kellett a felperesnek, hogy a felügyelőhatóság az alperesnek a fizetésemelésre vonatkozó javaslatát még 1944. évi májusában visszaadta s javaslattételre hívta fel, s hogy azóta az alperes újabb javaslatot nem tett. Lzt azonban az igazgatóságnak nem jelentette, hanem a felemelt fizetését az igazgatóság határozata alapján 1944. évi januártól visszamenő időre felvette. A tényállásból helyesen vonta le a fellebbezési bíróság azt a következtetést, hogv a felperes viszszaélt az állásához fűződő bizalommal s mivelhogy eljárásával veszélyeztette az alperes üzleti érdekeit, az ipartörvény 94. § g) pontjára alapított azonnali elbocsátására okot szolgáltatott. Eljárása annyival is súlyosabb megítélés alá esik, mert a lefolyt hadi események után beállott átmeneti bizonytalanságban az igazgatóság fokozottan volt utalva alkalmazottjainak megbízhatóságára s ezt a felperes arra használta ki, hogy magának valótlan jelentésével vagyoni előnyt szerezzen. Nem mentheti eljárását az a feltevése, hogy a felügyeiőhatóság működése megszűnt, mert a tőle elvárható gondosság mellett meggyőződhetett volna róla. hogy a rendelkezések fennállanak. Sikertelenül panaszolja a felperes azt is, hogy az alperes késett az elbocsátási ok érvényesítésével, mert az alperes a jelentés valótlanságáról vizsgálat alapján győződött meg s annak befejezte után nyomban élt az elbocsátás jogával. A vizsgálat elrendelése pedig magában kizárja annak az okszerű feltevését, hogy az alperes megbocsátotta a kifogásolt eljárást. Helyesen döntött tehát a fellebbezési bíróság, amikor a felmondási járandóság iránt indított keresetet elutasította. (Kúria P. II. 771/1947 sz.).
