Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

108 igazgatósági tagok — és pedig azok bármelyike — ellen fordulhat és nem kell előbb követelését a részvénytársaság mint jogi személy ellen érvényesíteni. A fenti jogszabállyal kapcsolatban kialakult bírói gyakorlat szerint az igazgatósági tag a sortartás kifogásával egyáltalában nem élhet, tehát nem hivatkozhatik jogszerűen arra hogy az Intézet előbb a részvénytársaság vagy más igazgatóságai tag ellen tartozott volna eljárni. De nem hivatkozhatik a behajtás körüli netáni mulasztásra sem, és pedig abból az elgondolásból kiindulva, hogy az igazgatósági tag az őt is terhelő járulékok fizetéséről igazgatósági tagságának időtartama alatt a felelősség aluli mentesülése céljából saját érdekében gondoskodni tartozott volna. Kiflogásolta felperes a terhére írt 802 P 71 fillér késedelmi pótlék jogszerűségét is arra való hivatkozással, hogy felelősségének megállapítása időpontjától őt csak a törvényes kamat terheli. E kérdéssel vonatkozásban a kir. ítélőtábla a 6500/1935. M. E. sz. rendeletnek a T. 26. § át kiegészítő 14. §-ára utal, amely szerint a betegségbiztosítási járulékokért, pótjárulékokért, késedelmi pótlékokért az igazgatósági tagok is felelősek. Már pedig ez a. rendelkezés ha csak 1935. június 28-án lépett is hatályba, az állana dósult gyakorlat (XVII. 6050/1932., XIX. 12.172/1932., XVII. 14.136/ 1933., XVII. 13.287/1935.) szerint a korábbi időre is alkalmazandó. Végül felperes az ellene elrendelt kényszeregyezségi eljárásra és annak fizetési kötelezettségét érintő joghatályára is hivatkozott, abban a vonatkozásban, hogy alperes járulék követelése mint nem előnyös követelés csak hányadszerű kielégítésre tarthat igényt. Felperesnek ez az érvelése azonban ugyancsak téves. A T. 28. §-a ugyanis a betegségbiztosítási járulékokat és pótjárulékokat, úgyszintén a munkaadót a T. alapján terhelő megtérítéseket a Cs. T. 60. §-ának harmadik pontjában megjelölt elsőosztályú csődhitelezőkkel egysorban kielégítendő követelések közé sorozza, ennélfogva ezek a követelések az 1410/1926. M. E. számú rendelet 55. §-ának 2-ik pontja értelmében is az előnyösen kielégítendő azok közé a követelések közé tartoznak, amelyeket u. e. rendelet 54. §-a értelmében a kényszeregyezségi eljárás nem érint. A T. 192. §-a alapján e követelések behajtása kérdésében alkalmazandó 600/1927. P. M. számú rendelet 86. §-ának 6 ik bekezdése értelmében pedig a csődönkívüli kényszeregyezségek a köztartozásokra nem vonatkoznak, — márpedig e rendelet 161. §-a értelmében a közadó kezelési szabályok alkalmazása szempontjából közadó minden szolgáltatás, amelynek behajtása — mint a T. 192. §-a értelmében a társadalombiztosítási tartozásoké is — közadók módjára történik. Ezek egybevetése alapján tehát nyilvánvaló, hogy alperesnek a köztartozás fogalma alá eső követelése tekintetében a felperes ellen folyamatba volt kényszeregyezségi eljárás során létrejött és bíróilag jóváhagyott csődönkívüli egyezségre tekintet nélkül teljes kielégítésre van igénve. (Budapesti ítélőtábla P. XIX. 252/1940.)