Büntetőjogi határozatok tára. IX. kötet (Budapest, 1929)

Anyagi jog. 19 így a cselekmény elkövetése idején a törvény (Btk. 113. §.) elzárta ugyan ezt a sértettet attól, hogy a magánindítványt megtehesse; de a törvény csak addig zárta el T. M.-ot e jogának érvényesítésétől, amíg ö 16-ik életévét be nem töltötte. Ez életkor betöltésével azonban megnyílt az ő törvény által biztosított joga ahhoz, hogy az indítványt joghatályosan megtehesse és pedig megtehesse azt, — a Btk. 114. §-a értelmében a törvényes képviselő viselkedésétől függetlenül — az alatt a három hónap alatt, amely időt a Btk. 112. §-a neki biztosított. A megállapított tényállás szerint pedig T. M. sértett 1924. évi november hó 6-án töltötte be 16-ik életévét; így ő magánindítványát ettől a naptól számított három hónap alatt már joghatályosan előterjeszthette; amit 1925. évi január hó 24-én, tehát 16 éves életkorától számított három havi határidőn belül meg is tett. Vitás lehet ugyan, hogy amennyiben ez a sértett a bűncselekményről és annak elkövetőjéről jóval előbb, a bűncselekmény elkövetése napján, — 1924. április 28-án már értesült, az ő indítványozási joga nem enyészett-e el a Btk. 112. §-ára figyelemmel addig, amíg ez a sértett a 16-ik életévét betöltötte; amely esetben őt a törvény az indítvány előterjesztésétől végkép elzárta volna. A kir. Kúria megítélése szerint azonban épen mivel T. M.-t addig, amíg ő a 16-ik életévét betöltötte, a törvény rendelkezése zárta el attól, hogy indítványát megtehesse; a fent előadottakra figyelemmel a tudomásulvétel időpontja e sértettre nem jöhet itt figyelembe, hanem ő reá vonatkozóan az az irányadó, hogy neki a törvény szerint mikor nyílt meg a joga a magánindítvány előterjesztéséhez. Ez pedig akkor következett be, amikor ő a 16-ik életévét már betöltötte. A vádba tett kerítés bűntettét illetően pedig a kir. ítélőtábla e vád alól azért mentette fel V. J.-né vádlottat, — az ítéletében idevonatkozólag felhozott indokok szerint, — mert ha meg is állapíttatnék, hogy V. J.-né vádlott T. M. sértettet perverzitásból azért szerezte meg a férjével való közösülésre, mert ennek végignézése neki gyönyört okozott, ez esetben is ő semmiféle előny elérése céljából nem cselekedett és így hiányzik cselekvőségéből a kerítésnek egyik tényálladéki eleme, az nevezetesen, hogy ő azt önérdekből követte el. Ezek szerint a kir. ítélőtábla az „önérdeket" egyjelentőségünek tekinti valamely előny elérésével. „Előny" alatt pedig — úgy látszik — inkább csak „vagyoni előnyt" ért. 2*