Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

12 Anyagi jog. A tényállás a jelen ítélet rendelkező részében meghatározott bűncselekmény alkotó elemeit tüntetvén fel, a kir. törvényszék ítéletének a cselekmény minősítését tárgyazó részét, a büntetés kiszabására is kiterjedő hatállyal a Bp. 385. §-ának 1. b) pontjá­ban foglalt anyagi semmiségi okból megsemmisíteni és a cselek­ményt a törvénynek megfelelően a jelen ítéletben foglalt meg­különböztetés szerint közokirathamisítás bűntettének kellett minősíteni. Az ítélet többi nem fellebbezett része a Bp. 387. §-ának első és 423. §-ának harmadik bekezdése értelmében maradt érintetlenül. A kir. ítélőtábla a tényállást a Btk. 400. §. második bekezdése szerinti, enyhébb büntetésü intellektuális közokirathamisításnak azért nem minősítette, mert a megállapított tényállás szerint a vádlott a keltezés megváltoztatását egy már hatósági tanúsítvánnyal ellátóit közokiraton eszközölte s így nemcsak közreműködött abban, hogy valótlan tény kerüljön a hatósági igazolás alá, hanem már egy teljesen kiállított igazolványt hamisított meg. III. A m. kir. Kúria a közokirathamisítás büntette miatt H. J. ellen indított bűnügyet, amelyben a p.—i kir. törvényszék 1922. évi szeptember hó 25. napján B. III. 9474/6-1920. szám alatt a b.—i kir. ítélőtábla pedig a közvádlónak fellebbezésére 1924. évi május hó 16. nap án 18. B. 2701/8. szám alatt ítéletet hozott, a közvédő, továbbá a vádlott részéről használt semmiségi panasz folytán vizsgálat alá vette s meghozta a következő végzést: A m. kir. Kúria a Bp. 385. 3. pontjára alapított semmiségi panaszokat visszautasítja, az egyébként bejelentetteket pedig elutasítja. Indokolás:... . A Bp. 385. §. 1. b) pontjára alapított semmiségi panaszok alaptalanok és azért azokat a Bpn. 36. §-ának első bekezdése értelmében el kellett utasítani. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a vádlott egy nála maradt, de őt már meg nem illető munkásigazolványnak mint közökiratnak az érvényességét befolyásoló időre vonatkozó részét önkényesen a valóságnak meg nem felelően meghamisította és pedig abból a célból, hogy azáltal magának majd a vasúton való kedvezményes utazást eszközöljön ki. Ezt később külön időben és külön elhatározással több ízben meg is valósította. Ezek szerint a vádlott valódi közokiratot tartalmának meg-

Next

/
Thumbnails
Contents