Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

107 lalat ügyeinek intézésében merül ki, — nem szünteti meg a tantiémadó-kötelezettséget, mert az 1875:XXXV1I. te. 182. §-a szerint az igazgatóság hivatása és feladata a részvénytársaság- ügyeinek intézése. A szolgálati viszony bizonyííására a panaszhoz csatolt okiratok nem alkalmasak. Az a körülmény ugyanis, hogy panaszos vállalat F. M. járandóságai után az alkalmazotti kereseti adót és a nyugtailletéket lerótta, továbbá, hogy nevezettet az Értelmiségi Munkanélküliség ügyei Kormánybiztosának igazgatóként, vagyis alkalmazottkért bejelentette, szolgálati viszony létrejöttére nem utal, hanem, mint saját ténykedése, csupán arra mutat, hogy nevezettet alkalmazottjaként tartotta számon. (Közigazgaási bíróság 10.567/1941. P.) Társadalombiztosítási járulékért igazgatóság felelőssége. A kir. ítélőtábla által állandóan követett bírói gyakorlat (XVII. 7452 1932., XIX. 12.172/1932., XIX. 5046/1933., XVII. 268/ 1934., XVII. 3920/1934.) szerint az igazgatósági tagság megszűnése tekintetében az az időpont az irányadó, amidőn az a valóságban bekövetkezett s így lemondás esetén akkor, amikor a lemondás jogérvényesen megtörtént. Hogy ugyanis a lemondással jogilag mennyiben szűnik meg az igazgatósági tagsági minőség, e tekintetben a K. T. 192. §-a az irányadó^ mely szerint a lemondás érvényességéhez az szükséges, hogy annak elfogadása a közgyűlésen történjék, ha az igazgatósági tagok száma a határozatképességre alapszabályszerűen kikötött számra csökkent. Ezek szerint felperesnek nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy a lemondás megtörtént, hanem azt is, hogy a lemondás a K. T. 192. §-ára figyelemmel érvényes is volt. Ezt azonban felperes nem is állította, még kevésbé bizonyította, ennélfogva a Pp. 269. §-a értelmében valónak kellett elfogadni alperesnek azt a megállapítását, hogy felperes a közgyűlés megtartása előtt érvényesen le sem mondhatott, mert egyébként az igazgatósági tagok száma az alapszabályszerűen megállapított legkisebb szám alá csökkent volna. Mindezekből pedig okszerűen következik, hogy felperes lemondása tárgyában csakis az 1935. június hó 29. napján megtartott közgvűlés haeddig az időpontig terjedően jogszabálysértés nélkül állapította meg felperesnek igazgatósági tagsági minőségéből folyó felelőssétározhatott és ehhez képest ngy az alperes, mint az eísőbíróság is gét. Nem helytálló felperesnek a behajtás körüli állítólagos mulasz tására alapított kifogása sem, amely szerint alperes elsősorban a részvénytársaságnál lefoglalt nagyértékű ingóságokat tartozott volna kielégítése céljára felhasználni, másodsorban pedig köteles lett volna a többi igazgatósági tagot is a járulék fizetésére kötelezni és rajtuk ezt behajtani. A T. 26. és a Tö. 27. §-a értelmében a társadalombiztosítási járulékokért a részvénytársaságnál az igazgatósági tagok a fizetésre közvetlenül kötelezettel, tehát a részr vénytársasággal együtt egyetemlegesen felelősek. Az egyetemleges felelősségből pedig következik, hogy a biztosító intézet a társadalombiztosítási járulékok iránti követelésével közvetlenül az