Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

56 Anyagi jog. Ha ez formai okokból nem így volna, akkor a sértett kétségtelen büntetőjogi „igénye saját hibája nélkül elveszne az anyagi igazság sérelmére és a bírói eljárás tekintélyének rovására. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a vádemelés anyagjogi kellékei és a perelőfeltételek tekintetében a feljelentést tevő sértett igen gyakran nincs is abban a helyzetben, hogy az általa feljelentés tárgyává tett cselekményt helyesen minősítse. Ezt a törvény nem is kívánja tőle, hanem csak azt, hogy azt az akaratát, kívánságát nyilvánítsa, miként az általa feljelentés tárgyává tett cselekmény miatt a feljelentett ellen a bűnvádi eljárás megindíttassék. Ez pedig a jelen esetben a sértett részéről a kir. ügyészséghez a kérdéses cikk miatt beadott feljelentéssel megtörtént, s ő nem lett figyelmeztetve arra, hogy az ellene elkövetett rágalmazás felhatalmazásra üldözendő — sőt ügyében — a bűncselekmény elbírálására hatáskörrel bíró és illetékes — három bírói fórum döntött, míg végre hitelesen megtudta, hogy ügyét mily perelőfeltétel mellett kell folytatnia, ha elégtételt akar kapni. A sértett a kitanítást követte, igényét — megint kellő időben — új perelőfeltétellel megújította. A bírói cognitio ily törvényértelmező jogi munkáját tehát mégsem lehet olybá venni, mintha a Bp. 4. §-ának nézőszögéből tekintve bíróilag mi sem történt volna, hisz más téren — hatásköri, illetékességi kérdésekben is — elv az, hogy amit az előző bíró a törvény keretében tett, az nem veszti el hatályát a bűncselekményre és a vádlottra nézve. És figyelmet érdemel az alap és az újított pernek az a viszonya is, amelyből következik, hogy együttes hatásuk célja nem más, mint a büntető igénynek a törvény és az anyagi igazság szerint való érdemi eldöntése. Ennek folyamánya pedig az, hogy az alapperben hozott bírói határozatok, tett intézkedések is a bűnvádi eljárásnak végső eredményhez való jutását mozdítják elő, tehát az újított perben való jogi hatásuk megtagadása a törvény szellemének sem felel meg, mert az az anyagi igazság megvalósulását keresi, nem pedig azt, hogy perjogi formák túlzott kiterjesztésével a büntetőjogilag védett értéket — védelem nélkül hagyja. Ebből a nézőpontból ki kell emelni tehát a bírói gyakorlatnak azt az elvét is, amely, szerint a Btk. 108. §-ának helyes értelmezése mellett — mint ezt a m. kir. Kúria a Büntetőjogi Határozatok Tárának VII. kötetében 777. szám alatt felvett B. 1.6062/1924. sz. elvi határozatában