Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])

100 értelmében intéző igazgatóság tagjai megbízottai a társaságnak, akiknek igazgatói működésére, az ügyvitel és képviselet körében végzett teendőire a megbízás általános szabályai alkalmazandók. Ezekkel a teendőkkel a K. T. 193. § a értelmében más meghatalmazottak vagy a társaság hivatalnokai is megbízhatók. Az igazgatóság azonban az ügyviteli teendők egy részét, az ügyvezetést, vagy az ügyvivői utasítások végrehajtását valamelyik tagjára is ráruházhatja éspedig a jogviszony természete szerint megbízási vagy szolgálati szerződéssel. Az alperes az irányadó tényállás szerint 1926—1930. években szolgálati szerződéssel egymást követően két ügyvezető igazgatót alkalmazott, akik nem voltak az igazgatóság tagjai. Az igazgatóság a felperest ezeknek az üzletvezető igazgatóknak ellenőrzésével és felügyeletével bízta meg jutalékkal való díjazás ellenében. A felperesnek ez a különleges — az ügyvezetést ellenőrző és felülbíráló — működése természeténél fogva nem esett kívül az igazgatósági feladatkörön és nem! minősíthető csupán az ügyvivői utasítások végrehajtására szorítkozó és függési viszonyban végzendő olyan tevékenységnek, amelyet tisztviselőkre szokás bízni. Ezt a tevékenységet tehát a felperes mint igazgatósági tag és alelnök részére kijelölt oly külön munkakörnek kell tekinteni, amelyet a felperes — a szolgálati alkalmazás világos célzata és annak kétségtelen ismérvei hiányában — az igazgatóság megbízása alapján látott el külön ellenszolgáltatásért. Az 1931. évtől kezdve azonban a felperes munkatevékenysége akként módosult, hogy a társaság egész ügyvezetését évről-évre megújított, egy évi időtartamban meghatározott szerződéssel maga vette át, amennyiben az alperes a külön alkalmazott ügyvezető igazgató szolgálati viszonyát megszüntette és helyette a felperes vállalkozott a részvénytársaság „ügyeinek olyan felelősséggel vezetésére, mint egy ügyvezető igazgató". A felperesnek ez a teljes elfoglaltságot jelentő új ügyvezetői munkaköre már kívül esett egy-egy igazgatósági tag munkájának szokásos méretein és olyan természetű volt, amelyet a részvénytársaságok általában alkalmazottakkal szoktak végeztetni. A felperesnek ez a tevékenysége már nem a megbízás, hanem a szolgálati jogviszony körébe esik. A szolgálati viszonynak ugyanis lényeges ismérve az, hogy a munkavállaló a tevékenységét vagy annak egy részét a munkaadó részére a háztartása, gazdasága, vagy üzlete körében teljesítendő szolgálatokra ellenérték mellett függési viszonyban tartós folytonossággal lekösse. A felperes tevékenysége nem egyes, külön reábízott ügyek megbízásszerű ellátásában merült ki, hanem — már a munkája természeténél, az ügyvezetés körébe tartozó összes társasági ügyek elintézésének kötelezettségénél fogva is — munkaereje helyileg és időbelileg az üzlet köréhez és helyéhez volt kötve. A munkaerőnek és a munkaidőnek ez az állandó jellegű lekötése nem a megbízási jogügyletnek, hanem az alkalmazási viszonynak a jellemzője. A szolgálati szerződésnek másik ismérve, a függőség is felismerhető a peresfelek viszonyában, mert a bemutatott szerződés szerint a felperes a működésében a társaság végrehajtó bizottságának és igazgatóságának