Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)
78 Anyagi jog. Alaptalan pedig nem a kir. ítélőtábla ítéletében felhozott indokoknál fogva, hanem azért, mert a Bv. 17. §-a az ügyfélre vonatkozó tényállítást vagy kifejezést vonja ki a rágalmazás vagy becsületsértés megállapítása alól. Azonban a peres felek ügyében döntő, ezek felett álló bíró nem ügyfél, tehát vele szemben a Bv. 17. §-ában körülírt mentességre hivatkozni nem lehet, stb. • 871. szám. Bv. 20. §. A Bv. 21. §-a értelmében a Bv. 20. §-a alá eső vétség miatt magán21. §. Bp. indítvány alapján, nem pedig felhatalmazásra indul meg a bűnvádi 2- §• 42. §. eijárás s ennek folytán ezen cselekményre vonatkozólag nem a Bp. 2. §. harmadik bekezdésében foglalt az a szabály nyer alkalmazást, hogy a vád képviseletére kizárólag a kir. ügyészség jogosult, hanem e szakasz második bekezdése, mely szerint a Bp. 42. §-ában meghatározott esetekben a kir. ügyészség helyett a sértett veheti át a vád képviseletét. A Bp. 422. §-ának utolsó bekezdése nem zárja ki azt, hogy a jogegységi tanács a törvénysértő határozatnak azt a részét, amely nem a vádlottra, hanem a sértettre sérelmes, szintén hatályon kívül helyezze. J. E. 1926. évi november 19-én B. I. 6491/1926. szám. Elnök: Ráth Zsigmond, a m. kir. Kúria másodelnöke. Előadó: Mendelényi László kir. kúriai bíró. Koronaügyészség: Finkey Ferenc koronaügyészi helyettes. A m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsa a hatóság előtti rágalmazás vétségével vádolt H. L.-né szül. B. P. ellen a sz.—i kir. járásbíróság előtt folyamatba tett s ugyanott 1925. évi október hó 6. napján B. 76/1925. szám alatt, a p.—i kir. törvényszék által pedig a vádlott és védő fellebbezésére 1925. évi december hó 17. napján Bf. 14211/18-1925. szám alatt jogerős végzéssel elintézett bűnvádi pert a koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata folytán vizsgálat alá vette és a következő határozatot hozta: A kir. Kúria jogegységi tanácsa kimondja, hogy a p.—i kir. törvényszék mint fellebbviteli büntetőbíróság a Bf. V. 14211/181925. számú végzésével megsértette a törvényt annyiban, amenynyiben a H. L.-né vádlott ellen a sz.—i kir. járásbíróság #előtt a sértett, mint pótmagánvádló vádjára folyamatba tett bűnvádi eljárást a Bp 323. §-a alapján abból az okból szüntette meg, hogy hatóság előtti rágalmazás miatt (Bv. 20. §.) a bűnvádi eljárás csak a közvádló indítványa folytán indulhat meg s a vád képviseletére kizárólag a kir. ügyészség jogosult, holott a Bv. 21. §-a értelmé-